Dior-ruhákban haknizott Jennifer Lawrence a Futótűz premierjein

Olvasási idő kb. 3 perc

A színésznő meztelen felsőtestet nem vállalta be, de így is elég sokat mutatott a három bemutatón.

A Jennifer Lawrence és a Dior közötti szerződés fényében nem annyira meglepő, hogy a fiatal színésznő új filmjének, a Futótűznek római, párizsi és Los Angeles-i premierjén is a francia divatház haute couture, azaz magas szabászati ruhakölteményeiben jelent meg. Az olasz fővárosban egy vajszínű, a franciában egy éjfekete darabban jelent meg, az Egyesült Államok nyugati partján pedig egy leginkább ibolyalilára hajazó ruhát öltött magára. Megkerestük az öltözékek pár héttel ezelőtt kifutón látott verzióját is, az ön feladata, hogy eldöntse: a színésznőn mutatnak jobban a kreációk vagy a manökenen.

A római premier

Az olaszországi premierre Lawrence egy madártej színű ruhában érkezett, amelyhez aranyszínű magassarkú szandált vett fel. Ékszerek terén a gyűrűn kívül még egy érdekes kézdíszt is felvett: a karkötőre hajazó darabot a tenyerének feléig tolta le. Úgy látszik, ez lesz az új őrület az ujjpercgyűrűk után. Fülébe apró köves fülbevaló került, rövid haját pedig hátrafésülték. A ruha visszafogottságához tökéletesen passzoló, halványbézs manikűrt viselt, a sminkjét pedig egy korallos rúzs koronázta meg.

Lawrence-éhez hasonlóan a manöken haját és hátrafésülték, igaz, arra jókora mennyiségű hajformázó is került, amitől akaratlanul is zsíros hatást kelt. A smink sápadttá teszi a modellt, az ajkaira arany-ezüst rúzs került. A körmök itt is természetesen hatnak, a lábakra pedig a középkori királyi udvarokat idéző lábbeli került. Táska egyikőjüknél sem volt.

Galéria ikon

9

Galéria: Dior-ruhákban haknizott Jennifer Lawrence a Futótűz premierjein
Fotó: Xposurephotos.com / Northfoto

Párizsban

A francia fővárosban kicsit gótosra vette a figurát a színésznő, de ez is legalább annyira jól áll neki, mint az előzőekben látott szett. A ruha természetesen itt is Christian Dior haute couture volt, és úgy látszik, a sötét ruhához sötétebb ajkak passzolnak: Lawence egy sötétburgundi rúzst viselt. Fülére mostanában divatos, az egész kagyló vonalán végigívelő ékszer került, ezen kívül csak pár gyűrű volt rajta. Lábbeli terén maradt a jól bevált fekete színnél, egyedül a textúra hordoz egy kis izgalmat magában: a selyemszatén magassarkú elejére lakkbetétet applikáltak.

A modellen a kifutós vonulásánál fekete magassarkú bokacsizmát adtak, a nyaka köré pedig kék-narancs valamit tekertek. Mivel ugyanarról a bemutatóról van szó, mint az előbb, így a haj itt is hátranyaltra sikeredett, az ajkakra pedig metálos, lila rúzs került.

Galéria ikon

9

Galéria: Dior-ruhákban haknizott Jennifer Lawrence a Futótűz premierjein
Fotó: Briquet Nicolas / Northfoto

Los Angeles-ben

A színésznő a nyugati parti eseményre tartogatta a legmerészebb ruháját, ami ibolyalila színben pompázott. Lawrence-en konkrétan értékelhető ruhadarabként csak egy body volt, erre jött egy átlátszó felsőrész, ami alig takart, viszont ennek köszönhetően nem lett az alanyból Miley Cyrus. A kékes-lilás ruhához  fekete manikűr és pedikűr, ugyanilyen színű nyitott orrú magassarkú cipő és táska passzolt a híresség szerint. A smink füstös szemekre és bogyó színű ajkakra épült, az övet pedig szintén a kifutóról kölcsönözte a Futótűz sztárja.

A manökenre gyöngysort ugyan adtak, felsőrészt viszont nem, így mindkét melle kilátszódott a "ruha" alatt. A cipőt itt egy középszürke márványmintás lábbeli testesítette meg és a jól megszokott séma szerint hátrazselézett hajjal és lilán csillogó szájjal vonult végig a kifutón a modell.

Galéria ikon

9

Galéria: Dior-ruhákban haknizott Jennifer Lawrence a Futótűz premierjein
Fotó: Upi Photo / Eyevine / Northfoto
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.