Már a népművészek is szégyennek tartják, hogy a csapból is a kamukalocsai folyik, viszont az üzlet nagyon pörög.
Nagyjából egy éve valakik valahonnan előkukázták a folklórboltok giccsein évtizedek óta túltengő kalocsai mintát, és ezzel elindult a lavina. Nicole Kidman, Jenson Button, Iker Casillas ruháin sorra szökkentek virágba a kalocsai hímzés ismert motívumai, amik mára megjelentek boldog-boldogtalanon, még jobban felturbózva, bár kicsit másképp, mint ahogyan azt a tradicionális népművészek által hímzett darabokon láthatjuk.
Azóta megállíthatatlanul tört előre a kalocsainak nevezett (nem igazi, és nem is kalocsai) motívum a fiatal tervezők kollekcióiban is, most pedig már láthattuk kocsikon, bicikliken, motorokon, bikinin és WC-papíron is. Elmentünk Kalocsára, és Kalocsa környékére választ várva kérdésünkre: mit szólnak mindehhez az autentikus népművészek?
A kalocsai hímzés, a kalocsai motívumok története – ahogyan más népi motívumok története – hosszú évszázadok alatt fejlődött, alakult ki. Kalocsán, a Porcelán Manufaktúrában dolgozók ma is a hagyományos, tradicionális színeket, formákat használják, betartva azokat az íratlan szabályokat, amik a minta fejlődéstörténete során alakultak ki (15 szín, virágok formája, elhelyezkedése stb.).
A Porcelán Manufaktúra ügyvezetője örömmel üdvözölte a kalocsai minta hájpját, nem bánja egy cseppet sem, hogy a csapból is a cifra virágok folynak, sőt még azt sem, hogy egy kicsit másképp, kicsit újragondolva használják a Kalocsa egyik védjegyévé vált motívumegyüttest. Arra a kérdésre, vajon le lehet-e védetni a kalocsai mintát, azt mondta: „Nem éri meg. Vegyünk például egy porcelán tányért, amin a virágok és a színek úgy helyezkednek el, ahogy a porcelánfestő asszonyok azt felfestették. Ha ezt a tényért levédetném, akkor semmit sem érnék el ezzel, hiszen bárki megteheti, hogy az egyik apró levél zöld színe helyett mondjuk kéket használ, és az akkor már egy teljesen más termék. Levédetni csak ezt az egy terméket tudom, szín, méret alapján, és ha meglátok egy megszólalásig hasonló terméket egy piacon, amiben csak mondjuk a rózsa színe tér el a hagyományos vöröstől, akkor egy szavam sem lehet.” Szóval semmi értelme a minta levédésének, így bárki kénye-kedve szerint használhatja az ősi motívumokat, felturbózva, más színekkel, össze-vissza. A Manufaktúra ügyvezetője azért sem bánja, hogy ennyire felkapott lett a kalocsai, mert így az elmúlt fél évben több országos televízió és különböző napi- és hetilapok látogattak el a Manufaktúrába, ami azért nagy reklám nekik. Elmondása szerint ennek köszönhető, hogy forgalmuk nőtt, egyre több megkereséssel fordulnak hozzájuk, egyre több terméket tudnak értékesíteni a piacon. Ennek köszönhetően már egész meghökkentő megrendelésük is akadt: az elmúlt hetekben például egy kamiont kellett kifesteniük az asszonyoknak. Megcsinálták.
A porcelánfestő asszonyok - akik már több mint 20 éve dolgoznak ebben a szakmában – nem voltak ennyire megengedőek a témával kapcsolatban. Belátják, hogy most jó üzlet, de a minta, a hímzés megszentségtelenítését látják abban, hogy már a bikiniken, gumicsizmákon, cipőkön és autókon is megjelennek az ősi motívumok. „Ez most divat, de ki tudja, mi lesz fél év múlva. Azok, akik nem megfelelően (nem betartva a hímzés, festés íratlan szabályait) használják a motívumokat, és felvarratják, festetik azt hozzá nem értő önjelölt iparművészekkel, azok gúnyt űznek a tradicionális kalocsai mintából. Ebből hosszú távon Kalocsa nem profitál, hiszen a világ csak annyit fog ebből érzékelni, hogy az elfuserált, a valódi kalocsaira csak emlékeztető mintát, amire joggal mondja, hogy igénytelen, összekapcsolja a városunk egyik védjegyével. Így azt, amit mi előállítunk kézzel, 20-30 évnyi tudással, tapasztalattal, akár ki is dobhatjuk egyenesen a kukába.”
Több magyar cég foglalkozik azzal, hogy kalocsai mintát varrat a kínai piacon beszerzett olcsó és rossz minőségű farmekre, blúzokra, biknikre. A munkát kiadják bérbe azoknak az asszonyoknak, akik hajdan a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet dolgozói voltak. Ezek az asszonyok (több százan) éhbérért hímzik fel a népi motívumokat az olcsó farmerekre, műbőr cipőkre, kínaiban vásárolt bikinikre, amiket később a forgalmazók a beszerzési ár akár triplájáért adnak tovább. A Kalocsa környékén élő, 73 éves Erzsi néni is ezzel egészíti ki nyugdíját. Az elmúlt héten is 6 farmert és 4 pólót kapott, amire a megrendelő kérésére kalocsai mintát kellett hímeznie. „Egy farmert egynapi munkával tudok elkészíteni, ha reggeltől estig varrok. Egy farmerért 2000 forintot kapok, úgy, hogy a saját pamukommal (hímző cérnámmal) dolgozom. Egyszer egy tornacipőt is ki kellett volna hímeznem, de azt már nem vállaltam, cipőre nem való a kalocsai.” Ica néni 1500 forintot kap egy farmerért vagy pólóért. „Tudom, hogy sokkal drágábban tudják eladni, de mit csináljak? Ehhez értek, ezt csinálom már 30 éve. A nyugdíjam mellett pedig jól jön ez a mellékkereset, ami nem sok, de azért mégiscsak valami.”
Amikor Kalocsán jártunk, megkérdeztünk az utcán néhány fiatalt is, mit gondolnak erről a divathullámról. Legtöbben örülnek neki, hiszen így végre külföldön is megismerik Kalocsa nevét, ám azt ők is rossz szemmel nézik, hogy ennyire mainstream lett a jelenség. Ahogyan a porcelánfestő asszonyok is mondták, ők sem szeretnék, ha mindenféle, igénytelen és ízléstelen kalocsai mintával ellátott terméket kapcsolna össze a köztudat a városukkal
Pásztorné Bakaity Éva „népi iparművész” – ahogyan saját magát definiálja – szintén bérvarrással foglalkozik. Ő viszont bármit ráhímez bármire. A legkülönlegesebb megrendelése egy iPhone tok volt, amit kalocsai mintával kellett kihímeznie, de készített már ilyet műbőr cipőre is. Ő nem tartja rossz dolognak azt, hogy ennyire felkapták a kalocsai népi motívumokat, ami érthető is, hiszen rengeteg megrendelése van. Ám emellett ő is elítéli, hogy a kínai piacon árult kamukalocsai hímzéssel árult bikinik megjelenését.
A kalocsai hímzés története
A kalocsai hímzés fejlődése az 1860-as évektől követhető nyomon. Ebben az időben nyílt egy előnyomda Kalocsán. Igen népszerűvé vált a lyukhímzés, melyet ütőfák segítségével előnyomtak. Ezzel a technikával készítették a vidéki parasztasszonyok a városi lakosság számára a lakás hagyományos ruhaféléit (alsólepedő, vánkoshéj). A hímzett díszítések csak valamivel később jelentek meg a viseleti darabokon (pl. az ingvállon). Az ún. íróasszonyok kék vagy lila festékbe mártott tollal a kalocsai mintákat rögtönözve előírták az anyagra. Ők a korabeli asztalosok feleségei vagy lányai közül kerültek ki; a kékre festett bútorokat virágmotívumokkal díszítették. A "pingálással" (ez a bútorok és szobabelsők díszítése virágmintákkal) is gyakran összefonódott a hímzés története.
A XIX. század végére a hímzés egyre kedveltebbé vált, megjelentek új stílusjegyek és technikák is: a lyukvarrás helyett például a betöltött hímzés kezdett általánosan elterjedni, ezzel párhuzamosan pedig a száröltés (virágok szárainak, indáinak kivarrásához) és a huroköltés (szegélyek varrásához) is megjelent. Ekkoriban még gyári vászonfélékre, gyolcsra és kisebb részben takácsszőttesre hímeztek.
Az ókalocsai hímzéseket az egyszínű, tiszta fehér motívumok jellemezték, melyekkel használati tárgyaikat, vagy a bérhímzésben varrt textíliákat díszítették. Saját ruháikon előfordultak a fekete, kék-fekete és kék-vörös hímzőfonallal varrt minták is, ám a színek igazi megjelenése a nagyatádi cérnagyár 1912-es megnyitásához köthető. Ekkortól ugyanis könnyen beszerezhetővé váltak a színtartó fonalak - ahogyan a kalocsai asszonyok mondják a hímzó fonalat:pamuk.
Az 1930-as évektől szinte tobzódtak a színek a kalocsai hímzéseken és a parasztlányok öltözetén. Nyári időszakban hímzett ingvállban, kötényben és főkötőben mentek dolgozni. A színek és minták gazdagodásával egyre több használati tárgyat kezdtek kihímezni az asszonyok: ágyneműket, ágytakarókat, terítőket, törölközőket, kendőket, függönyöket, főkötőt, ingvállakat (férfi inget is) és zsebkendőket is.
A második világháború alatt drasztikusan lecsökkent a hímzések iránti kereslet.
A termelési viszonyokban bekövetkezett mélyreható változások befolyásolták a parasztság életmódját, a színes hímzésű népviselet lassan háttérbe szorult, bár az idősebb asszonyok még ma is ragaszkodnak régi viseletükhöz.
A kalocsai hímzésben és porcelán festésben komoly szabályok vannak. A virágok színe előre meghatározott (a rózsáé csak vörös lehet, a kis kék virágé csak kék), összesen 15 féle színt használnak mind a hímzésben, mind a porcelánfestésben. Az ó kalocsai és a kalocsai hímzés mellett még néhány évtizede a "szomorú kalocsaira" is nagy volt a kereslet. a "szomorú kalocsai" motívumaival hímzett ruhákban azok az asszonyok jártak, akik már elkeltek, jelezvén, ők már nem eladók. A "szomorú kalocsai" színei éppen ezért sokkal szolidabbak, ebben a hímzésben a 15 élénk színnel ellentétben csupán a kék és a lila különböző árnyalatit láthatjuk.
(Forrás: Wikipédia, Fejér Kati: Kalocsa Kincse, Népművészeti múzeum)
„Addig nincs baj, amíg az önjelölt népművészek csak a saját, vagy környezetük szórakoztatására készítik a hímzéseket, hiszen alkotói szabadság van. A baj ott kezdődik, amikor ezt eredetiként feltüntetve kezdik árulni. Ez addig megtévesztő, amíg az esetleges vásárló nem találkozik egy tényleg igazival, hiszen addig nincs viszonyítási alapja. Szerintem ez minden szakmánál így van, és időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezek az emberek kiszelektálódjanak (és remélem, hogy így lesz), hogy aztán már tényleg csak a profik maradjanak” – mondja Pásztorné, hozzátéve: eddig nem érkezett olyan megrendelés, amit ne teljesített volna, de azért nála is van határ, például kutyaruhára soha nem hímezne kalocsait.
Mi azért gyűjtjük az extrém példákat, amiben az önök segítségét is várjuk: amennyiben érdekes, meglepő, bizarr helyen, ruhadarabon, testrészen lát szép vagy ízléstelen kalocsai mintát, küldön nekünk egy a fotót a divany@mail.index.hu emailcímre!
A galériánkban talál elképesztő darabokat.
Ön mit gondol? Túlzás vagy menő a csapból is ömlő kalocsai?
