Jó ötlet vagy egyszerű reklámfogás a 44-es méretű próbababa?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Debenhams három év alatt érte el, hogy üzleteikben tényleg megjelenjenek a molett bábuk. De jó ez nekünk?

Tavasszal óriási internetes siker lett egy svéd fehérneműmárka nőiesen telt próbababáiból, és most az egyik brit ruházati cég, a Magyarországról nemrég kivonult Debenhams is belehúzott. Ugyan ők már három évvel ezelőtt is kísérleteztek itthoni számozás szerint 44-es méretű próbababákkal, csak mostanra forrta ki magát ez az ötlet, és az egyik londoni üzletükben pár teltebb alkatú babát is beöltöztettek, és ha minden igaz, az elkövetkezendő pár hónapban egyre több helyen tűnnek majd fel. Képek, előzmények és magyarázatok a hajtás után!

Ugyan a brit nők nagy része a helyi számozás szerint 12-es (azaz 40-es), 14-es (azaz 42-es) és 16-os (azaz 46-os) méretű ruhát hord, a legtöbb üzletben 10-es, esetleg 12-es méretű bábuk vannak. Hogy ez a kezdeményezés mennyire jó ötlet, arról természetesen megoszlanak a vélemények itthon és külföldön is. Jo Swinson egyenlőségügyi miniszter természetesen nagyon örül az új próbababáknak. Neki is elege van abból, hogy a divatvilág képviselői azt üzenik, csak akkor nézel ki jól, ha sovány, fiatal és fehérbőrű vagy.

Swinson nem akart persze egyetlen márkát sem kipécézni, szerinte mindenki hibás abban, hogy egyre nő az étkezési rendellenességgel küzdő fiatal száma – írja a Telegraph. A politikusasszonynak természetesen van egy érve is, ami talán jobb belátásra bírja a gyártókat és kereskedőket. „Egy friss felmérés szerint a nők sokkal szívesebben vásárolnak ruhát, ha olyan modellen mutatják be, akik ugyanolyan méretűek” – nyilatkozta. Nem tudjuk, hogy ezzel sikerül-e meggyőzni őket, ugyanis a plus-size ruhák forgalma még mindig nem akkora, mint amekkora indokolt lenne.

Galéria ikon

6

Három éve született meg az ötlet és most ültették át a gyakorlatba.
Galéria: Molett próbababákat használ a Debenhams
Fotó: Northfoto

A Guardian egyik szerzője, Harriet Walker nem ért egyet Jo Swinsonnal. Szerinte a Debenhmas illetékeseit csak a profitmaximalizálás érdekli, és nem érti, miért gondolják egyesek azt, hogy a nők ennyire buták. Úgy véli ugyanis, hogy a molettebb próbababák sem tükrözik elég jól a valóságot, hiszen egy a 44-es méretű nők többségének kizárt, hogy olyan teste van, mint a bábuknak, és badarság azt hinni, hogy egy próbababa ilyen nagy hatással van a nők önképére és vásárlási szokásaira. Mert nem, a többségünk nem hiszi el, hogy pár cucc megvásárlásával nekünk is olyan lakásunk lesz, mint amilyet az Ikea katalógusban látni, és nem omlunk össze, ha a hamburgerünk nem úgy néz ki, mint a reklámokban.

Ezzel párhuzamosan Tara Lynn, az egyik legmenőbb plus-size modell a spanyol Elle magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy mennyire van szükség méretesebb lányokra a divatiparban. Szerinte teljesen érthető, hogy sovány modelleken mutatják be a ruhákat, mivel a molett és túlsúlyos nőknek a testüket fedő kisebb-nagyobb zsírréteg miatt nagyon eltérő alkatuk lehet, így nem lehet rájuk tökéletesen passzoló ruhákat alkotni. Persze a parfümreklámoknál és a dekorkozmetikumok hirdetéseivel teljesen más a helyzet, ott igenis érdemesem teltebb modellekkel dolgozni - állítja Lynn.

Neki sokakkal ellentétben egyébként nincs kifogása a plus-size kifejezés ellen, sőt, szerinte segít az embereknek megtalálni a megfelelő ruhákat. Egyúttal reméli, hogy kolléganőivel egyre több kampányban szerepelnek majd, és egyre többször láthatóak teltebb lányok a magazinok címlapjain. Hozzátette, nemcsak a hírverés miatt kérik fel őket ilyen munkákra, hanem azért, mert a fotósokat nagyon érdekli, hogy mit is lehet kihozni belőlük. 

Tara Lynn
Fotó: Elle Spain

Visszatérve a brit márka talán nem is annyira hősies küzdelmére, nem ez az első eset, hogy a Debenhams kedveskedni akar azoknak, akik nem modellkülsővel vannak megáldva és kiáll amellett, hogy a változatosság gyönyörködtet. Röviddel azután, hogy 2010-ben bejelentették az új próbababákat, egy mozgáskorlátozott lányt választottak meg reklámarcuknak, és folyamatosan küzdenek a túlzott retusálás ellen. Legutóbb például nyáron mutatták be, hogy a bevett gyakorlat szerint mennyi mindent változtatnak meg egy nőn a retusáláskor.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.