Egyhetes nyaralásra is elég egy kisbőrönd!

Olvasási idő kb. 4 perc

Pólók helyett ruhákat pakoljon, minden darab passzoljon színben a többihez. A törülközőket és a sminkcuccoknak is marad hely, ha okosan pakol!

Három napos hétvégére két nagybőrönddel indul? Ismerős a helyzet, és fogalmunk sincs, mi lehetne a megoldás. A mi bőröndünkben a legnagyobb helyet nem is a ruhák, hanem a tisztálkodószerek és törülközők foglalják, így teljesen reménytelennek tűnik, hogy össze tudnánk úgy pakolni egy egyhetes nyaralásra, hogy kézben felvihessük a csomagot a repülőre. A Daily Mail azzal kecsegtet, hogy ha az ő tanácsait követjük, simán elég lesz egy 50 cm x 40 cm x 20 cm-es bőrönd egy heti cuccnak. Mi nem hiszünk nekik – ráadásul elég hiányos a felsorolásuk –, de nézze meg a folytatásban, hogyan kell pakolni, hátha önnek bejön!

A brit lap ajánlása szerint az okos pakolás alapja, hogy egymással variálható ruhákat kell eltenni, és pólók, szoknyák helyett egyberuhákban kell gondolkodni. Sorra vesszük, hogy pontosan miben:

Kell egy kaftán, vagy tunika, amiben egyenesen a strandról mehetünk étterembe, természetesen sikkesen. Olyan anyagú tunikát válasszunk, mely gyorsan szárad, így a napközbeni tengerpartos nyúzás után este is felkaphatjuk egy nadrág fölé.

Kell egy selyeming, ami luxusholmivá tesz azonnal bármilyen nadrágot, szoknyát. Nyár lévén, élénk színűt válasszunk, ami gombos, és kicsit bővebb fazon, hogy esetleg fürdőruha fölé is fel tudjuk venni, vagy maxiruhánkra köthessük.

Galéria ikon

40

Galéria: Ruhák nyaraláshoz
Fotó: reklámanyag

A fehérneműinket egy zsákban vigyük, ne szórjuk szét a bőröndben: nyilván kell 7 napra 7 bugyi. A zokni elvileg fölösleges, és melltartóból is elég lehet egy testszínű, pánt nélküli darab, ami minden ruhánk alatt láthatatlan marad – napközben úgyis bikiniben leszünk. Zsák helyett mi egy vászon strandtáskába zsúfolnánk a fehérneműt, mert a felsorolásból az egyébként elengedhetetlen strandkellék kimaradt.

Mivel a fedélzetre visszük a csomagot, a tisztálkodószereket 100 milliliteres, azaz 1 decis kiszerelésben kell megvenni, vagy át kell őket csomagolni ekkorába – kell fogkrém, tusfürdő, naptej, hidratáló, hogy a többit ne is soroljuk. Na, nekünk ezen a ponton telne meg a bőrönd, a kontaktlencse-folyadékkal, hajkefével, tamponnal, szúnyogriasztóval, de a Daily Mail szerzője nem megy bele a részletekbe. A gusztusosan összepakolt kis bőrönd képe itt látható, ami meg kimarad, azt meg ugye majd megveszi a nyaralóhelyen.

Tehát lendüljünk is túl azon, hogy az egy heti naptejadaggal megtelt a táska, nézzük tovább a ruhákat! Elég egy sort és egy hosszú nadrág. A sort se farmer legyen, egyrészt így kisebb helyen elfér, másrészt elegáns. A hosszú nadrág legyen mondjuk fehér, az nyárias, és megy az élénk színű kaftánhoz és selyemblúzhoz!

Szoknya helyett vigyünk három ruhát: kell egy nappali, egyszerű szabású pamutruha, egy elegáns koktélruha (ezt mondjuk, mi kihagynánk) és egy maxiruha, ami dzsörzé vagy sifon anyagú, így tudunk benne menőzni esténként. A sifon azért is különösen jó anyag, mert kicsi a súlya és kis helyet foglal, így a ruhát összehajtva a bőrönd aljába tehetjük. A többi ruhát pedig ne hajtogassuk, hanem tekerjük fel.

Galéria ikon

40

Galéria: Ruhák nyaraláshoz
Fotó: reklámanyag

Ami a cipőket illeti: kell egy saru városnézéshez és egy magastalpú szandál estére. Mi a strandpapucsot se hagynánk otthon.

Szükségünk lesz még két bikinire és egy egyrészes fürdőruhára: a két bikini azért kell, hogy kimoshassuk nap végén azt, amelyiket viseltük. Az egyrészes pedig jó lesz a blúz alá felsőként.

Elég két kiegészítő: egy napszemüveg és egy nagy, díszes nyaklánc, ami feldobja az összes ruhánkat. Azért elkél egy kalap is a napszúrás ellen, de azt például utaztathatjuk a fejünkön is.

Ennyi lenne az egy heti ruhatár: nem tűnik soknak, pedig garantáltan mind a 7 nap más ruhában villoghatunk a helyi étteremben, ha ez éppen fontos nekünk. A Daily Mail azt ajánlja továbbá, hogy olyan szettben repüljünk, aminek darabjai variálhatók a bőrönd tartalmával, hogy pontosan miben, azt sajnos nem fejtik ki.

Mi hosszúnadrágra és blézerre voksolnánk: a blézert nehéz elcsomagolni, de minden összeállítást azonnal elegánssá tesz, jó, ha van nálunk egy nyári stílusú darab. A hosszú nadrág pedig lehet sötét tónusú, vastagabb anyagú, ha már egy világos színű, vékony verziót elpakoltunk. A blézer alá jöhet még egy fehér ing, az is mindig jól jön, illetve a nyakunkba kell egy sál, ami megy a fürdőruháinkhoz és a többi elcsomagolt cucchoz is, így rendesen ki tudjuk használni.

Galéria ikon

40

Galéria: Ruhák nyaraláshoz
Fotó: reklámanyag

Amúgy ha nem akarunk mindenáron divatozni, ennél kevesebb ruha is elég, és akkor talán jut hely a samponnak is: minek minden estére másik szett? Nem lehet egy ruhát egynél többször felvenni? Három ruha, köztük egy kisestélyi? Az meg minek? Blézer a nyaraláshoz? Inkább tréningfelső kéne, megy kényelmes sortok, nem? Nekünk eléggé lehetetlennek tűnik, hogy ilyen sok ruha ilyen kis helyen elférne, de miért is ne, sokkal zavaróbb, hogy kimarad a kézitáska a felsorolásból: szép, hogy van nálunk koktélruha, de milyen táskát viszünk hozzá a buliba? A bőröndöt?

Ön hogyan pakol? Meg fogja fogadni a Daily Mail tanácsait, vagy egész mást tart fontosnak a nyaralós ruhatárban? Esetleg még ennél is több ruhára van szüksége? Mondja el kommentben, és/vagy szavazzon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.