Marant-é volt az eddigi legjövedelmezőbb kollaboráció

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak pénzben mérhető a nyereség: a Google-keresések alapján négyszeres volt az érdeklődés a szokásoshoz képest idén nyáron.

Isabel Marant
Fotó: Donato Sardella / Europress / Getty

Azt már megírtuk, hogy egy óra alatt elkapkodták az egész Isabel Marant x H&M kollekciót 14-én csütörtök reggel, viszont kevés szó esett arról, hogy ez az együttműködés hogyan hatott a tervező imidzsére. Konkrét eladási számokat csak a kollaboráció darabjai mutatnak, hiszen nem tudhatjuk pontosan, hogy a francia Marant saját ruhái és kiegészítői közül hány kelt el amiatt, hogy úgy döntött, kollaborál a svéd H&M-mel.

A Versacével, Karl Lagerfelddel vagy a Marnival közös munka után nem siettünk a böngésző keresőjéhez, hogy utánanézzünk, ki is az új tervező, aki a nevét adja, Isabel Marant esetében viszont máshogy alakultak a dolgok.

Ha valaki hallott is a tavaly ősszel reneszánszukat élő wedge sneakers típusú cipőkről, szinte biztos, hogy nem volt tisztában azzal, hogy azokat bizony a francia Marant-nak köszönhetjük. A H&M idei nyári bejelentése viszont annyira kíváncsivá tette az embereket a jól csengő név iránt, hogy a rá irányuló Google keresések 300%-kal nőttek. Amellett, hogy a végső produktum ilyen jó fogadtatásra talált, biztosak vagyunk abban, hogy a négyszeres növekedés tartalmaz olyan vásárlókat is, akik most fedezték fel a márkát és kíváncsiak a hölgy saját kollekcióira is - egy részük pedig vásárol is belőle.

Mi éri meg jobban?

Felmerül a kérdés, hogy melyik a jobb: ha eddig ismeretlen nevekkel áll össze a svéd kereskedelmi hálózat vagy jól bevált nevekkel kooperál. Előbbinek előnye, hogy Marant-hoz hasonlóan olyan tervezőket ismerhetünk meg, akik eddig kívül estek a divatra kevésbé éhes, de potenciális vásárlóközönség látóköréből, az utóbbi esetben pedig egyértelmű, hogy nem kell aggódni, a leendő vevők tisztában vannak-e az évtizedek alatt felépített luxusáruházzal. Mindegy melyikről van szó, mindkét fél jól jár: 2005-ben például Karl Lagerfeld és Stella McCartney is 1-1 millió dolláros csekket kaptak a közös munka után.

"Nem igazán hozott lázba ez a kollekció. Úgy értem, olyan semmilyen volt: ennél jobb darabokat láttam a H&M normál kínálatában pár polccal arrébb. Senki nem mondaná meg, hogy ez egyrészt dizájner darab, másrészt a minőség és ár kapcsolatáról ne is beszéljünk, ha lehet. A debütálás előtt hetekkel már lehetett jött-ment celebeken látni a kollekció darabjait, kíváncsi vagyok, hogy a boltba is ugyanolyan minőségű áru került-e be, mint amit rajtuk láthattunk. Abba kéne hagyni ezeket az együttműködéseket, mert csak hírességek, stylistok és wannabe fashionisták pózolnak a termékekben, igazán nagy hasznot pedig csak az eBay-re feltöltő "viszonteladók" húznak belőle" - írta az egyik hozzászóló a Fashionista vonatkozó cikkében. Úgy látszik, nem mindenki volt maradéktalanul elégedett.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.