13+1 szépészeti szokás, amivel álljon le

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hónapokig használja ugyanazt a szempillaspirált, vagdossa a töredezett hajvégeit? Megmondjuk miért ne tegye ezeket.

A legtöbben egyszerűen csak fáradtak és lusták, mások nem is tudják, hogy akár több olyan szokásuk is van, amik egyáltalán nem tesznek jót a bőrünknek, hajuknak. Hónapokig használja ugyanazt a szempillaspirált, vagdossa a töredezett hajvégeit, leszedegeti a hámló bőrrétegeket leégés után? Megmondjuk miért ne tegye ezeket.

1. Benőtt szőrszálak kipiszkálása

Tény, hogy fáj és úgy néz ki, mint egy pattanás, de a legtöbb esetben esélytelen, hogy tényleg kiszedjük azt a szőrszálat. Ráadásul seb keletkezik, ami könnyen elfertőződhet, ha nem fertőtlenítjük megfelelően.

2.Ugyanazt a kozmetikai terméket használni éveken át

Hajlamosak vagyunk azt hosszú hónapokon keresztül minden nap használni kozmetikai termékeinket, különösen akkor, ha tízezer forintot adunk ki egy drágább sminkcuccra. Így előfordulhat, hogy éveken keresztül ugyanazt a példányt nyitjuk ki. Ezzel azonban elérjük, hogy a sminkes táskánkban található cuccok egy-egy baktériumokkal teli petricsészévé váljanak. Hiszen a szemfesték, a púder hozzáér az arcunkhoz, a rúzs a szánkhoz, ahol a rendszeres tisztálkodás ellenére baktériumok tanyáznak, és kellemetlen bőrfertőzéshez is vezethetnek.

3. Nem rendszeresen mosni a sminkecseteket

Nem kell hozzá igazán nagy erőfeszítés, ám a legtöbben elhanyagoljuk, és nem fordítunk energiát erre az apróságra. Havonta érdemes szappanos meleg vízzel átöblíteni az ecseteket.

Fotó: Szécsi István

4. Pattanások és mitesszerek nyomkodása

Nem számít, hányszor halljuk ezt az intelmet, sosem fogadjuk meg. Hiszen mindenkiben megszólal egy hang: addig nem nyugszom, amíg az utolsó csepp trutymót ki nem nyomom. Ezzel azonban elérjük, hogy több napon keresztül vörös pötty lesz az arcunkon, és elképzelhető, hogy kráter marad, miután begyógyul.

5. Pórustisztító tapasz túlzott használata

Bár valóban képes látványos eredményt produkálni, a túlzott használattal kiszárítjuk a bőrünket. Próbáljuk a lehető legritkábban használni ezeket a termékeket.

6. Alvás előtti arcmosás elhagyása

Kinek van kedve egy buli után, kómás fejjel még az aprólékos arctisztítással foglalkozni? Holott a bőrgyógyászok szerint a szép bőr alapja az, hogy az egész napos rohangálás során ránk ragadt szennyeződést lemossuk. Ráadásul, ha nem mossuk le a szempillaspirált, pilláink akár le is törhetnek alvás közben.

7. Két gyantázás között kiszedni a szemöldököt

Mindenkit zavar, ha két gyantázási alkalom között megjelennek az apró szőrszálak. Azonban a szőrszálak így eltolódva nőnek ki, és könnyen előfordulhat, hogy lesznek olyan szálak, amik még túl rövidek lesznek ahhoz, hogy kijöjjenek a gyantázás során – írja a nymag.com.

8. Levagdosni a körömágynál lévő bőrt

Ebben a témában nincs egységes vélemény, ám a szakértők többsége azt javasolja, ne piszkáljuk a körömágynál található bőrt. Mivel ez a köröm legfelső rétege, azt a célt szolgálja, hogy megvédje a körmöt. Minél hosszabb ideig nem vágjuk, annál kevésbé lesz szükség rá, hogy hozzányúljunk.

9. Töredezett hajvégek vagdosása

Vannak, akik kifejezetten szeretik irtani a töredezett végeket. Azok, akik nem speciális hajvágó ollót használnak, ezzel a szokással csak tovább rontanak a helyzetükön, és tovább roncsolják hajukat.

10. Ősz hajszálak húzgálása

Ez a szokás főleg azokra jellemző, akiknél még néhány kósza szál bukkan fel. Azonban ezeknek a hajszálaknak a kihúzásával nem jutnak előrébb. Az ősz hajszálak ugyanúgy kinőnek, de a többi hajszálunknál jóval rövidebbek lesznek, és nehezebb lesz őket elrejteni.

11. Olajmentes krém használata zsíros bőrre

Bár elsőre ez a megoldás logikusnak tűnhet, de a szakértők szerint a természetes növényi olajat tartalmazó kozmetikai termékekkel jobban lehet kezelni a zsíros bőrt. A jojoba olaj az egyik legjótékonyabb alapanyag, lassítja a zsírtermelést.

12. Körömlakk leszedegetése körömlakklemosó használata helyett

Egy kiadós mosogatás után valószínűleg mindenki szívesen szedegeti le a fellazult körömlakk darabokat. A körömlakklemosó használata azonban ilyenkor is javasolt. A géllakk esetében pedig különösen igaz ez az állítás, mivel az sokkal nagyobb kárt okozhat a köröm felületén.

13. Naponta hajat mosni

Akár a bőr a testünkön, a fejbőr is próbálja kompenzálni, hogy az általa termelt zsírokat naponta lemossuk. El fog tartani egy darabig, de ha átállunk a több napos szünetre, a szervezetünk megtalálja az egyensúlyt, és kevésbé zsírosodik majd a hajunk.

+1. Hámló bőrdarabok szedegetése

Vannak akik még ránézni sem bírnak, mások viszont élvezettel szedegetik a leégés után a hámló bőr darabjait. Ezzel csupán az a gond, hogy így leszedjük az egyébként egészséges bőrréteget is. Helyette próbáljuk menteni a menthetőt testápoló használatával, és a tényleg elválni kívánó bőrdarabokat gyengéden dörzsöljük le a zuhany alatt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.