Vegyen mélyzöld blézert, mint Fanni!

Ebben a posztban egy cég termékeivel találkozik, hogy könnyebb legyen csinosnak lennie.

Kedden nyugodt, de viszonylag hűvös idő várható, hajnalban pedig főként északnyugaton a talaj közelében már gyengén fagyhat – írja az Időkép. Napközben előreláthatólag nem kell csapadéktól tartanunk és jelentősen mérséklődik a légmozgás is, de 12 foknál ne számítsunk többre. Szerdán a jelenlegi számítások szerint újabb hidegfront érkezhet, melyet eső kísérhet, ráadásul a Dunántúlon, majd estétől északkeleten is feltámad a szél.

Fanni

Ez alkalommal a C&A ruháiba öltöztettük modelleinket, hogy az ő segítségükkel megmutassuk, hogyan öltözhet késő ősszel is csinosan! Ha olyan vékony, mint Fanni, egy csinos blézer alatt is több réteg ruhát halmozhat fel: például az ingre nyugodtan felvehet egy fekete tréningfelsőt, most az úgyis nagy divat, sőt, az ing alatt egy atléta is elfér. Ha a pulóver már túl sok lenne a blézer alá, vegyen vastag sálat és szövetkabátot a blézer fölé, nehogy megfázzon!

Borúsabb időben sem kell lemondania a színekről, az élénk narancssárga táska például nagyon feldobja a szettet, és nem kell, hogy a cipő harmonizáljon vele, elég egy színben passzoló, hangsúlyos nyaklánc, vagy egy narancsos sál.

Pulóver: 4990 forint

Ing: 3590 forint

Táska: 8590 forint

Nadrág: 3990 forint

Blézer: 8590 forint

Nyaklánc: 1990 forint

Minden ruha a C&A-ból származik.

(Cipő: a modell sajátja)

01-street fashion-cunda-131108-IMG 7174 pp
03-street fashion-cunda-131108-IMG 7192
Oszd meg másokkal is!
Mustra