A H&M valóban jóárasítja Isabel Marant-t

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jól kombinálható alapdarabokkal készült a francia tervező, így az árak is barátiak. Kivéve ha flitteres nadrágra vagy rojtos csizmára fáj a fogunk.

Galéria ikon

42

A párok össze is öltözhetnek.
Galéria: Isabel Marant x H&M
Fotó: Dívány

Júniusban hivatalosan is bejelentették, hogy idén az éktalpú sportcipők anyja, Isabel Marant lesz a H&M vendégtervezője. A november 14-étől kapható kollekcióról először szokás szerint csak pár kép szivárgott ki, és most végre megmutathatjuk az egész kollekciót. Részletek a hajtás után!

"Örömmel üdvözöljük Isabel Marant-t a H&M vendégtervezői között. A könnyed és városias kollekcióit a különböző divatelemek keverésének módja teszi igazán kortárssá. Jó szeme van a népies részletekhez is, valamint megvan az a ritka képessége, hogy olyan darabokat kreáljon, amelyeket az emberek szívesen viselnek. Biztosak vagyunk benne, hogy a H&M vásárlói lelkesedni fognak ezért a kollekcióért" –  nyilatkozta korábban Margareta van den Bosch, a H&M kreatív tanácsadója.

Az biztos, hogy a márkához nagyon közel áll a tervezőnő stílusa, hiszen az üzletben már így is bőven találni olyan darabokat, amelyek az ő kreációit idézik, sőt, ezek közül több le is volt árazva ottjártunkkor. Kattintsa csak alábbi galériát – ide olyan dolgokat válogattunk össze, melyek hasonlítanak a Marant gyűjtemény ruháihoz és már most kaphatók a H&M-ben!

Galéria ikon

40

A bemutatóteremben hasonló darabokba futottunk, és nyilván az áruk egy kicsit kedvezőbb.
Galéria: Isabel Marant kollekciójának hasonmásai a H&M üzleteiben
Fotó: Dívány

De nézzük, hogy mit kínál a tervezői kollekció, amelyben egyébként gyerekeknek szánt darabok is vannak. A szerkesztőség tagjainak ez utóbbiak tetszettek talán a legjobban, és biztos van, aki szívesen öltözteti gyermekét tetőtől talpig jóárasított tervezői cuccokba. Isabel Marant kollekciója egyébként tele van alapdarabokkal a szürke pamutfelsőtől kezdve a hozzáillő nadrágon át a fehér pólókig és bőrnadrágokig. Ennek köszönhetően viszonylag barátiak az árak is, igaz, pár ezer forinttal többet kell fizeteni értük, mint azokért a darabokért, amelyek hasonlóak, de nem viselik magukon a tervezőnő keze nyomát.

Galéria ikon

42

"Valami olyat szeretnék létrehozni, amit a nők a mindennapokban tudnak viselni némi nemtörődömséggel, mivel szerintem ez egy nagyon párizsias jellemvonás: úgy felöltözni, hogy nem túl sok figyelmet szentelünk neki, mégis szexisnek lenni. A kollekcióba ezt a könnyed attitűdöt szőttem bele" - vallott a tervező.
Galéria: Isabel Marant x H&M
Fotó: Dívány

Persze a flitteres leggingsért azért több tízezer forintot kell majd a pénztárnál hagyni, akárcsak a rojtos csizmáért, de ezek áráért akár már két Marant-ruhát is vehetünk. Egy biztos, ha nem rajong a kirívó megjelenésért, ám kedveli a tervezői kollekciókat és az egymással jól variálható darabokat, lesz miből válogatni. Nem is tudtuk az összes cuccot betenni így is kövér galériánkba, de  ide kattintva a teljes kollekciót megtekintheti!

És hogy mennyire lesz kelendő Marant kollekciója itthon? Ezt nyilván csak a premier után lehet megmondani. A mi tapasztalataink szerint az utóbbi időben a Versace olcsósított kreációinak volt a legnagyobb sikere, és ez lényegesen más világot képviselt mint a novemberben az üzletekbe kerülő darabok.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.