A Zara és Yoko Ono is koppintásgyanúba keveredett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy brooklyni tervező szerint Ono lenyúlta új kollekciójának terveit és azokat használta fel ruháihoz.A kézminta azonban nem újdonság a divatiparban.

Emlékeznek még Yoko Ono férfiaknak tervezett erogénzónás kollekciójára, melyet John Lennon és gibraltári esküvőjük ihletett a 80 éves Ono elmondása szerint? Az átlagosan 50 ezer forintba kerülő ruhacsodák és herével díszített kapucnis kardigánok tervezőjét nemrég lopás gyanúja miatt perelte be egy brooklyni származású designer, Haleh Nematzadeh.

A New York Post értesülései szerint a 36 éves tervező beperelte Yoko Onót, mivel állítása szerint ellopta 2013-as, „Gonna Walk the Night” névre keresztelt tavaszi-nyári kollekciójának egyes elemeit. „Szemérmetlenül lenyúltak mindent. Nyilvánvaló, hogy tőlem lopták az ötleteket” – mondta felháborodva Nematzadeh, aki úgy gondolja, hogy katalógusának fotósa adta át a kollekció képeit Onónak – írja a fashionista.com.

Galéria ikon

10

Férfiakon vagy nőkön tetszenek jobban a kéznyomatok?
Galéria: Innen inspirálodótt Yoko Ono
Fotó: Anderson Zaca

A mindkét esetben fétis-inspirálta ruháknál a legfigyelemreméltóbb hasonlóság a kézminta használatában jelenik meg, melyek stratégiailag vannak elhelyezve bizonyos testrészeken. Azonban nem Ono és nem a Rita Orának és Gwen Stefaninak is tervező Nematzadeh volt az első, aki kéznyomatokat álmodott ruháira. A 2012-es őszi kollekciókban a népszerű minta felbukkant Diane Von Furstenberg és a Rodarte kifutóján, de Maison Martin Margiela H&M-nek tervezett gyűjteményében is megjelent egy kézzel díszített táska illetve a Comme des Garcons is dobott piacra hasonlót az elmúlt években.Ön mit gondol, ki jön ki pozitívan a le nem védett kézminta vitából? A férfiakat szivárványszínűre sminkelő Ono vagy a stylist körökben egyre ismertebb Nematzadeh?

Galéria ikon

10

Így néznek ki Yoko Ono Opening Ceremonynak tervezett kezei.
Galéria: Innen inspirálodótt Yoko Ono

Mint tudjuk, semmi se eredeti, így Yoko Onón kívül koppintás-gyanúba keveredett a Zara is. Az Inditex cég esetében nem teljesen tiszta, hogy honnan is vette a barna papírzacskóra emlékeztető, feltekerhető táska ötletét, ugyanis Jil Sander 65 ezerért forintért, a portugál Anve pedig 30 ezerért dobta piacra pár évvel ezelőtt bőrtáskáját. Biztosan csak véletlen egybeesésről van szó, de egy szezonnal később a táska megjelent a Céline, majd a See by Chloé kifutóján is, ahonnan szinte egyenes útja volt a Zarába, ahol 6995 forintért háromféle színben, nude, fekete és piros színben is kapható az uzsonnászacskóból retiküllé alakítható egykori designertermék.

Galéria ikon

10

Kajás zacskó forma barna táska feketében is pirosban is kapható
Galéria: Innen inspirálodótt Yoko Ono
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.