Gallusz Nikivel meóztuk a H&M-Margiela kollekciót

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tervezői kollekció nem olcsó, de jó minőségű. Kíváncsian várjuk, lesz-e lesz-e tolongás a 30 ezres ruhákért, 60-70 ezer forintos cipőkért.

Egy héttel azelőtt, hogy a boltokba kerülne Maison Martin Margiela botrányoktól sem mentes kollekciója, lehetőségünk adódott arra, hogy élőben is megnézzük a nem hétköznapi és többségében nem is annyira pénztárcabarát kreációkat a H&M budapesti bemutatótermében. A New York-i premierrel ellentétben itt nem tobzódtak a sztárok, mi csak Gallusz Nikit szúrtuk ki a tömegben, de önöket nyilván nem ez érdekli, hanem, hogy mi mennyibe kerül és milyenek élőben a látványos darabok. Részletek a hajtás után!

Mivel egy nagyon látványos, ötletes darabokból álló tervezői kollekcióval rukkolt elő a H&M, főként arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire működőképesek a való életben. A válasz: nagyon. Emellett az is foglalkoztatott bennünket, hogy milyen anyagokból készültek a kreációk, hiszen nagyon jó, hogy egy neves tervező alkotta őket, de azért több tízezer forintért elvárható, hogy ne csak a forma, hanem a tartalom is stimmeljen. A válasz: kellemesen csalódtunk. Jó, a bevarrt melltartós body és a tetovált felső jó izzadós, de ezt már előre is sejteni lehetett, ez a műfaj sajátja.

Galéria ikon

20

A paplankabát a kollekció egyik legfeltűnőbb darabja. Ár: 69990 Ft
Galéria: H&M x Maison Martin Margiela élőben
Fotó: Vanik Zoltan / divany

Ami az árakat illeti, akik pár hete középárfolyamon próbálták kiszámolni, mennyit is kell spórolniuk, lehet, hogy kicsit csalódottak lesznek. A 80 fontos kesztyűtáska itthon nem 29 ezer forint környékén lesz majd kapható, hanem 34990 forint lesz. Az árakat egyébként központilag határozzák meg, és ugyanúgy váltják át ezt helyi pénznembe, mint az összes többi darabot.

És még mire lehet számítani? Háromezer forint alatt miénk lehet valamelyik hajtincses nyaklánc, a láthatatlan öv, tízezer forintért pedig a melltartós body, a tükörgömbös leggings vagy a kisebbik kesztyűtáska. A cukorka ékszertáska bizonyára sokaknak tetszik, de ez már 13 ezer forintot kóstál, de még 20 ezer forint alatt gazdagabbak lehetünk egy szoknyává alakított, vagy egy miniszoknyás nadrággal, illetve egy túlméretezett farmerrel is. Ez utóbbiért mit meg nem adtunk volna tinédzserként. Jó, akkor valószínűleg még jobban sokalltuk volna a 19990 forintot.

Galéria ikon

20

Tincses nyakláncra vágyik? Nyugalom, ez csak 2490 forint!
Galéria: H&M x Maison Martin Margiela élőben
Fotó: Vanik Zoltan / divany

Akárcsak a legtöbb nő, mi is rajongunk a kis fekete ruhákért. A legolcsóbb ilyen kreáció 29990 forint, de van 39990 és 69990 forintért is. Ennyiért egyébként már megvásárolhatjuk a kollekció egyik legemblematikusabb darabját, a paplankabátot is. A férfiak sincsenek sokkal könnyebb helyzetben, aki például egy ál-gitártokkal akar csajozni, annak 80 ezer forintot kell majd otthagynia a pénztárnál, és ugyanennyit kell fizetnie akkor is, ha egy övekből készült bőrdzsekire vagy egy műszőrme kabátra fáj a foga.

A bemutatóteremben egyébként nem volt kiállítva minden darab, volt, ami nem érkezett meg, például a túlméretezett farmernadrág, és Anna Dello Russo kollekciójából sem volt kapható minden darab, a combcsizmát például központilag túl merésznek találták a magyar közönség számára.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.