Chanel inspirálta blézerekkel vannak tele a hazai üzletek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ legklasszikusabb blézerét, a Chanel egyik örök darabját idén átlag 20 ezer forintért ön is megveheti.

A napokban, a szeptemberi divathéthez igazítva kerül a boltokba Lagerfeld és a Vogue ex-főszerkesztőjének könyve, A kis fekete blézer: a Chanel klasszikusa újragondolva címmel. A kiadás körül forgó felhajtást kihasználva számos remek üzleti érzékkel rendelkező üzletlánc vette bele őszi-téli kollekciójába a klasszikus kiskabátot. Így a távoli vágyálom, az 5000 dolláros, 1,1 millió forintos kosztümkabát után sóvárgók az országban található üzletek nagy részében 10 ezer és 30 ezer forint között már hozzájutnak a Coco Chanel ihletésű zakókhoz.

Drágább kategóriába tartozik az internetről rendelhető Plaid Bouclé, Terrazzo és Sequin kínálata, náluk 65 ezer és 118 ezer forint közötti áron dobták piacra a felkapott kabátokat. Magyarországon a kis méretben utazó Zarában a legnagyobb a felhozatal, 22995-ért már kapunk ezüst zsinórral díszített gyapjú kardigánt, háromnegyedes ujjú fekete-fehér kockás dzsekit láncos zsebbel, szürkés fehér blézert fém zsinórral és kék mintás kabátot cipzárral. Az örök darab hosszított változatért, ami vállban kövekkel van kirakva 32995 forintot kell fizetni az Inditex cégnél.

Galéria ikon

25

Rózsaszín tweed kabát 80 ezerért a Plaid bouclé -től.
Galéria: Fast-fashion üzletben kapható Chanel blézerek
Fotó: katalógusfotók

A Zaránál általában valamivel drágább Mangóban már 15995 forintért kapunk egyenes szabású tweedkabátot, láncokkal díszített buklédzsekit mentazöld és fekete-fehér színben, illetve cipzáras verziót is szürke, mályva és vajszínben. A szezon slágerdarabja, a szegecses 'Chanel' kabát 19995 forintba, egy derékban szűkített fazonú ibolyakék blézer 23995 forintba kerül.

Galéria ikon

25

Menta színű blézer farmerrel.
Galéria: Fast-fashion üzletben kapható Chanel blézerek
Fotó: katalógusfotók

A fiatalabb generációt megcélzó Pull&Bear és Bershka az iskolakezdéshez igazította a kiskabát piacra dobását. A két márka átlagosan 6995 és 17995 forint között árulja divat blézereit, színekben a többiekhez hasonló fekete, menta, mintás, lánccal szegélyezett variácókban. A legkisebb felhozatalt a tweedzakóknál a H&M-ben találtunk, ahol mindössze két, nem a legelőnyösebb típust dobták belőle piacra, a cipzáras zsebes, kékes-zöld és bordó zakó ára 9990 és 12990 forint között mozog a svéd márkánál. Nézze meg a felhozatalt galériánkban!

Galéria ikon

25

Klasszikus fazon lánccal 22.995 forint a Zarában.
Galéria: Fast-fashion üzletben kapható Chanel blézerek
Fotó: katalógusfotók
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.