FBI-szakértővel bizonyítja a Dove, hogy a nők túl kritikusak önmagukhoz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

FBI-grafikus segítségével igazolja a márka, hogy a nők sokkal csúnyábbnak látják magukat, mint kéne.

Nagyon hatásos kampánnyal rukkolt elő a Dove, ami már nem egy akcióval igyekezett a természetes szépség mellett letenni a voksát. Most azonban még egy tőlük is radikálisan újító lépésre szánták magukat: egy FBI szakértőt kértek fel arra, hogy bizonyítsa, a nők saját maguk szépségének legkegyetlenebb kritikusai.

A Dove-nak mindig is eltökélt szándéka volt, hogy a magabiztos, természetes és legfőképpen egészséges szépségért kampányoljon. Nem könnyű egy olyan világban elégedettnek lennünk magunkkal, ahol a testsúly és a kinézet ekkora jelentőséget kap, a modellek áhított véznasága pedig nem egy nő önképére hatással van. Voltak kísérletek, amik azt mutatták, a modellek pozitív hatással vannak a nők gondolkodására, a legtöbb tapasztalat sajnos még is azt mutatja, hogy épp az ellenkezője igaz.

Ennek érdekében egy roppant érdekes és kreatív kisfilmmel állt elő a márka: kiválasztottak hét nőt, majd felkérték Gil Zamorat, az FBI törvényszéki grafikusát, hogy saját módszertanát alkalmazva készítsen vázlatokat a kísérletben részt vevő hölgyekről, azoknak saját elmondásuk alapján. A film bemutatja, ahogy a függönyökkel eltakart nők leírják arcuk kinézetét Zamora-nak, aki mind a hetük vázlatát alaposan elkészíti. A csattanó még nem itt jön: mielőtt Zamora vázlatait felfednék, a kísérletben részt vevő hét nő mindegyikének el kellett tölteniük egy kis időt egy számukra ismeretlen emberrel, hogy Zamora ennek az idegennek a leírása alapján is készíthessen egy újabb vázlatot mindegyik nőről. A végeredmény? A rajzok ennél különbözőbbek már nem is lehetnének egymástól.

Az idegenek szempontjából készített rajzokon a nők boldogabbnak, szebbnek, harmonikusabbnak tűnnek, míg az általuk leírt beszámolóból megkeseredett, aránytalan és búskomor arcok néztek vissza ránk. A kísérletből egyértelműen kiderül, hogy a nők mennyire nincsenek tisztában saját értékeikkel, és mekkora nyomás alá képesek helyezni magukat, ha természetes szépségükről kellene beszámolniuk.

“Amikor felkérést kaptam, hogy szerepet vállaljak a Dove kísérletében, nem számítottam rá, hogy a két különböző vázlat-portré ennyire különbözik majd egymástól” – mondta Gil Zamora törvényszéki grafikus. “Ami igazán nyomott hagyott bennem, azok a hölgyek érzelmi reakciói voltak, amikor megtekintették a két különböző leírás alapján készített rajzot egymás mellé függesztve. Ezen bátor nők közül szerintem sokan ráébredtek arra, hogy a külsejüket illetően mindeddig egy torz önképpel rendelkeztek, amely jelentős hatást gyakorolt az életükre is.”

A sokkoló kísérlet tanulsága? A nők önbecsülése túlságosan alacsony, ami az életük többi részére is erősen rányomja a bélyegét: nem tudnak harmonikus párkapcsolatban élni, nem felelnek meg a munkahelyükön, alapvetően rossz a hangulatuk és kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben- sokszor pedig tényleg ok nélkül. A nők önképének radikális javulására van szükség, a kisfilm pedig pont azt kívánja elérni, hogy felnyissa minden nőnek a szemét arra, hogy vizsgálják felül az önmagukról alkotott, sokszor túlságosan kegyetlen képet.

“A kísérlettel és a film elkészítésével az volt a célunk, hogy tovább erősítsük elkötelezettségünket a női önbecsülés támogatásáért végzett munkánkban” – mondta Hajdics Katalin a Dove termékmenedzsere – „Reméljük, hogy ennek hatására felülvizsgálják a nők a szépségükről alkotott véleményüket, és megértik, hogy mások hogyan látják őket.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.