Így kerülje el a szalagavató-hatást zakó vásárlásakor!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bizonytalan zakóvásárlás előtt? Segítünk, hogy melyek azok az alapszabályok, amelyekre ügyelnie kell!

Nem csak itthon jellemző, hogy a férfiak nem tudják se kiválasztani, se hordani a testalkatuknak legmegfelelőbb méretű és szabású zakót, számos alkalommal találkozhatunk ’vörös szőnyeges’ fotókon is rövid ujjhosszal, feszülő vállrésszel és begombolt alsó gombbal.

Szerencsére egyre inkább halványuló tendencia az, hogy az öltönyt alkalmanként hordó férfiak a jeles napokon előrántják szekrényükből a középiskolás ballagásukon viselt darabot, amit jónak titulálnak akkor is, ha azóta húsz centit nőttek vagy ugyanennyit szedtek magukra kilogrammban. Néhány gondolattal szeretnénk segíteni a zakóvásárlás előtt állókat, ezek azok a dolgok, amelyekre mindenképpen ügyeljenek és tegyék vissza a polcra – a csábító akciós árak ellenére is -, ha valami nem stimmel.

Vállak

Az egyik legfontosabb szempont és a zakó felpróbálásánál is az az első, amit észreveszünk: nem stimmel a vállhossz. Ha túl széles a vállrész és a felkarunkra lóg, vagy annyira rövid, hogy minden egyes karmozdításunknál a gallérja a tarkónkra kúszik, akkor nincs mentség: az adott zakó soha nem lesz jó ránk.

A boltokban – főleg a szaküzletekben – az eladók gyakran segítőkészek, de ne hagyjuk magunkat rábeszélni olyanra, ami még nekünk, ’laikusoknak’ is szembetűnően helytelen.

Ujjhossz

A zakó ujja akkor megfelelő hosszúságú, ha a csuklónknál ér véget és az alól körülbelül két centi hosszan kilátszik az ingünk ujja. Ahogy az ő esetükben, így a zakónál is ügyelni kell arra, hogy az ujjrész szélessége ne legyen túl nagy - nem szép látvány, ha a hónalj a bordánk közepéig ér le.

Vegyük fontolóra, hogy mire szeretnénk használni a zakónkat: abban az esetben, ha naponta viseljük majd és a kollégák/ügyfelek előtt gyakran prezentálnunk kell, akkor kicsit hosszabb ujjhossz is megengedett, hiszen a flipchartok előtti heves mutogatások esetében nem szerencsés, ha a zakó ujja az alkarunk felénél végződik. Viszont ha évente kétszer (a céges karácsonyi bulira és egy ad-hoc esküvőre) szeretnénk viselni, akkor maradjunk a fent említett szempontnál.

A nyakkendő hossza

Az internetnek hála a nyakkendőkötést már egy félperces YouTube-videóból is megtanulhatjuk, a hosszával viszont sokszor tévesztünk, pedig csak egy szabályt kell megjegyeznünk: a nyakkendőnket úgy kell megkötni, hogy az éppen elérje az övcsatunk tetejét. Hosszabb semmiképpen ne legyen, hiszen az az ismerőseink tekintetét testünk kényes területére irányíthatja, rövidebb pedig csak akkor, ha egy szórakozóhelyen dolgozunk pincérként.

Gombok

Egysoros, kétsoros, háromgombos, egygombos – számos változat létezik. Ha az éppen aktuális divatot szeretnénk követni, akkor mindenképpen egy duplasoros zakót szerezzünk be, ez ugyanúgy működik egy öltöny részeként, mint farmerrel és sportcipővel egy átlagos hétköznapon.

Pár alapszabályt betartva Ön is hasonlóan stílusosan róhatja a magyar utcákat!
Fotó: Daniel Zuchnik / Europress / Getty

Gyakori hiba, amikor a férfiak a zakó legalsó gombját is begombolják: ez minden esetben tilos! Az alábbi szabályt tartsuk be: kétgombos zakónál a felsőt gombolhatjuk csak be, az alsót nem; háromgombos darab esetében a középsőt kötelező, a felső opcionális, az alsót pedig tilos.

A körméret

Nagyon sok újdonságot nem tudunk ezzel kapcsolatban elmondani, a lényeg, hogy nézzen ki jól: begombolva ne feszüljön rá teljesen a testünkre és ne szakadjon le a gomb, ha felemeljük a kezünket. De ugyanilyen fontos az is, hogy ne lógjon rajtunk és begombolva ne férjünk be alá még egyszer.

Jó tudni!

A legtöbb zakó alja a hátulján össze van varrva, de csak finoman pár cérnaszállal, ezt a vásárlás után és még az első viselés előtt távolítsuk el egy ollóval, sokkal szebb lesz utána a formája. Szintén mennie kell az ujj végén található gombokra applikált címkének is, amin legtöbbször a márka neve és logója található.

További tippek

  • Hiába vannak remek szabó ismerőseink, az átalakítások sokszor annyiba kerülnek, hogy egy drágább, minőségi szabással rendelkező darabra is futotta volna a végösszegből.
  • A duplasoros zakót lehetőleg vékony vagy normál testalkaton viseljük, hiszen kövérít. Mindig gomboljuk be, a testen lógva nem szép látvány.
  • Hétköznapokon kerüljük a fényes anyagból készült zakókat, pláne pezsgőszínben! Ez maradjon az esküvők kiváltsága.
  • Ügyeljünk arra, hogy az ingünk mindig világosabb legyen a nyakkendőnknél ezzel elkerülhetjük a szalagavató-hatást (bézs nyakkendő sötét – legtöbbször padlizsánlila – színű inggel). Hasonló odafigyelést igényel a megfelelő nadrág kiválasztása is, ezt egy külön posztban fejtjük ki a jövőben!
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.