Iris Apfel a kihalásról nevezte el táskáit

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 91 éves stílusikon 80 és 138 ezer forint között árulja vidám,színes és fiatalos táskáit, melyeken kihalt élőlények is helyet kaptak.

Puha, szőrös anyagokkal kísérletezik Karl Lagerfeld és a Céline mellett az 1921-ben született divatikon, a vastag, fekete szemüvegkeretéről ismert Iris Apfel is. A 91 éves kortalan üzletasszony és lakberendező nemrég a New York-i Henri Bendel áruházban mutatta be ‘Extinctions by Iris Apfel' névre keresztelt táska kollekcióját a Fitfh Avenue-n – írja a huffingtonpost.com.

A MAC kozmetikai cég kampányarcaként is feltűnt Apfel 2012-es őszi/téli táskakollekciójára a vibráló, élénk színek, merész formák és még merészebb kiegészítők a jellemzőek. „Mindegyik táska türkiz béléssel készült. Ez az én védjegyem, mindent ezzel a béléssel csinálok” – mondta a karakteres designer. A látványos gyűjtemény kulcstartóra került emblémái pedig az elnevezéshez igazodva kihalt állatokat vonultatnak fel, például a Mauritius szigeti Dodó madár vagy a dinoszaurusz.

A türkiz béléssel készült narancs, világos mandarin, zöld, vörös darabok javarészt bárány- és kígyóbőrből illetve borjú- és lószőrből készültek és szezonálisan a Henri Bendel és a Bloomingdale üzletekben szerezhetőek be 370-640 dollár, 80000 és 138500 forint között.

„Ez egy csodálatos anyag. A táska szőre gyönyörű, hosszú és bozontos. Csak egy bárányt kell megnyírni és befesteni a prémet!” – mondta a boához hasonlító táskáról Apfel, aki azt is elárulta a Huffington Postnak a kollekcióról, hogy a belsejükben rengetek zseb található, így mindennek van benne hely.

Galéria ikon

10

Galéria: Iris Apfel táskái
Fotó: Desiree Navarro / Europress / Getty

A férjével textilcéget alapító extravagáns Apfel bár 1992-ben nyugdíjba vonult, népszerűségűből az elmúlt tíz évben mégsem vesztett semmit. A táskakollekció piacra kerülésével egy időben ő lett a felfújt óvszer miatt tiltólistára került Dazed & Confused Magazin novemberi címlaplánya is. A Jeff Bark által lőtt színes borítót ide kattintva megnézheti.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.