Ha nem telik Louboutinra, fessen otthon vörös cipőtalpat!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elég egy doboz festék és egy ecset, vagy egy piros körömlakk, nem kell százezreket költeni a piros talpra.

Az 1992 óta cipői piros talpára büszke Christian Louboutin nemrég egymillió dollára perelte az Yves Saint Laurent-t, mivel szerinte csak az ő kiváltsága skarlátvörös talpú cipőket méregdrágán árulni. Az egyszerre több divatház ellen is fellépő Louboutin a házi, úgynevezett 'Do It Yourself' hamisítókkal szemben azonban tehetetlennek bizonyul.

A hihetetlenül drága luxus lábbeliket kevesen, leginkább hollywoodi sztárok engedhetik meg maguknak, szemben a szinte minden boltban kapható piros festékkel vagy körömlakkal. Az ikonikus talp elkészítéséhez némi kézügyesség mellett mindössze egy magas sarkú cipőre van szükség, melynek talpából lehetőleg minél több látszik, valamint ecsetre és a Louboutinok piros talpához hasonló árnyalatú festékre. Egy amerikai kamaszlány, Tara Haughton még a befestett cipőtalpnál is egyszerűbb dologgal állt elő: webshopjában 17 dollárért, 4000 forintért vízálló anyagból készült piros talpmatricákat árul, melyekkel egy mozdulattal varázsolhatunk Louboutin-talpat cipőnkre. A rossosolini oldalán a vörösön kívül hasonlóan alacsony áron neon és pöttyös cipőtalpmatricák is kaphatóak.

Otthon is könnyen megfesthető piros talp
Fotó: David Livingston / Europress / Getty

Az angol Homebase áruházakban például ugrásszerűen, 40 százalékkal megnőtt a vörös fényű festékek, például a Duracoat 'Flame' és 'Show Stopper' árnyalatainak eladása az előző évekhez képest, de bőr és gumi festésről is egyre többen kérnek felvilágosítást az eladóktól – mondta Peter Rooney, a Londonhoz közeli üzlet vezetője. Egy felmérésből az is kiderül, hogy a nőket leginkább az eredeti Louboutin 635 £-ról, 233 000 forintról induló ára ösztönzi a házi készítésű talpak festésére. 2,5 liter piros festék ára ugyanis csak 6600 forintba kerül.

„Minden álmom az volt, hogy egy pár Louboutinban menjek az unokatestvérem esküvőjére, de nem állt módomban megvenni. Mivel nagy volt a nyomás, hogy divatosan kell megjelenni az esküvőn, 20 fontért (7300 forint) vettem egy sima fekete cipőt, gondosan befestettem pirosra a talpát, hagytam egy éjszakán át száradni, és a következő nap már el is készült a D.I.Y. Louboutinom. Az esküvőn sokan megdicsérték a cipőmet, nem is volt szívem bevallani, hogy csak hamisítvány" – mondta a 24 éves Claire Stevenson a pienatadonna.it-nek. A kisfilmben megnézheti, hogy varázsolhat magának egy közönséges fekete magassarkúból szupertrendi, piros talpú Louboutin imitációt!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.