Akció akció hátán a talán záró Debenhamsnál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A márka egyetlen hazai üzlete állítólag december 31-én zár a WestEndben. A 80%-os akciók is ezt sugallják: ruhák 2600-ért, pólók 4500-ért.

Nemrég a Pénzcentrum az írta, hogy a Debenhams ruházati lánc hamarosan bezárhatja egyetlen magyarországi üzletét, ami a WestEnd City Centerben van. Korábban a Camponában volt boltjuk, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a márka egyszer már kivonult hazánkból. Hivatalosan nem erősítette meg senki, hogy ismét zárásra készül a Debenhams, de ottjártunkkor az egyik alkalmazott azt mondta, ő úgy tudja, hogy december 31-én nyitnak ki utoljára. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy minden le van árazva, úgyhogy ha eddig nem vsárolt a brit márkánál, tegye meg most, megéri!

Már messziről szemet szúrtak a feliratok, amelyek azt hirdetik, hogy most akár 80 százalékkal olcsóbban is vásárolhatunk, mert szezonvégi kiárusítás van. Nos, a nagy nyári leárazásoknak ugye már régen vége, a télire pedig sajnos még várni kell, bár tény, hogy azért más üzletekben is vannak leárazott termékek, de nem ilyen mennyiségben.

Galéria ikon

8

Sajnos nem mindent áraztak le 80 százalékra és tudjuk, hogy nem egyszerű szezonvégi leárazásról van szó.
Galéria: Akció, akció hátán a Debenhamsnál
Fotó: divany

Ha nem a mozgólépcső, hanem a másik bejárat felől közelítjük meg az üzletet, akkor először egy jó nagy adag nyári ruhával, pólóval és blúzzal találhatjuk szembe magunkat. Volt olyan ruha is, amivel már egy nyári körképen is találkoztunk, és most 19000 forint helyett 3800-ért lehetne a miénk. Azért ne bízzuk el magunkat, nem minden darab ilyen jó vásár, az egyik pulóver, amit már messziről kiszúrtunk magunknak, 16 ezer forint helyett még mindig 11200 forint.

Bár vannak pulóverek, nadrágok és kabátok, arra ne számítsuk, hogy a nagy hidegre fel tudunk innen ruházkodni. Ugyan az egyik sarokban lelkesen matricáztak az eladók, sok új dolog már biztosan nem kerül majd elő a raktárakból, talán csak egy-két kiegészítő. Ami a méreteket illeti, van olyan termék, amiből már csak egy árválkodott a vállfákon, de azért bőven vannak olyan darabok, amelyből mondjuk a nyolcastól a tizennégyesig lehet válogatni (brit méretezés szerint, európai számokkal ez 36-42-es méretezést jelent).

Vegyük például a galériában szereplő ruhát, ami most csak 2900 forint: ennyiért még nem vettünk olyan Debenhams darabot, ami már nem viselt valaki előttünk. A táskák, sálak általában 30%-kal olcsóbbak, mint korábban, a ruhák 50%-kal: de még így sem jó vásár a 10500 forintos, trópusi mintás tunika, ami ráadásul nyáron kiment a divatból. A képen látható, mókusos, kicsit gyermeteg ruha 12500 forint helyett 8750 forint, nem kihagyhatatlan.

Galéria ikon

8

Ezzel a ruhával hasonló problémáink voltak, pedig a sok mókus majdnem elbűvölt. Ár: 12500 forint helyett 8750 forint
Galéria: Akció, akció hátán a Debenhamsnál
Fotó: divany

Nem tudjuk, hogy hét végén vagy délután mi a helyzet, de hétköznap délelőtt nem voltak tömegek az üzletben, a sorok között is jól lehetett közlekedni, a próbafülkében is bőven volt hely és a pénztárnál sem kellett sokat várni. Mindenesetre ha valamikor, akkor most érdemes benézni: van még választék, és van már akció. A leárazásmániások ideje december vége felé jön majd el, akkor valószínűleg tényleg fillérekért lehet majd hozzájutni a bennragadt holmikhoz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.