A divathét elvesztette a jelentőségét?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több tervező és divatszerkesztő panaszkodik a divathét alatt zajló cirkuszról, amiért a bloggereket és street style fotósokat okolják.

Galéria ikon

7

Galéria: A divathét közönsége anno
Fotó: Dave Benett / Europress / Getty

Míg a külvilág számára a divatbemutatók világa izgalmasnak és elbűvölőnek tűnhet, addig a szakma bennfentesei a divathéten való munkát általában rémálomként élik meg. Több divatszakértő szerint ugyanis az elmúlt hét és fél évben drasztikusan megváltozott a divathét közönsége és ezzel együtt az értelme illetve az üzenete is.

A The New York Times divatszerkesztője, Eric Wilson szerint a divathetet újra kellene gondolni. Wilson arról panaszkodott a napokban, hogy ő már a divathónap közeledtével kényelmetlenül érzi magát és fájlalja, hogy évek óta nem nincs semmi új a bemutatókon. A szerkesztő – aki több mint 350 bemutatóra hivatalos a hetekben – azzal magyarázza kétségeit, hogy az egyre bővülő közösségi média, a bloggerek és a street style képekre hajtó divatmániások miatt kialakult cirkusznak köszönhetően az állapotok tarthatatlanná váltak.

És úgy tűnik, a kialakult helyzetet újra kell gondolni a divathét hivatalos otthonát, a Lincoln Centert illetően is: „A Bryant Parkból való elköltözés kudarcot vallott. Nemcsak a lakosok perlik a várost, hogy az egyhetes rendezvény miatt nem tudják megközelíteni a területet, de a tervezők is elégedetlenségüknek adtak hangot. Sok tervező arról panaszkodott, hogy a környezet az elsöprő tömeg miatt kezd hasonlítani egy repülőtéri terminálhoz” – mondja Wilson.

Galéria ikon

7

Galéria: A divathét közönsége anno
Fotó: David Levenson / Europress / Getty

És persze pár évvel ezelőtt berobbantak a köztudatba az utcai divatfotósoknak és paparazziknak páváskodó divatmániások is. A divatblogger, Garance Doré szerint a már most eléggé tarthatatlan street style helyzet a jövőben csak rosszabb lesz.: „Ugyanaz fog történni, mint a Cannes-i Filmfesztivállal. Nem lesz akadálya annak, hogy a fotósok mindent megörökítsenek.”

Pontosan ez lehet az oka annak, hogy Oscar de la Renta a múlthéten bejelentette, hogy drasztikusan megkurtítja a bemutatóra készült vendéglistáját. „A megashow elveszi a jelentőségét annak, hogy miért is vagyunk a bemutatón. Fontos, hogy bizonyos szakemberek megnézzék a ruhákat. Nekik látni kell a kollekciót. Miért kellene ide több ezer olyan ember, akinek semmi köze a ruhákhoz?” – magyarázza döntését a designer.

Galéria ikon

7

Galéria: A divathét közönsége anno
Fotó: William Stevens / Europress / Getty

A logisztikai problémák mellett a divatházak fájlalják, hogy a kifutóra vitt friss kollekció a bemutató után szinte azonnal felkerül az internetre, a legtöbb showt pedig már élőben, online "livestream" adásban is meg lehet tekinteni. A tervezők szerint így nem nagyon van már értelme a divathétnek – írja a fashionista.com.

Most, hogy a fogyasztók szinte pontosan ugyanabban az időben értesülnek az aktuális divatról, mint a divatszerkesztők, már nem is kell megvenniük a magazinokat, hogy az megmondja nekik, hogy mit érdemes hordani a következő szezonban. Ez a helyzet kíméletlenül megváltoztatta a fogyasztók vásárlási szokásait. A divatmániás vásárlók már nem akarnak hat hónapot várni az új kollekciókra, azonnal meg szeretnék venni és viselni a kifutón látott darabokat, ami egyedülálló kihívást jelent az áruházaknak, melyek egyre nehezebben tudják betartani a kereskedelmi ciklusukat.

Hogy mi lesz az idei divatheteken, azt még nem tudjuk, de valószínűleg a kialakult helyzet nem fog változni a következő néhány évben, ahhoz már túlságosan bejáratottá vált. Viszont a divatházak fokozatosan tesznek az ügyért, egyre több tervező húzza meg vendéglistáját. Csak azokat hívják meg a bemutatóra, akiknek szigorúan ott kell lenniük (buyerek, fontos szerkesztők, múzsák) illetve nem engedik, hogy a bemutatóról készült képek elérhetőek legyenek a nyilvánosság számára az interneten.

Galéria ikon

7

Galéria: A divathét közönsége anno
Fotó: Michel Dufour / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.