Anna Dello Russo PVC-ben égeti magát a H&M-ért

Olvasási idő kb. 2 perc

Az 50 éves szerkesztő kiegészítői mellett frappáns divattanácsokkal is ellátja a H&M közönségét, hátborzongató videó következik!

Lana Del Rey unalmas H&M kampányával nagyjából egy időben jelentette meg a svéd márka a dél-olasz származású Vogue főszerkesztő giccses cuccainak fotóit. Az október negyedikétől hazánkban is kapható, javarészt arany és türkiz színű kiegészítőkről az excentrikus főszerkesztő és stylist még dalt is írt, a számhoz készült klipben pedig ő maga énekli el az általa felállított tíz legfontosabb és legalapvetőbb divatszabályt. A videó szerintünk még Madonna erőltetten fiatalos stílusánál is kínosabb, az 50 éves (de 20-ra sminkelt) Dello Russo önmaga paródiája a latex combcsizmában.

Galéria ikon

4

Galéria: Anna Dello Russo - H&M kiegészítők

A több mint két perces videóban Dello Russo latex miniruhában, H&M kiegészítőkkel táncol, miközben saját bölcsességeit osztja meg a közönséggel – írja a Vogue.co.uk. Azt már nem írja a Vogue, hogy Dello Russo olaszos angol kiejtésétől a klip végképp pornós jelleget kap, ahogy az se tesz jót a kisfilmnek, hogy az alkalmi tervező szájtátva, lihegve tekereg egy hatalmas arany magassarkú körül. A tíz divatos előírás közül talán ez volt a kedvencünk: "A divat mindig kényelmetlen. Ha jól érzed magad a ruhádban, valamit rosszul csináltál.” A hatos szabályt is érdemes átgondolni: „ Ha valaki ugyanolyan ruhát visel, mint te, az csodálatos érzés.” A nappalos kurvának maszkírozott Dello Russo Katalin hercegnét sem kímélte, akinek hetes számú szabályával kívánta elmondani véleményét a kabátruhával kapcsolatban (ne vegyen alá semmit).

Nézze meg a hátborzongató videót ön is!

Anna Dello Russo 10 szabálya

1.A divat saját szabadságod kifejezése!

2. Stílus vagy divat? Egyértelműen divat!

3. A divat mindig kényelmetlen. Ha jól érzed magad a ruhádban, valamit rosszul csináltál.

4. Minden korban lehetsz csodás!

5. Éjszakai ruhát hordani nappal meglepő!

6. Ha valaki ugyanolyan ruhát visel, mint te, az csodálatos, jól választottál!

7. Egy szettet csak egyszer hordj!

8. Hordd a kabátod ruhaként!

9. Nem a méret a lényeg, a divat mindenkinek jól áll!

10. A divatos ékszerek személyessé teszik a stílusod! Minél több, annál jobb!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.