Termete ihlette meg az éktalpú tornacipők anyját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Isabel Marant parafával tömte ki a tornacipőit, hogy magasabbnak tűnjön. A fura megoldást azóta minden cipőgyártó lemásolta és a celebek is imádják.

Isabel Marant az a tervező, akinek a magasított talpú edzőcipőket köszönhetjük. Bár vannak, akik kicsit értetlenkedve nézik a futótűzszerűen terjedő trendet, egyre többen billegnek ilyen lábbelikben az utcákon, a hazai hírességek közül is vannak rajongók, lásd például Mihalik Enikőt. De mégis hogyan pattant ki Marant fejéből ez a megoldás? A hajtás után kiderül!

A tervezőnő a Fashionistának adott interjújában elmondta, az ötlet még tinédzserkorában született meg, ekkor ugyanis parafával tömte ki a tornacipőit, hogy magasabbnak tűnjön, később pedig azt gondolta, biztosan lehet kezdeni valamit ezzel a furcsa megoldással. „A tornacipők nagyon kényelmesek, de nem túl elegánsak. Egy kisebb sarok azonban már sokat jelent, hosszabbnak tűnik a láb. Tudom, hogy mi kell a nőknek, hogy mit akarnak, hiszen én is egy vagyok közülük” – tette hozzá a tervezőnő, akinek az a célja, hogy magabiztosabbak legyünk.

„Próbálom kitalálni, hogyan tűnhetünk soványabbnak vagy magasabbnak úgy, hogy a végeredmény ne legyen túl sok” – nyilatkozta Marant, aki szerint reggel a legtöbben elsőre valami csinos öltözéket választunk, majd belegondolunk abba, hogy milyen nehéz napunk lesz, és inkább egy olyan darab mellett döntünk, amelyet nem sajnálunk annyira, ha valami baj történik vele.

Galéria ikon

6

Isabel Marant
Galéria: Termete ihlette meg az éktalpú tornacipők anyját
Fotó: Foc Kan / Europress / Getty

Isabel Marant egyébként sejtette, hogy ez a fazon nagyon népszerű lesz, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire. Bár a hazai boltokban már 7990 forintért is lehet kapni utánzatokat, az eBay-en van, aki majdnem 1300 dollárért, azaz 285 ezer forintért árulja az eredetit. Talán nem is csoda, hogy nemrég Párizsban Marant egy újabb üzletet nyitott márkájának, előtte pedig Tokióban járt hasonló célból. A tervek szerint pedig hamarosan Szöulban és Los Angelesben is lesz márkabolt. „Nagyon fontos, hogy világszerte ugyanaz legyen az imidzs, hogy ne függjünk a multibrand üzletektől” – nyilatkozta a tervezőnő, aki gyakran nem volt megelégedve a róla, illetve márkájáról kialakult képpel, ezért is tartotta fontosnak, hogy saját üzletei legyenek a világvárosokban.

De ki az az Isabel Marant?

Isabel Marant 1967-ben született. Német származású édesanyja modell volt, majd az Elite ügynökség vezetője lett. Kamaszként nem nagyon rajongott a lányos ruhákért, és édesapjától kért egy varrógépet, hogy katonai kabátokat és egyéb ruhadarabokat alakíthasson át saját szája íze szerint. „Olyan dolgokat akartam hordani, amik tetszenek. Akkoriban fogalmam sem volt arról, mi fán terem a divat.” A nyolcvanas évek közepén egyik barátjával közösen alkotott kreációit sikerül eladnia egy butiknak, majd úgy dönt, hogy közgazdaságtan helyett inkább divattervezést tanul, és mivel nagyon tetszik neki a Sex Pistols menedzsere, Malcolm McLaren, ezért törlőrongyból varrt ruhákat. 1989-ben ékszerkollekcióval rukkolt elő. Egy évvel később édesanyjával létrehozta a Twen márkát, egy évvel később már saját lábra állt.

Forrás: Voguepedia

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.