10 elnökfeleség, aki hatással volt a divatvilágra

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak az 50 éve meggyilkolt John. F. Kennedy neje alakította az amerikai közízlést, nézze meg a többi elegáns First Lady-t is!

November 22-én lesz az ötvenedik évfordulója annak, hogy merényletet követtek el az Amerikai Egyesült Államok harmincötödik elnöke, John F. Kennedy ellen Dallasban. A rejtélyesnek mondott gyilkosság – ami azóta is foglalkoztatja a közvéleményt – jelentősen megváltoztatta a kortárs történelmet.

A texasi fővárosban aznap elkísérte férjét Jackie Kennedy is, akinek a gyilkosság pillanatában viselt rózsaszín kosztümje és az ahhoz passzoló kalapja mára ikonikussá vált. Az évforduló alkalmából a glamour.es szerkesztői összegyűjtötték azt a tíz stílusos amerikai elnökfeleséget, akik a férjük elnöksége alatt és után is meg tudták őrizni befolyásukat: íme a tíz legjelentősebb és legcsinosabb amerikai First Lady!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

1. Michelle Obama (49)

A jelenlegi First Lady jól ismert függetlenségéről, spontaneitásáról és visszafogottságáról. Michelle Obama az elmúlt években profin kialakította saját stílusát, szívesen viseli olyan amerikai designerek együtteseit, mint Jason Wu, Tracy Reese vagy Narciso Rodriguez, de előszeretettel választ olcsóbb, mások által is megfizethető konfekció darabokat a GAP, a J.Crew vagy a H&M kollekcióiból. Az egykor ügyvédként dolgozó Michelle Obama egyetlen hibája talán a frizurája, amivel sajnos nem mindig tud mit kezdeni.

Galéria ikon

22

De előszeretettel választ olcsóbb, mások által is megfizethető konfekció darabokat a GAP, a J.Crew vagy a H&M kollekcióiból.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Win Mcnamee / Europress / Getty

2. Hillary Clinton (66)

Hillary Clinton 1993- 2001 között, Bill Clinton elnöksége alatt volt elnökfeleség, jelenleg pedig külügyminiszterként dolgozik a Fehér Házban. A most 66 éves politikusnő az első időkben borzalmas frizuráival, hajgumi-mániájával és előnytelenül megválasztott ruháival került fel a címlapokra. Már abban az időben is egyértelmű volt, hogy az elnökfeleség hordja a nadrágot, látványosan nem viselt szinte sosem szoknyát vagy ruhát. Hillary mindig is praktikus nő volt, sosem akart senkinek beszélni arról, hogy hogyan és miért úgy van felöltözve.

Galéria ikon

22

Hillary Clinton sosem a jó ízléséről volt híres.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: George De Sota / Europress / Getty

3. Nancy Reagan (92 éves)

Nancy és Ronald Reagen volt a Fehér Ház történetében az első és utolsó olyan pár, akik színészházaspárként foglalhatták el a házat 1981-1989 között. Férjével, az Egyesült Államok 40. elnökével teljes pompában éltek a nyolcvanas években, a First Lady kedvelte a fluoreszkáló színeket, túlméretezett ruhákat, illetve különleges kiegészítőket.

Divatmániájának úgy hódolt, hogy sosem lépte át a protokoll szabályait. A Reagen féle megszorító intézkedések után szívesen készítetett magának egyedi ruhákat Oscar de la Rentával vagy James Galanossal. Nancy Reagan kedvenc színe a piros, ilyen árnyalatú ruhában számtalan alkalommal kapták lencsevégre a ma 92 éves elnökfeleséget.

Galéria ikon

22

Nancy és Ronald Reagen volt a Fehér Ház történetében az első akik olyan pár, akik színészházaspárként foglalhatták el a házat 1981-1989 között.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Dirck Halstead / Europress / Getty

4. Jackie Kennedy (1929-1994)

Jacqueline Lee Bouvier tökéletes fogásnak bizonyult, mint az Egyesült Államok jövendő elnökének felesége: jó családba született, az ír felmenőkkel bíró Southhamptonból származott, mint Kennedyék, ráadásul még katolikus is volt. Veleszületett jó ízlésének és eleganciájának köszönhetően hamar felfigyelt rá a média. Ő volt az első nő, aki fontosnak tartotta a divatozást a Fehér Házban, kedvenc divatházai közé tartozott a Chanel, az Yves Saint Laurent, a Balenciaga, a Givenchy, valamint a Halston, ami arra enged következtetni, hogy Jackie Kennedy mindenből a legjobbat és a legdrágábbat szerette megszerezni magának.

Galéria ikon

22

Jackie Kennedy volt az első nő, aki fontosnak tartotta a divatozást a Fehér Házban, kedvenc divatházai közé tartozott a Chanel, az Yves Saint Laurent, a Balenciaga, a Givenchy valamint a Halston
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Art Rickerby / Europress / Getty

5. Mamie Eisenhower (1896-1979)

Jackie Kennedy elődje Dwight Eisenhower feleségeként élt a Fehér Házban 1953-1961 között. Az egykori elnökfeleség ismert volt rózsaszín-mániájáról; a táskától a kesztyűn át a koktélruháig szerette, ha minden rózsaszínű rajta. Annyira, hogy még egy bizonyos árnyalatot, az úgynevezett Mamie Pinket is róla nevezték el. Rövidre nyírt frufruját széles körben utánozták az ő idejében.

Mamie Eisenhower szeretett a nemzet háziasszonya szerepében tündökölni, élvezte a társasági eseményeket, sok időt és erőfeszítést szentelt a vacsoramenü kiválasztására. Mindig elegáns volt, ezért nem csoda, hogy számos alkalommal került fel a világ legjobban öltözött nőinek listájára.

Galéria ikon

22

Mamie Eisenhowerről még egy pink árnyalatot is elneveztek akkoriban.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Nina Leen / Europress / Getty

6. Betty Ford (1918-2011)

Az elnökfeleség az ismert nők közül elsőként szerepelt aktívan a médiában, illetve részt vett a politikai és társadalmi életben. Betty Ford és férje, Gerald Ford 1974 és 1977 között élt a Fehér Házban, a First Lady nagy harcosa volt a mellrák elleni küzdelemnek, melyben ő maga is szenvedett, majd később szenvedélybetegséggel is küzdött. Betty Ford csinos frizurájával, a hetvenes években menő élénk színű, merész nyakkivágású ruháival és mintás kendőivel írta be magát a divattörténelembe.

Galéria ikon

22

Betty Ford az ismert nők közül elsőként aktívan szerepelt a médiában illetve részt vett a politikai és társadalmi életben.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: David Hume Kennerly / Europress / Getty

7. Eleanor Roosevelt (1884-1962)

Eleanor Roosevelt jóval több időt töltött a Fehér Házban, mint elődei, hiszen férje 1933-1945 között volt hatalmon, ami kemény időszak volt az amerikai történelemben, beleértve a nagy gazdasági világválságot és a második világháborút is. Ennek tekintetében öltözködését a szinte szerzetesi szigorúság, a praktikum és a kényelem jellemezte. Két gyengéje volt csupán: a fejszídek és a szőrmék.

Galéria ikon

22

Eleanor Roosevelt öltözködését a szinte szerzetesi szigorúság, a praktikum és a kényelem jellemezte.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: George Karger / Europress / Getty

8. Frances Folsom Cleveland (1864-1947)

Az Egyesült Államok 27. First Ladyje 1886-1889 között élt a Fehér Házban. A korkülönbség Frances és férje között közel 30 év volt, így nincs abban semmi meglepő, hogy az elnök, Grover Cleveland első körben neje anyját, Emmát akarta nőül venni. A házasságkötéskor Frances 21 éves, míg az elnök már 49 éves volt, ami miatt nagy érdeklődés övezte kapcsolatukat. Valószínűleg ennek tudható be az is, hogy több fiatal lány is elkezdte utánozni az elnökfeleség stílusát.

Galéria ikon

22

Több fiatal lány is elkezdte utánozni Frances Cleveland stílusát az 1800-as évek végén.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Fotosearch / Europress / Getty

9. Mary Todd Lincoln (1818-1882)

Abraham Lincoln özvegyét gyakran emlegetik divatikonként, főleg mert szerette az európai nemesek stílusát lemásolni, és bár kis termetű nő volt, bátran vett fel hosszú, terebélyes szoknyákat és extravagáns kiegészítőket, amivel rendszeresen megbotránkoztatta férjét. Mary Todd Lincoln nagy rajongója volt a dekorációknak, abban az időben egy vagyont, körülbelül 20000 dollárt költött a Fehér Ház felújítására. Hóbortjai ellenére az emberek kedvelték és ő is szerette az embereket.

Galéria ikon

22

Mary Todd Lincoln szerette az európai nemesek stílusát lemásolni, és bár kis termetű nő volt, bátran vett fel hosszú, terebélyes szoknyákat és extravagáns kiegészítőket.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Buyenlarge / Europress / Getty

10. Martha Washington (1731-1802)

A Fehér Ház első női lakója 1789-1797 között élt a férjével a házban. Az elnökfeleség már abban az időben nagy divatdiktátor hírében állt, olyan designer darabokat varratott magának, amelyeket kortalan stílusuk és drága anyagaik miatt kiállítottak a National Museum of American History-ban is. Ki lehet jelenteni, hogy Martha Washinton – aki több ezer dollárt szórt el gardróbfrissítésekre – ruhatárát nem az egyszerűség és a fegyelmezettség jellemezte az 1700-as végén.

Galéria ikon

22

Martha Washington már abban az időben nagy divatdiktátor hírében állt, olyan designer darabokat varratott magának, amelyeket kortalan stílusuk és gazdag anyagaik miatt kiállítottak a National Museum of American History-ban is.
Galéria: Jól öltözött First Ladyk
Fotó: Stock Montage / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.