Kurt Cobaint idézi az első Saint Laurent kampány

Olvasási idő kb. 1 perc

Elkészült az átnevezett Yves Saint Laurent első kampányképe, mellyel a márka múltja előtt kíván tisztelegni az új tervező.

A Vogue Hommes magazinban debütált a divatház új vezetője, Hedi Slimane első, Saint Laurent néven megjelenő kampányképe. A reklámfotó főszereplője az amerikai indierock együttes, a Girls egykori frontembere, Christopher Owens. A 16 éves koráig egy Children of God nevű szektában élő zenész olyan szupermodelleket vált a francia divatháznál, mint Mariacarla Boscono vagy Raquel Zimmerman.

A márka első kampánya az új logóval

A 43 éves kreatív vezető, Slimane maga kapta lencsevégre a félmeztelenre vetkőztetett, gyöngyös párnán megpihenő Owenst – a fotózás nem állt tőle távol, hiszen Los Angelesben töltött éveiben rengeteg rock koncertről lőtt hasonló fekete-fehér képet. A ruha nélküli, tetovált zenésszel készített kampány akár egy tisztelgésnek is vehető az Yves Saint Laurent múltja előtt: a képekkel Stefano Pilati utódja a márka híres, 1971-es parfümkampányát idézi, illetve a 2002-es M7 névre keresztelt illat promójára, és a 2000-ben betiltott Ópium parfüm reklámjára is hajaz, melyben Sophie Dahl félholt pucér nőként pózol.

A kultikussá vált YSL reklám

A rock and roll ihlette, 15 fotóból álló kampányt a kusza, vállig érő hajú, Kurt Cobainra emlékeztető Owenssel hamarosan nyilvánosságra hozza a luxusmárka, a várva-várt első Saint Laurent kollekció pedig október elsején kerül majd a divatház polcaira – írja a vogue.co.uk.

Az angliában betiltott kampánykép
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.