Térdig érő ruha az idei karácsonyi divatőrület

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A britek sokkal több elegáns ruhát vesznek, mint eddig bármikor. Megnéztük, itthon mi kapható: nagy a választék, de könnyű melléfogni!

Az idei karácsonyi kötelező ruhadarab a térdig érő, csinos ruha lesz, már ha hihetünk a Daily Mail felmérésének, mely szerint novemberben 168%-kal több térdig érő ruhát adtak el a Debenhamsban, mint tavaly ilyenkor. Katie Holmes és Victoria Beckham is sok térdig érő ruhát tervezett, a Mad Men is hatott az utcai stílusra, és még a mindig lengén öltöző angol celebnők – például Katie Price –, egyre többször jelennek meg térdig érő, szolid ruhában.

A tinik körében a felmérés szerint egyébként még mindig a miniruhák vezetnek, a nők 25 éves kor fölött keresik a visszafogottabb, klasszikusabb ruhákat. A vásárlók 35%-a olyan ruhát vesz Karácsonyra, ami kicsivel térd fölött végződik, 17% térd alatt végződő ceruzaszoknyát vásárol majd. Miniszoknyát csak a nők 8%-a vesz majd a céges karácsonyi partikra.

A szakemberek szerint egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek majd a térdnél végződő ruhák az ünnepek közeledtével, ennek megfelelően körülnéztünk a pesti üzletekben, hogy megtudjuk, miből válogathatunk, ha követni akarjuk a csinos trendet.

Nagy a választék, és szépek a ruhák, ráadásul a legtöbbször olcsóbbak egy nadrágnál: körképünk végére nagyjából arra jutottunk, hogy minden nőnek mindig térdig érő (nem zsák-) ruhában kéne járnia nadrág-póló kombináció helyett. Egy jó ruha kiemeli előnyeinket, elrejti kis testi hibáinkat és azonnal divatossá, ápolttá, komolyan vehetővé tesz. Persze azért bőven kell időt szánni az előnyös és árban is elfogadható darabok megtalálására: mi négy órát töltöttnk próbálgatással, és nem egyszer totálisan lukra futottunk a vállfán csinosnak tűnő darabokkal – nézze meg a galériában!

Mango

A Mangóban kezdtük a nézelődést, ahol mindig vannak visszafogott irodista szettek, hát térdig érő, családi karácsonyhoz való ruhák miért ne lennének? És tényleg vannak: a képen látható ruha pont ideális karácsonyra, úgy néz ki, mint egy zsák, annyit ehetünk benne, amennyit csak akarunk, nem fog látszani. Az anyaga is kellemes – kicsit az is zsákszerű –, és érdekes a vállszabása. Persze van testhezállóbb fazon is, a hosszú ujjú, fekete, térdig érő ruhában azonban pont úgy festett modellünk, mint aki saját temetésére indul. Kedvencünk az elöl pamut, hátul kötött, hosszú ujjú játszós ruha volt, amit már 7 ezer forintért vihetünk is, de ez nem az elegánsa, ünnepi verzió. Aki odáig van az optikai alakformálásért, vehet 12995 forintért egy olyan ruhát, ami a kart is vékonyítja, csak arra figyeljen, hogy méreténél legalább egy, de inkább két számmal kisebbet vegyen fel: modellünkön egy S-es darab látható, hivatalos mérete pedig M-es…

Galéria ikon

28

Mango: Nyáron is voltak már hasonló darabok ennél a márkánál. Azokat még mindig nem árazták le legnagyobb bánatunkra. Jó, nem kerülnek 9995 forintba, mint a képen látható darab.
Galéria: A térdig érő ruha a karácsony menősége
Fotó: divany

Kiszolgálás:

A kiszolgálás a Mangóban pont olyan, mint egy önkiszolgáló étteremben, hagynak nézelődni, aztán ha kérdésünk van, segítenek, egyébként meg lehet fizetni a kasszánál. Készségesek, de fölöslegesen nem zargatnak próba közben sem. Valószínűleg épp a kirakatrendezés miatt álldogálnak mégis hárman a fülkéknél, és dumálgatnak, míg mi küzdünk a göncökkel. Azt azért megkérdezhették volna, ha már mi voltunk az egyetlen vevők, hogy ne hozzanak-e kisebbet valamelyik furcsán elszámozott ruhából.

Promod

A Promodban elég vegyes a felhozatal, frivol charleston ruhák keverednek a tök unalmas kötött tunikákkal, leárazott műbőr cipők, a menő, valódi bőr bakancsokkal. Azért csak sikerült kiválasztanunk négy-öt ruhát: ebben az is sokat segített, hogy amint fogtunk két darabot, azonnal elkérte őket tőlünk egy eladó és bepakolta őket egy próbafülkébe. Így, hogy nem szakadtunk meg a karon cipelt cuccoktól egy idő után ránk tört a gyerekkorból ismerős telhetetlen „ezt is akarom” érzés, így választottunk ki olyan darabokat is, amik egyébként a fogason maradtak volna. Mondjuk a piros pamutruha jobb lett volna, ha ott marad, mert kirajzolódott benne a bugyink mintája is, ami cseppet sem elegáns és nem is ünnepre való. A műbőr díszítéses ujjatlan A vonalú ruha azonban nagyon csinos volt, és annak ellenére, hogy nem túl zsákfazonú, azért kényelmesen meg lehet benne vacsorázni. A legérdekesebb a már 6450 forintra leárazott, kicsit szúrós anyagú ruha volt, több szín létezik belőle, minden nő ruhatárába kéne legalább egy. A Promodban találtuk meg a tökéletes karácsonyi ruhát, aminél jobbat elképzelni sem tudnánk az ünnepekre: a 12990 forintos, elöl pliszírozott, fekete, gyöngyökkel finoman díszített ruhát viselni is csodás érzés, és nagyon jól is néz ki. Igazi hercegnőruha, Kate Middleton-i értelemben. Must have. Akinek mégse stílusa a pliszír, vehet a márkánál gyárilag nyaklánccal díszített, puffos vállú fekete ruhát, na az se kutya.

Galéria ikon

28

Promod: Még egy piros ruha. A piros menő karácsonykor, de ez az árnyalat sápaszthat. A színen kívül az anyaggal volt baj: a bugyi mintája vígan kilátszott, hogy a narancsbőrt ne is említsük. Ár: 9990 Ft
Galéria: A térdig érő ruha a karácsony menősége
Fotó: divany

Kiszolgálás:

Nem tudjuk, a Pormod hogy csinálja, de ötcsillagos a kiszolgálás. Már akkor kedvesen segítenek az eladók, amikor elkezdünk válogatni, de nem tolakodók egy percig se. A próbafülkében sem hagyják magára az embert, tényleg el akarják adni a ruhákat. Ennek érdekében bármikor leszedik a próbababáról az utolsó jó méretű ruhát, sőt, nekünk hoztak szép magassarkút a méretünkben, hogy azzal próbálhassuk fel az alkalmi ruhákat! Akkor vettek meg minket végleg, mikor megdicsérték alakunkat, na ez már elég jó alap volt arra, hogy komolyan elgondolkozzunk azon, hogy veszünk egy ruhát – akkor is ha, nincs rá szükségünk.

Bershka

A Bershkában a tinik és az a 8% találhat magának tuti karácsonyi ruhát, aki miniben akar ünnepelni. Az elegáns ruhák nagy része inkább csak annak tűnik, semmi nem passzol: az egyik ruha konkrétan átlátszik, ami a családi vacsorán nem feltétlenül előny, a másik kis feketének meg akkora hónaljkivágása van, hogy esélytelen alá bimbótapasznál nagyobb dolgot – például melltartót –venni. A keleties beütésű ruha csak a fogason nézett ki jól, kövérít, a szürke, testhezálló ruha meg jól néz ki, de két perc volt lerángatni magunkról és amúgy is úgy néztünk ki benne, mint egy jól átkötött sonka. Tökéletes alakú lányoknak, 25 év alattiaknak jó lelőhely, de inkább partiruhákat lehet találni, mint visszafogottan elegáns darabokat.

Galéria ikon

28

Bershka: Más célközönség, tiniknek és miniszoknya-fanoknak ajánlott. Ez a keleties beütésű ruha 8995 Ft, kár, hogy baromi előnytelen
Galéria: A térdig érő ruha a karácsony menősége
Fotó: divany

Kiszolgálás:

A kiszolgálás a Bershkában mindig arra korlátozódik, hogy megkérdezik tőlünk a fülkéknél, hány darabot viszünk be. Méretet általában nem tudnak adni, de ha kérünk, a legnagyobb tömegben is becsületesen elkezdenek a raktárban keresgélni.

Next

A Nextet leginkább külföldi divatanyagokból ismerjük, brit újságokban gyakran jelennek meg tőlük szép ruhák. A Westendben található boltjukban viszont inkább a gyerekruhákra vannak ráállva, a felnőtt női felhozatal ugyanis siralmas. Egy poliészter ing bőven 10 ezer forint fölött kelleti magát, a ruhák is mind 10 ezer fölött vannak, és nagyon kicsi a választék. A méretezésen inkább nem is pampogunk, a 36-os ruhába kétszer beleférünk, a 34-esnél nem találunk kisebbet. A felpróbált ruhák egyébként jó, vastag anyagúak, fazonjuk sem rossz, csak ne lenne mind nagy. Ha itt kéne vásárolnunk, valószínűleg a cikk-cakk mintás 14990 forintos ruhát választanánk. Trükkös, csinos, különleges.

Galéria ikon

28

Next: Nem volt nagy választék, és azzal is voltak méretproblémák. Ez egy 36-os ruha, baromi nagy, de legalább elég gyászos. Ár: 11800 Ft
Galéria: A térdig érő ruha a karácsony menősége
Fotó: divany

Kiszolgálás:

Nem nagyon tudunk róla nyilatkozni, nem is találkoztunk eladóval. Legalább ahgytak nyugton próbálgatni.

Debenhams

És ha már a Daily Mail a Debenhams számaira vonatkozva állapította meg, hogy nő a kereslet a térdig érő ruhákra, megnéztük a cég hazai üzletét – ami állítólag december 31-én bezár. A hangulat tényleg zárás előtti, 80%-os akciót hirdetnek a táblák, és nagyon szegényes az árukészlet: mint megtudtuk, már nem is tölti fel. Az egyik térdig érő ruha, amit találtunk, csak 2600 forint, mondjuk úgy is néz ki. sok más térdig érő ruhát pedig nem találtunk, főleg nem téli kollekciósat. A nyári cuccokat próbálják kiszórni, méret nincs semmiből szinte, a legtöbb ruha műselyem, és egyáltalán nem jól szabott.

Galéria ikon

28

Trópusi karácsony? Nem, ez egy 10 ezer forintra leárazott nyárról megmaradt zsákruha.
Galéria: A térdig érő ruha a karácsony menősége
Fotó: divany

Kiszolgálás:

A kiszolgálásról itt sem nagyon tudunk mit írni, mert itt még a próbafülkénél sem áll senki.

Egyéb márkák

Korábbi körképeink során is felpróbáltunk pár jó térdig érő ruhát, őket sem hagyjuk ki a felsorolásból: az Orsay-ban szadomazo tanárnőnek öltözhet 9995 forintból, a C&A-ban pedig sárgával kevert alakformáló ruha kelleti magát. A Marks & Spencer-ben tökéletes kis feketét találtunk (szürke, mintás betéttel), egy baja volt, a 22 ezer forintos ára. A Peek & Cloppenburgan is érdemes nézelődni, ha minőségi anyagból készült zsákruhára vágyunk. Még több ruha a galériában!

Galéria ikon

28

C&A: Ha a karácsony a gyermeki énjét hozza elő, vegyen pandás ruhát 5 ezer forintért!
Galéria: A térdig érő ruha a karácsony menősége
Fotó: divany
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.