10 dolog, amit idén ősszel hordani fog

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még mindig divat a bőr, a szőr, a piros és a military, újdonság a kobaltkék és a hangsúlyos ékszerezés. 10 trend őszre, télre, galériával!

Nem sok újdonság van, legalábbis a különböző divatlapok nagyrészt ugyanazt sorolják idei trendnek, amit tavalyinak (pedig némelyik már akkor is ciki volt): barokkos túlzások, piros szín, csipke, flitter, szőrme. Új lehet a hangsúlyos kalap, a hatalmas fülbevaló és a virágos nadrágok téli változata. A Harper’s Bazaar egyszerűen azt a következtetést vonta le a New York-i divathétből, hogy mindenkinek ajánlott feltúrnia a nagyanyja szekrényét, mert jön – jobban mondva marad – a virágminta, a csipke, a mindenféle kötött áru és a szőrmestóla. Nézze meg, milyen fő trendeknek hódolhat most ősszel-télen, aztán öltözzön úgy, ahogy jól esik!

1. Military

Nem múlik a military láz, még mindig menők az aranygombos zakók, de mellettük bejöttek a terepmintás, laza ingek és őszi kabátok is: reméljük nem azért, mert az amerikai hadsereg egyenruháit cserélni kell, és a fölösleges anyagot a Zara kollekcióba varrták be. Ezeket már bárhol be tudjuk szerezni nyár végén is, tele vannak az Inditex üzletei katonás cuccokkal. A tervezők közül Derek Lam, az Altuzzara és Proenza Schouler munkáiból lehet inspirálódni.

2. Barokkos túlzások, anyagok és flitterek

A barokk se új trend, már tavaly is azt ígérték, hogy talpig bársonyban járunk majd, aztán mégse lett belőle semmi: nem is láttunk bársonycuccokat sehol. De ha minden igaz, most már tényleg vehetünk gyöngyökkel, nyomatokkal, hímzésekkel díszített ruhákat, felsőket, hogy igazi hercegnőként vonulhassunk munkába a hetes buszon. Ha a súlyos brokát és a színes gyöngyáradat mégse a mi stílusunk, egy szőrmegallér is megteszi, csak legyen színes – ajánlja a fashionista.com.

Galéria ikon

51

Bársonyösszeállítás Ralph Laurentől
Galéria: 10 őszi trend
Fotó: Karl Prouse/catwalking / Europress / Getty

3. Bőr minden mennyiségben. És szőr.

Ha nem elég egy szőrmegallér, akkor fektessük pénzünk szőrmekabátba: tavaly is minden tele volt hosszúszőrű műbundákkal, idén sem lesz ez másképp valószínűleg. Újdonság lehet, hogy míg előző évben szürke és barna műszőr borított mindent, most a színes szőrök jönnek divatba, a lila, bordó, narancs és mélyzöld. Ha egy egész bundát túlzásnak érzünk, próbálkozzunk a kiegészítőkkel, bár a műszőr táskáktól már most ráz minket a hideg.

A New Yorkiak imádják a feketét és a bőrt is, ezért most már tényleg mainstream lesz a Mátrixba illő teljes testes fekete bőrszerkó – állítólag. Proenza Schouler, Calvin Klein és Donna Karan is tervezett jópár bőregyüttest, de azért mi vigyázzunk: simán gótnak néznek majd talpig fekete bőrben, ez nem New York. Ráadásul a fast fashion boltok műbőr kínálata korántsem lesz olyan igényes, mint a tervezők bőrcuccai, így könnyen közönségessé válhatunk.

4. Túl bő cuccok, hatalmas kabátok, övvel

Ha már tél, akkor kabát: a pufidzsekik addig divatban lesznek, amíg a január hideg marad, szóval nem kell aggódni, a tavalyi, párezres pufikabát most is jó lesz. Az új trendek jegyében kanyarítsunk rá deréktájt egy övet. Másik érdekes trend a Céline által befuttatott bő, széles vállú szövetkabát: sejtéseink szerint a Zarában lehet majd beszerezni ilyen kabátokat, melyekben olyanok leszünk, mint aki tényleg a nagyanyja, vagy a kövér nővére felöltőjében indult útnak.

Galéria ikon

51

Nem, ilyen bundás kistáskákat nem akarunk senkin látni! (mondjuk ez épp egy szép darab, de műszőrből ugyanez, olcsóbban nagyon rosszul néz ki).
Galéria: 10 őszi trend
Fotó: Frazer Harrison / Europress / Getty

5. Hatalmas fülbevalók

A legkönnyebben és legolcsóbban követhető trend az eltúlzott ékszerezés: a H&M biztos tele lesz hatalmas aranyszín fukszokkal és csillárszerű fülbevalókkal. Ez is a barokkos trend része. Ha nem akarunk úgy kinézni, mint akire ráborult egy színesfémkereskedés, egyszerre csak egy hangsúlyos bizsut viseljünk, és azt is egyszerű ruhákkal!

6. Virágos nadrágok, keleti inspirációk és mindenféle mintamix

Nyárról marad a virágminta, szóval ha szereztünk még tavasszal növény-nyomatos farmert, azt nyugodtan vegyük fel télen is. Természetesen geometriai és etnikus mintákat is magunkra aggathatunk, minden mennyiségben: igen, kísértetiesen hasonlít ez a trend a tavaszira, annyi a különbség, hogy a téli mintakavalkád kicsit sötétebb árnyalatú lesz a NYmag jóslata szerint.

Galéria ikon

51

A kobaltkék az új fekete
Galéria: 10 őszi trend
Fotó: Benjamin Lowy / Europress / Getty

7. Színek: kobaltkék, fehér, piros és az elmaradhatatlan fémes csillogás

Megszokhattuk már, hogy az őszi szezon közeledtével azt jósolják a divatszakemberek, hogy jön a piros: jópár piros kabátot láttunk már az üzletekben és a New York-i divathét kifutóin is. A vörös mellett a fehér és a kobaltkék lesz még a szezon színe, illetve az arany.

Egyedüli újdonság a kék: a kobalt árnyalat különösképp vidám verzió, ad egy kis frissességet szettünknek. Ráadásul illik a piroshoz és a fehérhez is. Alkalmi eseményekre idén is az arany ajánlott (így hordja), lesz is bőven aranylamé, ha a középáras üzletek figyeltek a divathetekre. A Dolce & Gabbana, a Moschino, és a Marni is telepakolta arannyal őszi-téli kollekcióját, ez az elegáns csillogás még a barokkos stílushoz is remekül megy.

8. Őrületes kalapok

Marc Jacobs hatalmas szőrmekalapjain csak röhögtünk, de lehet, hogy utcai viselet lesz belőle. A legtöbb kifutón ugyanis sapka helyett a legkülönfélébb kalapok vonultak fel. Bátrabbak vehetnek színes szőrmesapkákat, visszafogottabbaknak hippis fedórák és puha barettek dukálnak. Egyelőre nem láttunk a hazai boltok kínálatában kalapokat, de ami késik, nem múlik.

Galéria ikon

51

Retro: a bő szabású nadrágok is visszatértnek. Ralph Lauren
Galéria: 10 őszi trend
Fotó: Karl Prouse/catwalking / Europress / Getty

9. Homokóra alak a lényeg: peplum, karcsúsítás

A trükkös alakformáló ruhák akkora sikert arattak előző szezonban, hogy maradtak mostanra is. Részben valószínűleg Kim Kardashiannak köszönhető, hogy mindenki homokóraalakot akar, de tény, hogy egy peplum mindenkiből dámát csinál. A nőies trend része lesz a bő szárú trapéznadrág és a celebek által is kedvelt Mad Men-es retro vonal. A rakott szoknyáinkat se dobjuk ki, a skinny farmereinket azonban kicsit jegeljük.

10. Mokaszin és egyéb dolgok a pasid ruhatárából

Színes mokaszin már van egy ideje a Bershkában, szegecses meg a Zarában: ősszel bárki vehet stílusának és pénztárcájának megfelelő lapos cipőt. A balerinák helyett most Oxford cipőkben vagy mokaszinokban töltjük az őszt: szerencsére mindkettő jól néz ki harisnyával és szűk- illetve bő szárú nadrággal is. Ezek a lapos lábbelik elég férfias darabok, de a pasis divat más tekintetben is marad: a boyfriend jeans elvileg továbbra is menő, akárcsak a hatalmas ingek, laza pólók.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!