Katalin hercegné végre kontyot villantott - jól tette?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ami tőle ugye szokatlan. De mégis melyik frizura áll neki a legjobban?

Vilmos herceg felesége pár napja egy 12 ezer forintos ruhával mozgatta meg az emberek fantáziáját, most pedig attól hangos a sajtó, hogy a GREAT kampányt népszerűsítő egyik eseményen tarkókontyban jelent meg, ami bizony tőle elég szokatlan, még pingpongozni is leengedett hajjal szokott. Sebaj, így ismét alaposan meg lehetett szemlélni a csillogó  Kiki McDonough-fülbevalókat, amelyeket már az olimpia nyitóünnepségén is viselt.

Galéria ikon

27

Galéria: Katalin hercegné kontyot villantott
Fotó: Ki Price / Northfoto

Persze hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy Katalin hercegné soha nem hordja felkötve a haját, hiszen májusban egy koncerten szintén egy hasonló, de kicsit vagányabb kontya volt, de akkor mindenkinek inkább az áttetsző hátú Jenny Packham-kreáció tűnt fel. És igen, néha még copfba is köti a haját, mondjuk ha éppen Kanadában jár, de az is előfordul, hogy csak a felső tincseket fogja hátra, de szemmel láthatóan akkor érzi magát a legjobban a bőrében, ha nincs semmi kötöttség, se csatt, se hajgumi, se más hajrögíztő eszköz nem kínozza. Nézze csak meg a fenti galériánkat!

Ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkozna annyit frizurájával, mint más ismert nők, sőt! A US Weekly szerint hetente háromszor jár fodrászhoz, ahol látogatásonként 75 dollárnak megfelelő összeget hagy ott és állítólag nagyon bőkezűen bánik a borravalóval is. Aki nemcsak az öltözködési stílusát szeretné lemásolni Katalin hercegnének, hanem a frizuráját is, az interneten bőven talál oktatóvideókat arról, hogy mi a teendő. Íme az egyik.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="382" width="640"><param name="id" value="videojugplayer"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.videojug.com/player?id=8bc505ef-aa0f-807a-c146-ff0008cec9b5"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="382" id="videojugplayer" src="http://www.videojug.com/player?id=8bc505ef-aa0f-807a-c146-ff0008cec9b5" type="application/x-shockwave-flash" width="640"/></object>

Ha Katalin hercegnéről beszélünk, akkor természetesen említést kell tenni arról is, hogy éppen mit is viselt. Választása most egy szerb származású, de Londonban élő tervező, Roksanda Ilincic egyszerű szürke ruhájára esett. A designernek egyébként ennél sokkal színesebb és összetettebb kreációi is vannak, de érthető, hogy a hercegné ezt a visszafogottan stílusos darabot öltötte magára.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.