Elle Fashion Show: a magyarok lenyomják a franciákat?

Az Elle először rendezett Budapesten divatbemutatót: végre nem csak a megszokott magyar felhozatal vonult kifutóra, hanem három tehetséges francia tervező munkáit is megnézhettük. Összesen kilenc bemutatót láttunk pénteken, ha nem számoljuk azt, hogy Zoób Kati négy külön kollekcióval állt elő. A magyar tervezők bemutatóin megváltozott képességű modellek is helyet kaptak, nézze meg a ruhákat a folytatásban és szavazzon arra, jobbak-e a franciák munkái a magyarokénál!

A franciák

Az Elle első divatbemutatójára három feltörekvő francia tervezőt hozott el, Christine Phungot, Miki Mialy-t és Octavio Pizzarót, így a magyar tervezőknek is ki kellett tenniük magukért, ha nem akartak lemaradni a nemzetközi mezőnyben. Hogy sikerült-e nekik, majd önök eldöntik.

Phung színes, strukturált, origamiszerű ruháit nagyon szerettük, minden darabon volt valami visszafogottan különleges: vagy az anyagokkal, vagy az árnyalatokkal játszott olyan ügyesen a tervezőnő, hogy a teljesen egyszerűnek tűnő, abszolút hordható darabokat feldobja. A pixelmintás ruha és a geometriai mintás bomberdzseki sárgával párosítva a kedvencünk. Egyébként a tervező 2013-as tavaszi-nyári kollekciójához Nevada adott ihletet, kedvenc színét (piros) és kedvenc anyagát (kasmír) is láttuk a kifutón.

Miki Mialy kollekciója sokkal szürkébb volt (már ami a színeket illeti), mindenesetre az látszott, hogy a tervezőnő mindig a kollekció összhangjára törekszik és kedvencei a homok, a pasztellkréta, a föld és az agyag természetes árnyalatai. A selymek mellett több pamutruhát és laza kötött pulcsit is láttunk.

A külföldiek közül a chilei származású Octavio Pizzaro futurisztikus eleganciája volt a legkomolyabb: a strukturált, fekete betétekkel varrt irodista kosztümök mellett tollas estélyiket és szőrmével kombinált nyári selyemruhákat láthattunk.

A magyarok

Pizzaro után erős váltás volt Király Tamás rózsás kollekciója, melyet – legalábbis részleteiben – láthattunk már korábbi bemutatókon, de Király nem az a tervező, aki behódol a szezonoknak és a hordhatóságnak. A Stern által divatpápaként emlegetett designer konstruktivista giccsei mindig feldobnak minden több tervezős bemutatót, még akkor is, ha a modellek visszafogják magukat – mint most – és nem mutatnak be semmilyen performanszt.

A Manier hozta a szokásos formáját, fodrokkal, tüllökkel, színes, időnként olcsónak tűnő anyagokkal. A Manier bemutató fénypontja a valódi pávatollakkal díszített estélyi, mélypontja a zöld szárnyakkal megspékelt fekete ruhácska. Sziráczky Brigitta az Elle-nek egy doboz bonbonhoz hasonlította kollekcióját, melyet úgy válogatott össze, hogy minél többet meg tudjon mutatni stílusából. A mellettünk ülők simán mocsári ruhának titulálták a megszaggatott hálóingekhez hasonló anyaghalmokat, de nem akarunk igazságtalanok lenni, bár a tervező korábbi kollekciói jobban tetszettek: voltak strukturált, színes, vidám darabok is bőven, nézze meg a galériában!

Az anyagokkal és színekkel bátran kísérletező tervezőnőt Bódis Boglárka és Gajer Emese márkája, az Elysian követte. Az Eyisian estélyi ruhái és bodyjai ellentétei az előző bemutatón látottaknak, minden bézs vagy fekete, a selyemruhák a földet söprik, a bőrök mind lézervágottak, jól szabottak. Az alig fél éves márka igencsak belehúzott, szerintünk lassan simán olyan menőnek számítanak majd, mint a Daalarna. Talán nem is véletlen, hogy az Elisyant Benes Anita márkája, a Daalarna követte a bemutatók sorában. A tervező lazacszínű, pink ruhákat tervezett nyárra, melyeknek biztos megint nagy sikere lesz a vásárlók (és celebek) körében, az már a mi bajunk, ha nekünk túl populáris ez a stílus. Egyszerű vonalak, mély kivágások, kristályokkal kivert övek jellemezték Benes munkáit.

Ki a jobb?

Zoób Kati volt az utolsó tervező, aki kifutóra küldte ruháit, de ő rögtön nem is egy, hanem négy bemutatót tartott – a showk ráadásul közel olyan hosszúak voltak, mint a többi tervező egy-egy bemutatója, ami elég fárasztó volt. „Az egész idáig csak felszopás volt Zoób Katihoz?” – háborogtak mellettünk a harmadik bemutató alatt, és hát volt ebben némi igazuk. Zoób elsőként Attitude kollekcióját mutatta be, melynek ruháit 2010 óta a Kézmű Nonprofit Kft-vel közösen készíti, tehetős üzletasszonyoknak. A jól kereső rózsadombi nők idén nyáron térdig érő, fekete, anyagában mintás ruhákban fognak járni. A Chance kollekció volt a második, mi simán azt hittük, ez a Zoób Kati Resort, mert minden sötétkékben és fehérben úszott, de ez a tervezőnő kötöttáruvonala, melyet idén indított a Szegedi Szefo Zrt. együttműködésével.

A Zoób Kati Couture volt a harmadik adag, ez a tervezőnő nemzetközi prêt-à-porter vonala, mely állítólag havonta megújul és nagyon követi a trendeket. A hímzett, arany- és bézs színű selyemruhákban, nadrágokban lábat és mellet is lehet villantani, ahogy a kifutón láttuk. Az utolsó bemutató a Zoób Haute Coutre-é volt, melyet a csillogó, sötét színű anyagok és változatos szabásvonalak jellemeztek. Ha idáig eljutott, és a képeket is megnézte, szavazzon: ön szerint a franciák, vagy a magyarok ruhái voltak jobbak az Elle Fashion Shown?

Oszd meg másokkal is!
Mustra