Férfiként is öltözhet stílusosan nyáron

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Utánajártunk, mi az, ami belefér a business casual dress code-ba anélkül, hogy meggyulladnánk benne a 30 fokban!

David Gandy a Massimo Dutti áprilisi lookbookjában
Fotó: reklámanyag

Váratlan hirtelenséggel köszöntött ránk a tél után a nyár, a 30 fokos meleget sokan nehezen viselik. Egyeseknek az egészségi állapotukra van hatással, többen viszont tanácstalanul állnak a gardróbjuk előtt és nem tudják, hogy mit vegyenek fel. A nők abból a szempontból könnyebb helyzetben vannak, hogy jobb időben egy szoknyával, blúzzal és egy magas sarkú cipővel is beleillenek a legtöbb dress code-ba, de mi van a férfiakkal, akiknél a legtöbb esetben hosszúnadrág és zárt cipő az előírás?

A Fashionbeans segítségével olyan tippeket próbáltunk összegyűjteni, amik ötleteket adhatnak a melegebb tavaszi vagy nyári napokon és nem töltünk negyed órát reggelente azzal, hogy kilogikázzuk: mi az, ami a reggel kellemes hűvösben nem túl kevés és a délutáni melegebb időben nem túl sok. A nyári hétvégékkel együtt beköszöntött az esküvőszezon is, az alábbi szettekben nyugodtan megjelenhet egy esküvőn is!

A business casual dress code lehetővé teszi a nyakkendő elhagyását, valljuk be, ez azért nyáron nagy segítség. Ugyanakkor egy sötétebb farmer vagy nadrág még belefér, szóval relatív sok ruhadarab közül választhatunk.

A zakó

Arról már írtunk egyszer, hogy hogyan válasszon zakót, ezt most nem tesszük meg újra. Az egyező zakó és nadrág nincs rögzítve a dress code-ban, ezért lehetőségeinkhez mérten inkább különálló darabokba fektessünk be és ezeket kombináljuk. Ilyenkor fontos, hogy olyan színeket válasszunk, amik vagy semlegesek vagy mennek egymáshoz. Egy rózsaszín zakó és egy sötétpiros nadrág talán nem a legjobb választás.

Mit válasszunk? Nyáron hanyagoljuk a fekete színt, a lehető legtöbb fényt nyeli el, így az anyag hamar átmelegszik és kényelmetlen lesz a viselése. Ha mindenképpen a sötét színek a kedvenceink, akkor válasszunk a tengerészkék vagy az idén rendkívül divatos zöld árnyalatok közül. Emellé nyugodtan beszerezhetünk szürke, barna vagy bézs darabokat, ezek is megférnek egymással.

A szabásra figyeljünk oda, hiszen a drága zakó is tud olcsó hatást kelteni, ha nem megfelelő a mérete, túl szűk, vagy irreálisan eláll a testünktől. Ha tehetjük, válasszuk a lenből készült darabokat, légáteresztőek, így kényelmesebb viselni őket.

Árkategória szerint bontottuk a termékeket, három sávot képeztünk: az elsőbe kerülnek a fast fashion üzletek termékei, amelyeket nagyobb fájdalom nélkül ki tudunk fizetni, a második csoportba tartoznak az ennél kicsit drágábbak és válogattunk a felső-középkategóriás boltok kínálatából is.

1. H&M - 14.990 Ft, 2. Topman - 70 font, 3. Gant - ár kérésre, 4. F&F 13.000 Ft, 5. Topman - 110 font, 6. Massimo Dutti - 49.995 Ft, 7. H&M - 14.990 Ft, 8. Topman - 120 font, 9. Gant - ár kérésre
Fotó: reklámanyag

Ing

Legtöbbször a zakóval már meghatározzuk azokat a színeket, amelyek szóba jöhetnek az ing esetében. Egy fehér darabbal soha nem lőhetünk mellé, jól mutat minden más színnel. Igaz, hogy a minták keverése most a szezon nagy kedvence, de ha tehetjük, kerüljük. Egy mintás zakóhoz inkább válasszunk letisztult inget és fordítva.

A business casual megengedi, hogy a felső egy-két gombot kigomboljuk az ingünkön. Ha változatosságra vágyunk, akkor érdemes a gallérokra figyelni, számos változatuk létezik, próbáljon ki többfélét – már csak azért is, mert nem mindegyik megy az arcformánkhoz. Óvatosan a szürke ingekkel, nyáron azon jelennek meg legelőször a nemkívánatos foltok a hónalj tájékán!

1. H&M - 3.990 Ft, 2. Mango - 12.995 Ft, 3. Esprit 49.95 euró, 4. F&F - 2.590 Ft, 5. Finshley & Harding (Van Graaf) - 12.990 Ft, 6. Burberry Brit - 162 euró, 7. H&M - 5.990 Ft, 8. Mango - 12.995 Ft, 9. Esprit - 49.95 euró
Fotó: reklámanyag

A nadrág

Nyáron a chino nadrágok a legjobb barátaink. Könnyű anyagból készülnek és a szivárvány majdnem minden színében megtaláljuk őket az üzletek polcain. Ügyeljünk arra, hogyha a zakónk karcsúsított, akkor ne vegyünk fel hozzá túl bő nadrágot! Persze ez nem azt jelenti, hogy leggings szűkösségű legyen, de kerüljük a mélyülepű, a trapéz és a túlzottan bő szárú darabokat.

Ha farmert szeretnénk felvenni, akkor keressük a lehető legsötétebbet, az indigó vagy a tengerészkék szín jó kiindulópont lehet, ennél világosabbat ne vegyünk fel ehhez a dress code-hoz. Kerüljük a szaggatott és koptatott nadrágokat. A lenből készült darabok itt is jó szolgálatot tehetnek nyáron, rendkívül jó a légáteresztő képességük, nem izzadunk meg bennük annyira.

A fehér nadrág az egyik legjobb találmány nyárra, de tudni kell viselni, ezért ilyet csak akkor vásároljon, ha biztos a dolgában! Egy bézs, barna, tengerészkék vagy olíva chinoval viszont nem igazán lehet mellélőni, ezeket bátran ajánljuk.

1. F&F - 4.900 Ft, 2. He by Mango - 14.995 Ft, 3. Gucci - 365 font, 4. H&M - 8.990 Ft, 5. Topman - 24 font, 6. Jil Sander - 500 euró, 7. H&M - 8.990 Ft, 8. He by Mango - 17.995 Ft, 9. Bottega Veneta - 410 font
Fotó: reklámanyag

A cipő

A divat nagyágyúi szerint ez a szezon a cipők terén a hasított bőrről szól majd. Lehet ez egy klasszikus fazonú cipő, loafer, de akár egy mokaszin vagy desert boot is. Sok embernek biztos végigfut majd a hátán a hideg, de az úgynevezett „makkos” cipők is reneszánszukat élik.

Bizonytalan a zoknit illetően? Nem illik felvenni a mokaszin és a vitorlás cipőkhöz, ezekhez speciális, nyári talpbetét kell. Ha mégis kellemetlenül érzi magát bennük, akkor egy titokzokni segíthet Önnek a legjobban.

Hogy mi a különbség a mokaszin és a loafer között? Nehéz lehet különbséget tenni, ha számos ruházati márka is elrontja, pedig egyszerű a képlet: a mokaszin jellemzően egy anyagból készül és csak a talprész van megerősítve (legtöbbször gumival vagy műanyaggal), míg a loafernek jól elkülönítheti a talp- és a felsőrésze.

1. H&M - 8.990 Ft, 2. Ben Sherman - 80 font, 3. ZARA - 22.995 Ft, 4. ASOS - 65 euró, 5. ZARA - 22.995 Ft, 6. Mr. Hare - 510 euró, 7. ASOS - 59 euró
Fotó: reklámanyag

Próbáltunk olyan termékeket feltüntetni a válogatásunkban, amelyek közül majdnem mindegyik megy a másikhoz, így ha az alapdarabokra (például virágos nadrág, barna cipő, stb.) beruház, akkor nem kell reggelente órákat tölteni a gardrób előtt, mert "semmi nem megy semmihez" és "nincs semmije, amit felvehetne".

A kiegészítőkön nagyon sok múlik, legalább annyira tudják javítani az összképet, mint ahogy el is tudják rontani. Maradjon a minimalista vonalon, egy szép óra, egy nyakkendő vagy egy zsebdísz a zakó zsebébe, egy bőrtáska és kész is vagyunk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.