Merészet húzott a Saint Laurent

Olvasási idő kb. 3 perc

A rockzene legendás arcait választották a kampányhoz, akik között van, aki tényleg kivívta Amerika haragját.

A Saint Laurent-nek ezúttal sikerült tényleg meglepőt és egyúttal rohadt menőt is húznia: a legújabb kampányukhoz B.B. Kinget, Chuck Berryt és Jerry Lee Lewist szerződtették le. Amióta Hedi Slimane került a céghez, megváltoztatták a nevét (elhagyták az Yvest), és modellek helyett botrányosnak tűnő zenészeket válogattak a reklámokhoz, mint például Marilyn Manson vagy Courtney Love.

Csakhogy míg Manson egy végtelenül unalmas figura, akire – bár időnként mond okos dolgokat –,  néhány év múlva remélhetőleg senki nem fog emlékezni, addig a három békésnek tűnő nyugdíjas valódi legenda.

Chuck Berry és Lewis ott van a rockzene ma is élő három legfontosabb alakja között, akiknek bőven akadtak botrányos és megosztó dobásai. Lewisról ráadásul azt tartják, hogy ő élte meg először, mit is jelent a féktelen és szenvedélyes rock'n roll, önpusztításban egyedül Ozzy Osbourne tudott felzárkózni hozzá, bár ehhez a közhidelemmel ellentétben állítása szerint soha nem gyújtott fel egyetlen zongorát sem. Mindenesetre hat felesége is volt, akik állandó botrányokat szolgáltattak.

Soha ne verekedjen nőért

A zenészek közül B.B. King élete alakult még a legeseménytelenebbül, bár kétségtelen, hogy neki is akadhatnak erős sztorijai. Tök szegény családban született, nem is az anyja nevelte fel végül. King nagyon fiatal kora óta zenész akart lenni, gyakorlatilag mindent erre tett fel. Bár most ünnepelt legenda, tizennyolc évesen még traktorvezetőként dolgozott (mellette mondjuk már egy zenekarban játszott és templomokban léptek fel).

A leghíresebb történet valószínűleg a mindenkori gitárjának a nevéhez kapcsolódik. King 1949 telén Arkansasban játszott. A koncerttermet begyújtott kerozinos hordóval fűtötték. A fellépés alatt két férfi verekedni kezdett, mire feldőlt a hordó, és lángra kapott az egész hely, ketten meg is haltak. Kingnek kint jutott eszébe, hogy az épületben felejtette a gitárját, úgyhogy a lángok között berontott érte. Később kiderült, hogy a férfiak egy Lucille nevű nő miatt balhéztak, úgyhogy King így nevezte el a gitárját, hogy mindig emlékeztesse, hogy A: soha ne csináljon még egyszer olyan őrültséget, hogy beszalad egy lángoló épületbe, és B: soha ne verekedjen nőért.

Irány a javító

Chuck Berry élete ennél valamivel kalandosabb volt, már tizennyolc évesen letartóztatták, mert néhány haverjával kirabolt három üzletet Kansas-ben és elkötött egy kocsit. Berry az önéletrajzában úgy emlékezett vissza az esetre, hogy az ő kocsija lerobbant, úgyhogy leintett egy éppen elhaladó autót, amit aztán egy nem működő pisztollyal sikerült megszereznie. Éppen a huszonegyedik születésnapján szabadult a javítóból.

Innen sokáig egyenesen vezetett az út, csomó slágere és filmszerepe volt, St. Louisban egy éjszakai klubot is nyitott, ami a vesztét is okozta. 1959 telén ugyanis megint balhéba keveredett. Letartóztatták, mert egyrészt állítólag szexuális kapcsolatot létesített egy tizennégy éves lánnyal, másrészt ezt a lányt egyik államból a másikba szállította, hogy a klubjában árusként dolgoztassa. Azt pedig, hogy kétes ügyek miatt nőket szállítsanak egyik államból a másikba, a törvény szigorúan büntette. Berry majdnem öt évet kapott, a lényeg, hogy végül csak másfelet ült le, de a karrierje ezzel hanyatlani kezdett. Később aztán sikerült még egyszer börtönbe kerülnie, de az ezekhez képest piskóta volt.

A beceneve Gyilkos

Jerry Lee Lewis is szegény családban született Louisiana államban, a szüleinek például zálogba kellett adniuk a farmjukat, hogy Lewisnak zongorát tudjanak venni. Lewisnak aztán viszonylag gyorsan sikerült elintéznie, hogy kirúgják az iskolából és a templomból is, ugyanis mindent kicsit másként játszott, mint az akkoriban megszokott volt.

Az ötvenes évek második felére viszont már a rockzene legnagyobb sztárja lett, többek között elképesztően szenvedélyes játékának köszönhetően – első televíziós szereplésén is egészen királyul meglátszik. Emiatt a vad játékstílus miatt is kapta a Gyilkos becenevet. 1958-ban aztán kiderült, hogy huszonkét évesen feleségül vette a 13 éves unokahúgát, amiből hatalmas balhé lett, Lewist azonnal tiltólistára rakták a rádiók és a koncertszervezők is.

Míg korábban 10 ezer dollárt is megkapott egy fellépésért, ezután kénytelen volt beérni néhány százzal. Klubról klubra járt, viszont ahogy egy hamburgi felvétel is bizonyítja, abban az időben ő adta a legjobb koncerteket. A hatvanas években aztán sikerült valamennyire újraindítania a karrierjét, de akkor már csak country-zenészként.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.