Molettekre gyúr jövőre a Mango

Tavasszal még arról írtunk, hogy a Mango árcsökkentéssel szeretné lenyomni a Zarát, a hét elején pedig arról számolt be a Fashionista, hogy jövő januártól a márka bővíti kínálatát: 44-esnél nagyobb méretű nők is tudnak majd náluk vásárolni. Nem tudni, hogy ezt tényleg a szolidaritás miatt teszik vagy csupán profitszerzési lehetőséget látnak az új kollekcióban (gyanítjuk, utóbbi), de mindenesetre jó hír, hogy a C&A és a H&M+ mellett új forrásra találhatnak itthon is a divatéhes ducik.

Az új vonal neve Violeta és a 40-52-es (amerikai számozásban ez 8-20) méreteket fedi le. Várhatóan január közepétől lesz kapható, és a boltokban a frissen megjelenő, "hagyományos" tavaszi kollekcióval együtt találkozhatunk vele.

It suits me and I like it, azaz Passzol rám és imádom: így szól a pluszos méretűek új szlogenje és a mögötte álló, első körben 400 darabot tartalmazó kollekció fiatalos, jó minőségű divatot kínál "a nap bármely szakára". Szomorú hír lehet a már-már híresen kerekded amerikaiaknak, hogy a Mango egyelőre a 7 legnagyobb piacára vezeti be az új vonalát és az Egyesült Államok nincs ezek között; a webshopból is csak Európába, Törökországba és Oroszországba szállítanak majd.

100 üzletben - ezeknek egy része különálló Violeta bolt lesz majd - futhatunk majd bele nagyobb méretű ruhadarabokba. A plus size vonalat a Mango a híres duci modellel, Robyn Lawley-val hirdeti. Kíváncsian várjuk a folytatást és  reméljük, a hazai üzletekben is találkoznuk majd a nagyobb méretű ruhákkal, nem csak a webshopban találjuk majd meg őket!

Robyn Lawley lett a Violeta, "plus size" nőket megcélzó kollekció arca. Olyan neveket követ a spanyol márka történetében, mint például Miranda Kerr vagy Kate Moss.
Robyn Lawley lett a Violeta, "plus size" nőket megcélzó kollekció arca. Olyan neveket követ a spanyol márka történetében, mint például Miranda Kerr vagy Kate Moss.Mango
Oszd meg másokkal is!
Mustra