Már a divattervezők se tudják követni a szezonokat

Olvasási idő kb. 3 perc

A februári divatheteken elvileg őszi ruhákat kellene bemutatnia a divatházaknak. Elvileg.

Nehéz lépést tartani a divat világával: még jócskán benne vagyunk a télben, azonban a tervezők olyannyira előre gondolkodnak, hogy februárban a londoni, milánói, New York-i és párizsi divatbemutatókon már a 2013-as őszi/téli kreációkat csodálhatjuk meg. Hogy általában az emberek mit gondolnak ezen időszak öltözködéséről? Leggyakrabban csak azt, hogy az ősz uralkodó színei, a lehulló falevelek csodálatos árnyalatai, a meleg sapkák, kesztyűk, valamint vastag harisnyák és kabátok jellemzik. Ha ezt Ön is így gondolja, akkor bizony nagyot téved!

A Guardian magazin cikke szerint az utóbbi években láthattuk, hogy mindez már a múlté, és az összezavarodott tervezők a téli hóesésben is virágmintás darabokba, rövid szoknyákba, divatos napszemüvegekbe, illetve vidám, élénk árnyalatokba burkolják modelljeiket, míg a nyári napsütésben réteges öltözködést, kabátokat és komor fekete holmikat ajánlanak nekünk.

Van fűtés, nem kell télikabát

Ez a tendencia azonban nem azt jelenti, hogy a tervezők megőrültek, hanem többek között azt, hogy napjainkban nincsenek határozott különbségek a meleg, illetve a hideg évszakok között, ugyanis ma már mesterségesen generálni tudunk mindenféle hőmérsékletet, hála a légkondinak és a központi fűtésnek.

Továbbá az éghajlatváltozás sem elhanyagolható tényező, mivel a nyár sokkal csapadékosabbá, míg a tél melegebbé vált az utóbbi években – ráadásul a divat is elért egy olyan globális méretet, amikor ez az elmosódás még jól is jön, mivel amíg a világ egyik pontján mínuszok röpködnek, addig a másikon szenvednek a nagy hőségben, így mindenki kedvére válogathat.

Ebből adódóan a divat problémája az, hogy egyszerűen nem tudják, milyen évszak kollekcióit mutassák be. A Vogue éppen ezért egy három oldalas cikket szánt ennek a kérdésnek, amiben természetesen a tervezőket is kikérdezték. Jonathan Saunders például azt nyilatkozta, hogy ha egy télen rendezett divatshow-t akarunk megnézni, akkor igaz, hogy mi meleg ruhákat felvonultató bemutatót szeretnénk, azonban a világ másik felén mindeközben meleg van, így nekik eszükbe sem jut a réteges öltözködés.

(Akik nyomon kívánják követni az aktualitásokat, azoknak ajánlják figyelmébe a style.com „Behind the Scenes” menüjét, ahol a bennfentesektől tájékozódhatnak.)

Nem hiába jelentek meg a „pre-kollekciók” (mint a resort, illetve a pre-fall kollekciók), melyek még idő előtt mutatják be az újdonságokat. Ezt eredetileg azért találták ki, hogy a vagyonosabbak, akik télen egy melegebb éghajlatra utaznak, azok akkor is divatosak lehessenek, amikor nyaralnak. Az említett kreációkat éppen azért tervezték meg, hogy azok az üzletekben legyenek már novemberben (ezek a resort kollekciók), illetve májusban (pre-fall) – ezt teszi most már a brit Erdem is, és ehhez a kisebb divatházak is kénytelenek lesznek előbb-utóbb igazodni.

Szükség van Pre- kollekciókra

Susannah Frankel, a Grazia divatigazgatója elmondta, hogy a pre-kollekciók kb. az elmúlt 5 évben kezdtek megjelenni, ami azért is van, mert az emberek sokkal többet tudnak már a divat alakulásáról, mint régebben, így folyamatosan igénylik az újdonságokat.

Sőt, ezek az idő előtti kreációk lényegesen alkalmasabbak a hétköznapi viselésre, mint a „rendes” divatshow-kon bemutatott darabok, így sokkal több bevétel is származik belőlük – éppen ezért az áruházak a büdzséjük 70%-t ezekre költik.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor el fognak tűnni a szezonális divatbemutatók? Valószínűleg nem, azonban az biztos, hogy valamennyire át fognak alakulni. Most a kifutókon lévő ruhák inkább bemutató darabok, azonban nagy részüket nem árusítják, tehát főleg a márka imázsáról szólnak. A cél, hogy ezeket a rendezvényeket úgy alkossák meg, hogy minden évszakra vonatkoztassák, így a világ minden táján hasznát tudják venni az ott látott kreációknak. Tehát ha januárban úgy érezzük, elég volt a hidegből, és el szeretnénk menni melegebb éghajlatra, akkor nem leszünk bajban öltözködés-ügyileg.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.