Gisele Bündchen a H&M új arca

Olvasási idő kb. 2 perc

A svéd cég emellett Indiában terjeszkedik, hogy lenyomja a Zarát, és a téli olimpián ők öltöztetik majd hazájuk versenyzőit.

A fast fashion márkák harca nem újkeletű, számos üzleti tervet bevetettek már, hogy eladásban lenyomják a riválisaikat. Lehet ez nyitás új vevőközönség felé (például egy eddig csak tehetősebb réteget megcélzó márka készít egy olcsóbb kollekciót, hogy elnyerje a fiatalabb vásárlók tetszését is), de egyre gyakoribb az, hogy területileg terjeszkednek és új piacokat kebeleznek be a márkák.

A H&M most úgy döntött, hogy Indiában is boltokat nyit. Nem ment könnyen, ugyanis törvényi szabályozás miatt külföldi cégnek leányvállalatban maximum 49 százalékos tulajdonhányada lehet. A svéd cég olyan egyezményt kötött, amelyben ahhoz, hogy ez az érték 100% lehessen, az országban eladott termékek 30%-át Indiában kell, hogy gyártsák.

Tervek

A H&M úgy tervezi, hogy 50 ponton árusítja majd a ruháit és kiegészítőit. Bár a Zara csak kilenc üzlettel van jelen, mégis hatalmas előnyt jelent számára az, hogy három évvel az északi rivális előtt nyitotta meg első boltját Indiában. Vonzó ez a piac, hiszen a Levi's, a Uniqlo és a Prada már képviselteti magát, a GAP pedig bejelentette, hogy 2014-ben számíthatnak az érkezésére - írja a fashionmag.

Az indiai textilpiac a jóslatok szerint 2021-re eléri az évi 141 milliárdos forgalmat, ehhez jól jön majd a svéd márka 30%-os hozzájárulása is.

Ruhapróba a H&M-nél, ők biztosítják a svéd válogatott öltözékét a 2014-es téli olimpiára
Fotó: reklámanyag

Gisele Bündchen az új arc

A H&M-mel kapcsolatban amúgy több hír is napvilágot látott mostanában: ők fogják öltöztetni a 2014-es téli olimpián a svéd versenyzőket és a sportos David Beckham fehérneműk után piacra dobták a bicikliseknek szánt kollekciójukat, Úgy látszik, egyre inkább elkötelezettek a mozgást kedvelő és azt támogató életformák mellett.

Ugyanakkor egy kiszivárgott üzleti tervből kiderül az is, hogy a Zalando nevű, e-kereskedelemmel foglalkozó cégbe többmillió eurót fektettek be mágnások és nem titkolt céljuk, hogy megszorongassák a H&M-et és az IKEA-t. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hogy végül ki produkál majd magasabb számokat.

Pillanatkép Gisele Bündchenről. A topmodellt a H&M fotózásán kapták lencsevégre, ő lesz az őszi kollekció reklámarca.
Fotó: reklámanyag

Azt már tudjuk, hogy a nyári kampányképekhez a formás idomú Beyoncét nyerte meg magának a svéd márka, azonban a napokban lehullt a lepel az őszi kollekció hivatalos arcáról is, aki nem más, mint az ősmodell, Gisele Bündchen. Az ikonok elnevezésű projekt után, amelyben négy feltörekvő topmodell adta a nevét a ruhákhoz, a H&M egy igazi húzónévvel kötött alkut.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline hm zara divat

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.