Döglött állat a cipőn: menő vagy ciki?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A brooklyni tervező, Divya Anantharaman maga vadássza le és tömi ki áldozatait. Madaras cipője minimum 2500 dollár lesz. Hogy tetszik?

Galéria ikon

9

Galéria: Kitömött állatok a divatban

A divatkedvelő állatpreparátor, Divya Anantharaman az Alexa Chung által vezetett 24 Hour Catwalk című vetélkedőben tűnt fel, melyet meg is nyert. A kitömött állatokból designer-tárgyakat, illetve dekorációkat készítő Divya munkássát nemrég bemutatta a TLC csatorna My Strange Addiction című műsora is, ahol a ripoternek elmondta, hogy ő maga vadássza le, öli meg és készíti elő az állatokat a preparálásra. A Vice.com-ra feltöltött videón pedig be is mutatja, hogy hogyan dolgoz fel egy ürgét.

A Brooklynban élő Divya a rangos Pratt-en tanult divattervezést és szobrászatot, majd nemrég szabadúszó cipőtervezőként elkészítette első pár lábbelijét, melynek vázlatait elküldte egy londoni suszternek is, aki fantáziát látott a furcsa ötletben.

Az általa tervezett nyitott orrú, ezüst színű bőrrel bevont, drámain ívelt sarokkal készült cipőt, melyet egy halott verébbel fejelt meg a feltörekvő tervező, nemsokára piacra is dobják; a kvarckristályokkal kirakott extrém lábbeli ára várhatóan 2500 és 3000 dollár azaz 570.700 és 684.850 forint között mozog majd – írja a fashionista.com.

Galéria ikon

9

Galéria: Kitömött állatok a divatban

„Azt szeretném, hogy a kristályok olyan hatást keltsenek a cipőn, mintha a veréb repülne. A cipőt a viktoriánus művészet és a bőr illata ihlette. Ennek a darabnak a talpbetétjét például illatos cédrusolajjal itattuk át. Ez közelebb áll a szobrászathoz, mint egy hagyományos tűsarkúhoz. Ez olyan valami, amit a Met Gálán visel az ember” – mondja nem mindennapi cipőjáről Divya, aki munkásságáról rendszeresen tart órákat az ACME Stúdióban.

Az elképesztő ötleten alapuló cipő várhatóan felbukkan majd a New York-i divathét kreatív bemutatóin is, de valószínűleg hallunk majd a különös technikával dolgozó designerről a feldühödött PETA-tól is a közeljövőben.

Ön mit gondol, a fiatal tervezőnőnek elment az esze, vagy úgy gondolja, hogy Divya lesz a CFDA (Amerikai Divattervezők Tanácsa) legújabb kedvenc designere a szezonban? Szavazzon, menő vagy ciki kitömött állatokat viselni a cipőnkön?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.