Veterándivat: benzingőzittas pöttymérgezés

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Diszkós cowboy, motorozó betyár, kivarrt pin-up lányok és gyönyörű veterán járgányok. Ez volt a Velodrom Millenáris 2013.

Akárcsak tavaly és tavalyelőtt, idén is ellátogattunk a kedvenc veteránautós rendezvényünkre, amelynek persze most is a több mint 100 éves Velodrom Millenáris adott helyet. Mint minden évben, most is olcsóbban juthattak be azok a nézők, akik korhű, stílszerű ruhákban jelentek meg. Bár renitensek mindig akadnak, azért 2013-ban is sokan vállalták, hogy öltözékükkel megidézik a múltat. A hajtás után kiderül, hogyan is teljesítették ezt a feladatot.

A szervezők most sem hagyták útmutatás nélkül a résztvevőket és a nézőket, és tárt karokkal várták azokat is, akiket esetleg nem kapott el a retroláz. "A másik végletet is szívesen látjuk! Mostani, de extravagáns öltözék is bejöhet. Itt főleg divattervezők merész, extrém kisugárzású, elengedett fantáziát mutató darabjaira gondolunk" - olvasható a rendezvény honlapján. Ezt a lehetőséget kevesen vették igénybe, és akadtak olyanok is, akiket nehezen tudnánk bármilyen kategóriába is besorolni, lásd a Danuviát megzabolázó, félelmetes objektívvel rendelkező betyárt, a diszkó cowboyt, vagy Vilmát és Frédit, akik még egy talphajtásos járgányt is eszkábálták maguknak OT Flinstones "rendszámtáblával".

Galéria ikon

54

A pöttyös ruha megint nagy sláger volt a nők körében.
Galéria: Veterándivat: Velodrom Millenáris 2013.
Fotó: Dívány

Ami a nemek arányát illeti, a férfiak és a nők szemmel láthatóan egyaránt élvezték, hogy beöltözhettek, bár így három alkalom után már nagyon szeretnénk, ha a hölgyeknél nem abban merülne ki a korhű öltözék, hogy felvesznek egy pöttyös ruhát. Tudjuk, ez az a darab, ami valószínűleg mindannyiunk szekrényében megtalálható, de nem kell mindig biztonsági játékot játszani. Persze nem mondjuk azt, hogy mindenki egy gondosan sminkelt, tökéletes frizurával rendelkező, tetovált pin-up lányként pózoljon egy pöttyös Volkswagen Karmann társaságában a tűző napsütésben, hiszen a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, és nem feltétlenül kell vagyonokat költeni egy megfelelő szettre, csak tudni kell, hogy hol keressük a megfelelő darabokat.

Galéria ikon

54

Pedig cukiságban volt konkurencia.
Galéria: Veterándivat: Velodrom Millenáris 2013.
Fotó: Dívány

A kiegészítők nagy részét persze most is a nagyon nyáris időjárás határozta meg, legyezőkkel, (nap)ernyőkkel, kalapokkal próbált a közönség védekezni a napsugarak ellen. Sőt, volt, aki a régi klasszikus módszert idézve megkötötte egy szövetzsebkendő négy sarkát, és azt tette a fejére. Már sajnáljuk, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe. Nagyon sokan voltak, aki egyébként régi filmfelvevőkkel és fényképezőgépekkel a nyakukban/kezükben járkáltak az autók között. Bevalljuk, mi is majdnem kísértésbe estünk az eseményre készülődve. Talán majd jövőre! Addig is nézzék meg a Totalbike képes összefoglalóját is ide kattintva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.