Így öltözzön Gwen Stefaninak!

Olvasási idő kb. 2 perc

Már 14 ezerért megveheti a celeb méregdrága zakójának majdnem tökéletes hasonmását, ha még jobbra vágyik, egy huszast rá kell szánnia.

Új divat- és időjárásügyi posztcunamink mellett szeretnénk elindítani egy másik sorozatot is, amelyben hétről hétre kiválasztunk egy hírességet, és megnézzük, hogy az itthonról is elérhető üzletek kínálatából hogyan is lehet összevadászni egy hasonló összeállítást. Első versenyzőnk a No Doubt énekesnője, hiszen ő aztán tényleg tudja, hogy mi a dörgés, ha a divatról van szó. Gwen Stefani a képen látható szettet pár napja viselte Londonban, és a hajtás után kiderül, mi hol juthatunk hozzá a szükséges darabokhoz.

Bár a tyúklábminta újra divatba jött, úgy tűnik, a zakók és blézerek tervezésekor nem nagyon számoltak ezzel a trenddel. Sebaj, a Zarában lehet egy nem annyira pontos hasonmást kapni 13995 forintért, ha viszont nem félünk az internetes rendeléstől, akkor az Asos oldalán közel 80 euróért, vagyis 22700 forintért egy tökéletesebb másolatot is vásárolhatunk. Hasonlóan nehéz eset fekete overallt találni, de a küldetés nem lehetetlen, legfeljebb nem egy hosszú ujjú változattal rójuk le tiszteletünket Gwen Stefani előtt.

Galéria ikon

16

Galéria: Öltözz Gwen Stefaninak!
Fotó: Michael Jaworski / Europress / Getty

Kicsit könnyebb helyzetben vagyunk, ha a kezeslábast fekete inggel és nadrággal váltjuk ki. Jó, ilyen fényes anyagból készült darabokat valószínűleg csak a bevásárlóközpontok aljában található macabutikokban vehetünk, de talán nem is akkora baj, ha kicsit szolidabban öltözünk, mint Stefani. A fekete ingből a megfelelő fazont ugyan nem annyira könnyű felhajtani, de nadrágot szinte bármelyik fast fashion boltban találunk.

És következzen a cipő. Lehet, hogy az üzletek tele vannak szegecses lábbelikkel, de pont olyat, mint amilyet az énekesnő visel, sajnos nem árulnak. Sebaj, egy régebbi darabra mi is rakhatunk szegecseket a sarokrészre, ha elég ügyesek vagyunk, de talán egy vadonatúj, 20 ezer forintos csizmával nem érdemes kísérletezni. Azért a galériába bepakoltunk pár ötletet, amivel kiválthatjuk a szegecses csodát.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!