Idén először jelent meg Katalin, máris utálják

Olvasási idő kb. 4 perc

A Max Marában jótékonykodó, terhes hercegnét Vivienne Westwood és egy díjnyertes írónő szapulja.

Katalin hercegnét már régóta Mrs. Dolittle-nek (Mrs. Semmittevő) gúnyolják az angolszász médiában, erre csak rátett egy lapáttal az, hogy az évet egy hosszas nyaralással kezdte Mustique szigetén. Ha tud angolul, és szeretne rengeteg cikizős cikket olvasni a hercegnéről, a Celebitchy az ön oldala, mi most inkább az első hivatalos 2013-as megjelenésére és a friss kritikákra koncentrálunk.

Galéria ikon

10

Galéria: Katalin hercegné Max Mara ruhában
Fotó: Danny Martindale / Europress / Getty

Katalin tehát visszatért a Karib tengerről, és egy dél-londoni rehabot látogatott meg jótékony célból: olyan nőkkel beszélgetett, akik függőségüket küzdik le épp a Clapham-i Action ad Addiction központban. Szép is ez, de a jótékonykodásnál mindenkit sokkal jobban érdekel, mekkora most Katalin hasa és milyen ruhában mutogatja azt.

A képek tanúsága szerint a hercegné még mindig eszetlenül vékony, nagyon csinos, napbarnított a színe, és alig domborodik a hasa, pedig már négy és fél hónap körül járhat. A szürke, átlapolós ruha a Max Marától van, de annyira egyszerű, mint a faék, lehetne akár Issa, vagy L.K. Bennett ruha is, ezeket a márkákat gyakrabban látjuk a hercegnén, mint a Max Marát.

A Diane von Fürstenberg által kifejlesztett átlapolós (vagy burok-) ruha egyébként tökéletes választás állapotos nőknek a fashionfreude.com sajtósa szerint. „Az átlapolós ruha nagyon jó választás, főként selyemdzsörzé anyagból, mert az kényelmes és nem szoros a hasrésznél. Mivel Kate nagyon vékony, és nem terebélyesedik úgy, mint Kim Kardashian, ilyen típusú ruhákban járhat akár terhessége végéig” – mondta a nem túl kedves szakember a Daily Mailnek.

Galéria ikon

10

Galéria: Katalin hercegné Max Mara ruhában
Fotó: Neil Mockford / Europress / Getty

Túl sokat költ ruhára a divat punk királynője szerint

Arról, hogy mit milyen gyakran látunk a hercegnén, a divat királynőjének titulált Vivenne Westwoodnak megvan a véleménye, a nagy környezetvédő és punk hírében álló divattervező szerint ugyanis Katalin túl kevésszer vesz fel egy-egy ruhát. „Nem akarok tanácsokat osztogatni neki, de azt hiszem, remek lenne, ha többször felvenné ugyanazokat a ruhákat, mert az jó a környezetnek és igen kedves üzenet lenne. Szóval szerintem nem kell egyik nap piros szettben pompázni, aztán másnap egy ugyanolyan, csak kék színű verzióban” – mondta Westwood saját márkájának kiállításmegnyitóján a Saatchi galériában.

Westwoodnak egyébként csak részben van igaza, Katalint pont azért szokás támadni, mert gátlástalanul felveszi kétszer ugyanazt és az anyjától is simán kölcsönöz szetteket. Ettől még az a helyzet, hogy a palota 32870 fontot (11 millió forintot) költött fél év alatt Katalin ruhatárára – írja a fashionbite.co.uk. Azt, hogy évente mennyit kell rákölteni a hercegnére, mindenki máshogy számolja, a DoC-nak 102 ezer font (34 millió forint) jött ki.

Galéria ikon

10

Galéria: Katalin hercegné Max Mara ruhában
Fotó: Alex Davies / Europress / Getty

Csak egy halott tekintetű kirakati bábu Hilary Mantel szerint

Azon kívül, hogy a zsebében turkálnak, és kórházi kezelése, valamint nyaralása miatt piszkálják, van más baja is Katalinnak: a kétszeres Book Prize nyertes, 60 éves írónő, Hilary Mantel kipécézte magának, és megtelt a sajtó rosszindulatú állításaival. Mantel szerint Katalin egy fröccsöntött hercegné, akit mintha egy bizottság alkotott volna meg: totál műanyag, nincs személyisége, olyan, mint egy kirakati próbababa, a mosolya is művi. Az írónő szerint Katalin egy nagy nulla Anne Boleyn-hez és Dianához képest, hisz mindkettejüknek több szeretnivaló tulajdonságuk volt, mint neki.

Katalin szerinte eleinte simán kirakati baba volt, akire rá lehetett aggatni menő ruhákat, most meg csak arra jó, hogy a királyi család szaporodhasson. Emellett fájdalmasan sovány, pont, ami mostanság divatos, és annyira tökéletes, hogy esély sincs rá, hogy valami személyiségfélét növesszen. A szemei halottak, szókincse valószínűleg a köszönömre és a legyen szívesre korlátozódik – gonosz állítások, de mintha lenne bennük némi igazság, nem?

Galéria ikon

10

Galéria: Katalin hercegné Max Mara ruhában
Fotó: Alex Davies / Europress / Getty

Azért van teste, hogy bámulja a nép

Mantel szerint azon se kéne felháborodnia a királyi háznak, hogy bikinis és topless fotók jelennek meg a hercegnéről: „A királyi test azért létezik, hogy nézzék. Egyesek kedvesnek találják őket, mások sajnálják őket kétes helyzetük miatt. Mindenki bámulja őket, és bármilyen nagy a terület, melyet laknak, az akkor is csak egy kalicka” – mondta Mantel a február 4-i felolvasáson a Daily Mail beszámolója szerint.

Sokan kiálltak az írónő ellen, még David Cameron is kijelentette, hogy bár remek író, azért nem kéne bántó dolgokat terjesztenie. A keddi jótékonysági túrát szervező Nick Barton, az Action ad Addiction feje is megvédte a hercegnét, mondván, Katalin kérdéseiből kiderül, hogy intelligens nő, és valóban segíteni szeretne a rászorulókon, nem csak kötelességként jár el vigyorogni a különféle jótékonysági eseményekre.

Galéria ikon

10

Galéria: Katalin hercegné Max Mara ruhában
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

A Daily Mail által megkérdezett PR szakértő szerint Mantel azért is igazságtalan, mert a hercegi pár soha nem fejezhet ki mást hivatalos útjain, mint azt, hogy jól szórakoznak, akkor is, ha épp halálra unják magukat: valószínűleg az írónőnek is elég üres lenne a tekintete, ha abból állna az élete, hogy próbál a protokollnak megfelelően viselkedni. Katalin valódi személyiségét nem is szabad megismernie a publikumnak, hisz nem az a dolga a hercegnének, hogy valamilyen legyen, hanem az, hogy Angliát megfelelően képviselje a különböző eseményeken. Mantelt a legtöbben azzal vádolják, hogy csak olcsó hírnévre akart azzal szert tenni, hogy Katalin gyűlöletével haknizik valami felolvasóesten. Ön szerint? Menő bántani a hercegnét, vagy Mantel inkább ássa el magát?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.