Mit vegyen fel nyáron, aki nem tud lesülni?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell azért feketében járni, mert sápadt a bőrünk, elég a neonszíneket kerülni. Tanácsok és galéria!

Bár a sápadt fehér bőr állítólag egyre nagyobb divat, a nyári trendeken ez nem látszik: az élénk neonszínek, nyári miniruhák nem állnak a legjobban azoknak, akik képtelenek lesülni, maximum kiszeplősödnek és leégnek. A hiedelmekkel ellentétben azonban nem kell ilyenkor se ragaszkodniuk a sötét színekhez, és a fehéret sem kell kerülniük. Átböngésztünk pár külföldi oldalt, stylistot kérdeztünk és megnéztük, a porcelánbőrű hírességek hogyan öltöznek. Jótanácsok és galéria a folytatásban!

A szinte áttetsző bőrű nők igai példaképe lehet Nicole Kidman, Tilda Swinton, Dita Von Teese, Christina Hendricks, Kristen Stewart és Gwen Stefani is: egyikük sem ragaszkodik a sötét színekhez, mégis remekül néznek ki. A szőkék és vörösek legnagyobb félelme, amikor nyári ruhatárukat válogatják össze, hogy úgy fognak festeni a divatos cuccokban, mint holmi kísértetek. „Nem kell nyáron feketében járniuk azoknak sem, akik soha nem tudnak lesülni: a fehér nagyszerűen áll a sápadt vagy szeplős bőrűeknek, de a pasztell színekkel is érdemes próbálkozniuk. A neonszíneket tényleg jobb, ha nem erőltetik, de a testesebb, tömény színek jól mutatnak fehér bőrön, például a smaragdzöld, a királykék, vagy a piros narancsos árnyalatai” – mondta a Díványnak Igor Deseatnikov, az InStyle magazin stylistja.

Galéria ikon

42

Nicole Kidman épp azt bizonyítja, a fehér istenien áll a sápadt bőrön.
Galéria: Mit vegyen fel nyáron, aki nem tud lesülni?
Fotó: Traverso/l'oreal / Europress / Getty

„Mivel a nagyon fehér bőrűek könnyen leégnek, különösen oda kell figyelniük a strandon, jó szolgálatot tesznek számukra a strandkendők, kimonók, tunikák, oversize ingek, kalapok. Ha valaki nem szereti megmutatni magát, válasszon szép, színes maxiszoknyát, vagy ruhát, esetleg bő, mintás selyemnadrágot, ami eltakarja lábát” – tette hozzá a stylist.

A Fashionbeans tanácsai szerint is jobb, ha a fehér bőrűek ragaszkodnak a teltebb színekhez, a tengerészcsíkos darabokhoz, smaragdzöldhöz a kánikulában. Ha mégis fekete ruhát választanának, figyeljenek oda a kiegészítőkre és valami élénk színű bizsuval, kendővel dobják fel a szettet. A vörös hajúak és azok, akiknek a bőre rózsás árnyalatú – vagy kicsit leégett – a piros, pinkes, narancsos színek kerülésével érhetnek el jobb hatást, nekik a kék különböző árnyalatai ajánlottak.

Galéria ikon

42

Stewart királykékben: a kék majdnem minden árnyalatát ajánlják a szakemberek a fehér bőrűeknek.
Galéria: Mit vegyen fel nyáron, aki nem tud lesülni?
Fotó: Jon Kopaloff / Europress / Getty

A Yahoo-n publikáló Lori Jill Shirley emellett azt tanácsolja, hogy a pasztellszínekkel is próbálkozzanak a soha le nem sülők – a fagyiszínek ráadásul nagyon divatosak is mostanság. A mentazöld, rágógumi-rózsaszín, lány narancs jól állhat, az élénksárga, neonnarancs, retinaszaggató pink viszont kerülendő. Vásárláskor ne csak a fazonok közt variáljon, hanem a színekkel is kísérletezzen, vigyen be magával olyat is a fülkébe, amiről azt gondolja: soha nem venné fel.

A vörös hajúaknak jól állhatnak a zöld, lila, narancs egyes árnyalatai is, a szőkéknek a korall, arany, égkék és a földszínek is jól állhatnak. A mintákkal is érdemes foglalkozni, egy apró mintás ruha bárkin csinos lehet. A fehér is megy a sápadt bőrrel, ha megfelelő színes kiegészítőkkel párosítják. Vörös hajú nőknek a vörösbor-pirosat, mély vöröseket, türkizt, vízszíneket is ajánlják, szőkéken a szürke és pink is jól mutathat.  Nézze meg a galériában, hogyan öltöznek a sápadt celebek!

Galéria ikon

42

Dita Von Teese nem fél a rózsás piros árnyalattól sem, de neki porcelán bőréhez éjfekete haj társul, így bátrabban válogathat
Galéria: Mit vegyen fel nyáron, aki nem tud lesülni?
Fotó: Tony Barson / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.