Kössön turbánt napszúrás ellen!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Felejtse el a szalmakalapot és húzzon turbánt: feltűnő, és még megkötni sem ördöngösség.

A turbán az idei nyár egyik legfeltűnőbb kiegészítője. Nem csak a strandon, hanem a meleg hétköznapokon is ajánlatos viselet, hiszen a legegyszerűbb ruhának is eleganciát kölcsönöz. Az olyan celebek, mint Vanessa Hudgens és Eva Mendes már bevállalták, ha ön is kipróbálná, de nem tudja megkötni, abban is segítünk.

A trendek előszeretettel merítenek a vallásokból: a Givenchy keresztény mániája után most a mohamedánok fejfedője, a turbán az új divat, amit egy megfelelő szélességű kendőből többféleképpen is meg lehet kötni. Ha idegenkedik a fejfedő többletjelentésétől, ne aggódjon, senki nem fogja muszlimnak nézni: a turbán állítólag azért praktikus a kánikulában, mert többféleképpen is felpolcolhatja vele haját a nagy hőségben, ráadásul nem olyan unalmas, mint a szalmakalap, amit boldog boldogtalanon viszontlát.

Galéria ikon

6

Vanessa Hudgens egyszerű, fehér ruháját dobta fel turbánnal, miközben Londonban vásárolgatott. A fekete szemüveg is jó választás volt hozzá, a turbán nagyon jól feldobja a szettet.
Galéria: celebek
Fotó: Barcroft Media / Northfoto

Arra azért ne számítson, hogy ugyanolyan jól fog majd állni, mint Vanessa Hudgensen, de egy próbát megér. Kételyeink azért vannak: a turbán vastag anyaga miatt valószínűleg extrán meleg viselet, a strandon még bevizezve oké lehet, de akkor meg a kötés fog meglazulni. Minél vékonyabb kendőből köti, annál jobb, hiszen nem fog megsülni, figyelemelterelőnek viszont első osztályú: ha nincs megelégedve testével és feszeng a strandon, kössön turbánt, biztos, hogy alakja helyett majd a fejét fogják bámulni.

Ha kedvet kapott, egyedi készítésű turbánokat Tracey Van Voorhis weboldalán is vásárolhat, aki agydaganatban elhunyt édesanyja tiszteletér állt neki komolyabban a turbántervezésnek. Voorhis kollekciójával állít emléket anyja előtt, akinek először a kemoterápiás kezelések miatt tervezett pár darabot.

A Voorhis kollekciójában található kendők, sálak és turbánok különböző színekben és mintákban kaphatóak, válogathat leopárdmintás, pöttyös, csíkos vagy egyszerűbb fazonok közül is. A tervező nagy hangsúlyt fektet a fejfedők minőségére: mivel édesanyja fejbőre nagyon érzékeny volt a kezelések után,  ezért minden darabot pamutból, selyemből és vászonból készít. A turbánok ára 6 ezer forinttól 13 ezerig mehet, attól függ, mennyire választ különleges darabot.

A turbán már csak azért is praktikus, hiszen ha megunjuk csak levesszük és kendőként hordjuk tovább. Ha utcára vonakodik felvenni, először a strandon pórbálja ki, napszúrást biztosan nem fog kapni benne.

A fejfedő megkötése egyáltalán nem bonyolult: összeszedtünk pár videót, amikben lépésről lépésre mutatják meg, hogyan kell megkötni a különböző fazonú turbánokat. Tanácsos elsősorban selyemsállal próbálkozni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.