Hajtrend: itt az ombre festés utódja!

Olvasási idő kb. 2 perc

A slamposan lenőtt frizura után idén ősszel szőke csíkot festethet majd a fodrásznál, ha akar és van rá felesleges kilenc órája.

A tavalyik év legfelkapottabb frizuratrendje minden bizonnyal a lenőtt haj, azaz ombre volt. Az "Én kicsi pónim" frizurának máris itt van az újragondolt változata, a glóriára hajazó „ spashlights” névre keresztelt őrület, amit fodrászkörökben már most az új ombreként emlegetnek.

Az új hajfestési technikát a New Yorkban élő Aura Friedmannak köszönhetjük, aki nemrég a Tumblr és Instagram oldalára is kiposztolta innovációját, melyet elkészített már a Chairlift énekesének, Caroline Polacheknek is. A híresség a múlt hónapban az Allure magazinnak adott interjújában arról számolt be, hogy a színezés, illetve fehérítés folyamata csaknem kilenc órát vett igénybe – mondjuk legalább nagyon lassan nő le.

„Festési technikámmal olyan hatást, illuziót kívántam elérni, mintha lézersugárral lenne megvilágítva a haj az adott helyen” – magyarázta futurisztikus ötletét az izraeli születésű Friedmann, aki számos modell mellett dolgozott már együtt Jennifer Lawrence-szel, Sophie Dahllal és Lady Gagával is – írja a graziadaily.co.uk.

A szezon egyik legtrükkösebb őszi-téli trendje, a haj közepébe festett, vízszintesen festett csíkos frizura a közelgő New York-i divathét kifutói mellett várhatóan felbukkan majd az utcai divatban is olyan természetellenes árnyalatokban, mint a rózsaszín, kék és zöld.

Illetve számításaink szerint a "Do It Yourself " videókat készítők is hamarosan rájönnek majd, hogy hogyan készíthetünk magunknak hasonló, fültől-fülig érő csíkot a legegyszerűbb és a legolcsóbb formában. Ön kérne ilyen mintát a hajába fodrászától, vagy már az ombre frizurától is felállt a hátán a szőr?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.