Szerződésben garantálja a modellek jogait a Vogue

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alapvető jogokat garantál a modelleknek a Vogue, melynek holland változata megint feketére festett modellekkel sokkol.

Modellek fotózás előtt
Fotó: Benjamin Lowy

A modellek közti hátrányos megkülönböztetés – történjen az bőrszín vagy testsúly alapján – nem megy ritkaságszámba a divatszakmában, a média meg aztán pláne szeret rögtön hírt adni az esetleges konfliktusokról, legyen szó a Numérónál feketeként eladott fehér modellányról, vagy amikor egy ex-modell beszéli le a lányokat az álomszerű Victoria's Secret angyalkarrierről.

Arról persze még kevesebb szó esik, mi történik valójában a kulisszák mögött: mennyit, és milyen körülmények között kell dolgozniuk a példaképekké avanzsált próbababáknak, akiket a parasztvakításnak és a csillogásnak köszönhetően hibátlannak látunk.

A legnagyobb presztízzsel rendelkező divatmagazin, a Vogue – ami szintén kiveszi a maga részét a botrányokból – úgy döntött, pontot tesz az ügy végére és egy úgynevezett "egyenlőségi cikkely" bevezetésével igyekszik garantálni a modellek jogegyenlőségét, érdekeik érvényesítését.

A divat Bibliájaként is aposztrofált magazin az első, amelyik rábólintott és hivatalosan is a modellek szerződésbe foglalja az ő érdekeiket erősítő, 10 pontból álló jogvédő kiegészítést. Az átlagember hajlamos azt gondolni, a modellek élete csak a csillogás, a hírnév és a pénz körül forog. Bár nagy valószínűséggel mindezek rendesen kiteszik mindennapjaikat, ettől függetlenül még kemény munkával, alázattal és kitartással kell dolgozniuk minden egyes alkalommal.Nemrég hírt adtunk a fagyoskodó Mihalik Enikő legújabb fotózásáról, mikor is a modellnek a téli, nyirkos időben kellett tavaszi hangulatban éreznie magát, amit persze sikeresen teljesített is a fotós nagy örömére. Gondoljunk bele abba, ha már Mihaliknak, befutott modellként ilyen feladatot adnak, vajon mi várhat egy karrierje elejét taposó, feltörekvő modellre?

Equity: azaz szabad enni

A forradalmi dokumentumot az Equity nevű, a modellek érdekeit képviselő eddigi egyetlen szervezet alkotta meg, melynek eltökélt aktvisitái a modellek munkavállalási feltételeinek, illetve körülményeinek javításáért törekednek. Az általuk kidolgozott javaslat a stúdióban illetve szabadtéren zajló fotózásokért, valamint a munkaidőért, a szünetekért, a rendszeres étkezésekért és az utazásokért is felelősséget vállal, arról már nem is beszélve, hogy a 16 éven aluli lányok számára kifejezetten megtiltja a felnőtt tartalmú fotózásokban való részvételt. A kiegészítés a modellt akkor is segíti, ha esetleg balesetet szenved, illetve ha a fotózásra érkezve akt/ félakt sorozatra akarják rávenni, holott nem az volt megbeszélve. A brit Vogue szerkesztője, Alexandra Shulman az Evening Standardnek adott interjúja során elmondta: "A méltányossági kiegészítés támogatásával még jobban hangsúlyozni akarjuk a már egyébként is megingathatatlan állásfoglalásunkat a divatipar e fontos problémája iránt. A szerződés pozitív irányba viszi a modellek karrierjét mi pedig örülünk, hogy a folyamat úttörői lehetünk."

Malgosia Bela topmodell Vogue címlapon. Mostantól ehet fotózás közben.

"A brit Vogue azzal, hogy aláírta ezt a kezdeményezést leszögezte, hogy keményen dolgozik a modellek számára biztosítandó minél jobb munkakörülményeken. Reméljük, a többi magazin, továbbá azok a kiadók, tervezők és divatházak, akik szintén egyetértenek a modellek jogainak csorbíthatatlanságában, szintén követik majd a példánkat és aláírják a kiegészítést. Nem szabad hagyni, hogy olyan körülmények között dolgoztassák a modelleket, ami más munkaterületen elfogadhatatlan" – foglalta össze röviden és tömören Dunja Knezevic, aki elsőként állt elő a kezdeményezés támogatásával, mikor rájött, hogy a modelleknek egyáltalán nincs hivatalos érdekképviseletük.

A modellek szerződésébe beiktatott 10 pont:

1. Egy nap maximum 10 órát dolgozhatnak, 5 óránként kötelező legalább egy szünetet tartani.

2. Minden modellnek joga van étkeznie a fotózások között, többszöri időközönként.

3. Az étkezés biztosításán kívül még a közlekedésben, szállások ügyintézésében, is segítik a modelleket: este 10 után taxival viszik őt a szállására, amiért szintén a munkáltató fizet.

4. A modellek számára privát öltöző/ fürdő lehetőségét kell biztosítani mind a stúdiókban, mind a szállásán. A meleg víz mindkét helyen alapkövetelmény.

5. A modell külsejét drasztikus módon a beleegyezése nélkül nem változtathatják meg egyetlen fotózás kedvéért sem. A modell hajának levágása/befestése és egyéb ilyen akciók szigorúan tilosak, kivéve, ha a modell bele nem egyezik, kényszeríteni viszont szintén szerződésszegésnek minősül.

6. Egyetlen modellt sem lehet rávenni semmiféle veszélyes, degradáló, esetleg nem szakszerű cselekményre. Tisztelni kell a becsületét és méltóságát, olyan munkakörülményeket kell teremteni, ahol otthonosan érezheti magát.

7. A modellt előre tájékoztatni kell, ha a fotósorozathoz meztelen felvételek is készülnének. Ha a modell nincs megfelelően informálva a fotózás részleteiről, visszautasíthatja a munkát.

8. 16 év alatti lányok felnőtt tartalmú fotósorozatban nem szerepelhetnek.

9. Étkezési zavarokkal küzdő modellekkel szintén nem dolgozik a magazin.

10. A modellek a munka időtartamáig biztosítást élveznek, esetleges sérülések/ balesetek esetére. A szerződés teljesítése után a modellt kötelesek időben és tisztességesen kifizetni.

Karlie Kloss topmodell címlapja. Ezentúl jobb körülmények közt dolgozhat.

A Vogue az utóbbi időben igyekszik egyre békésebb, szerethetőbb irányba haladni: tavaly épp ilyenkor írták alá az egészséges test és önkép támogatását célul kitűző "Egészséges kezdeményezést", ami megszűri a drasztikusan sovány modellek foglalkoztatását.

Hiába minden, még mindig van diszkrimináció

Ugyanakkor a lap holland változata megint házhoz ment a tudjuk miért, ugyanis Marc Jacobs Grace Jones és Josephine Baker által inspirált 2008-as és 2009-es műveit nem fekete modellekkel, hanem feketére mázolt arcú, parókás fehér modellel mutatják be. A modell Querelle Jansen, a stylist Marije Goekoop, a fotós pedig Ishi volt – a képeket itt láthatja. A Vogue Paris 2009-ben kezdte a feketére mázolás valóban fekete bőrű modellek alkalmazása helyett, aztán a trendet átvette a Numéro, a L'Officiel Hommes, a V, ismét a Numéro, és a sminkeket forgalmazó Ilamasqua. Tehát a feketére maszkolás nem csak ciki, hanem lejárt lemez is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.