Nézze meg, milyenek voltak 1992-ben a szupermodellek!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Feltupírozott hajjal hódította meg a kifutót Cindy Crawford, Claudia Schiffer, és Naomi Campbell - videó!

A nyolcvanas évek közepén és a kilencvenes évek elején kevés olyan kislány volt, aki ne szupermodell akart volna lenni, ha felnő. Szupermodellnek lenni akkoriban a legnépszerűbb foglalkozások egyike volt. A kifutókon akkor még nyoma sem volt az anorexiának és a beesett arcú, sápadt és unott tekintetű modelleknek.

Az őszt nyitó New York-i divathét alkalmából előástuk a korszak ikonikus arcait, akik azokban a különleges években uralták a luxusdivatházak kifutóit, amikor divat lett celebnek és zenészek macájának lenni.

Feltupírozott hajjal, hatalmas frufruval hódította meg a divatvilág kifutóit Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Helena Christensen, Naomi Campbell és Linda Evangelista – írja a Huffingtonpost.com. A modellkarrier után is sikeres és szép nők már pályájuk elején is céltudatosan tudták irányítani sorsukat. Az 1970-ben született Claudia Schiffert például 1987-ben egy diszkóban fedezték fel, három évre rá pedig a Guess? és a Revlon arca lett. Népszerűségének jót tett hat éves kapcsolata David Copperfielddel, majd házassága a neves filmproducerrel, Matther Vaughnnal. A Schifferrel egy évben született, „Fekete Párduc” becenéven futó Naomi Campbell-t is rengeteg jóképű és népszerű férfival hozták hírbe, akik minden bizonnyal tehetnek arról, hogy a médiasztárrá avanzsált Campbell a mai napig az egyik legeladhatóbb modell. A 22 éve pályán lévő modell az eltelt évek alatt haján kívül szinte semmit sem vesztett bájából és kisugárzásából.

Galéria ikon

27

A szuper négyes fogat a kilencvenes évek elején.
Galéria: 80-90-es évek szupermodelljei
Fotó: Time Life Pictures / Europress / Getty

A modellből lett üzletasszony, Cindy Crawford a nyolcvanas években, a Pepsi reklámarcaként futott be, majd 1991 és 1995 között Richard Gere felesége volt. Védjegyének számító ajka felett látható anyajegyével mai napig keresett modell, legutóbb szexistennőként pózolt Sharon Stone-nal egy francia divatlapban. Nem ő az egyetlen, aki a mai napig erotikus pózban látható a címlapokon, a most 44 éves, a November Rain című videóklipből ismert Stephanie Seymour például a Vogue Hommes International fekete-fehér címlapján enyeleg 20 éves kollegájával, Markin Teixeira-val Terry Richardson képein.

A frizuráját kaméleonként váltogató kanadai származású modell, Linda Evangelista már 12 éves korában indult a Miss Teen Niagara szépségversenyen, de karrierjét a New York-i Elite Model Management és az Elite Magazin igazgatójával kötött rövidtávú házassága indította be igazán. Evangelista még a kilencvenes évek elején adott interjút a Vogue-nak, melyben tőle hangzott el a "We don't wake up for less than $10,000 a day” (Fel sem kelünk napi 10 000 dollárnál kevesebbért)mondat, mely azóta szállóigévé vált.

A legtöretlenebb modellkarriert az 1988-ban felfedezett Kate Moss futotta be, akit bár meggyanúsítottak azzal, hogy elvesztette stílusát, mégis könyv jelent meg különleges pályafutásáról, munkáiról és rendkívül izgalmas, botrányokkal teli magánéletéről.A mindössze 169 centis modell az egyetlen a nyolcanas-kilencvenes években felkapott modellek közül, aki korának ünnepelt ikonjává tudott válni. Nézze meg ön is a videókban, hogyan kezdte karrierjét Tyra Banks, Helena Christensen vagy Claudia Schiffer!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.