Vigyázzunk, mert kinyírhat a szakszerűtlen pedikűrös!

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy ügyetlen kezű pedikűrös nem csak simán elszúrja a lakkozást. Itt vannak a veszély jelei.

Aki rendszeresen jár pedikűröshöz, az éppen úgy ragaszkodik a kitapasztalt, megbízható szakemberéhez, mint a kozmetikushoz, fodrászhoz, nőgyógyászhoz szokás. Mert egy találomra választott, ügyetlen kezű pedikűrös nem csak simán elszúrja a lakkozást, de hetekre járásképtelenné is tehet, ahogy legutóbb pl. én jártam a kuponoldalon talált nővel, aki túl nagyott kanyarított a szikével, majd nem kente be a lábam a kezelés végén, így az szinte azonnal fájdalmasan berepedt. De járhattam volna sokkal rosszabul is, a Stylelist listája szerint ugyanis akár bele is halhatunk  a szakszerűtlen lábápolásba. Kattintás után jönnek a veszélyt jelentő gyanús jelek!

Többször használt eszközök

Két dokumentált eset is történt már, ahol a halál oka bizonyítottan a pedikűr volt.  A vendégek húsevő baktériumot is kaptak a sima lábak mellé, ami nyilván nem les ránk minden sarkon, de a bakteriális és gombás fertőzések száma több ezer, úgyhogy ilyenbe simán belefuthatunk. A penészgombák és vírusok is nagyobb valószínűséggel támadják meg az ügyfeleket szalonokban, ahol minden vendéghez ugyanazokat az eszközöket használják, és ez különösen veszélyes, ha sebek, vágások, horzsolások vannak a lábon. Megoldás lehet, ha viszed magaddal a saját eszközeidet, de kevés nő tart otthon olyan profi cuccokat, mint amit a pedikűrös használ. Inkább figyeljük, hogy látunk-e fertőtlenítő berendezést vagy vegyszert, valamint húz-e kesztyűt a pedikűrös, mielőtt a lábunkhoz nyúl. Ha nem, akármilyen cikinek is érezzük, kérdezzünk rá a dologra, vagy simán távozzunk.


Folyékony streilizálók

Csak a gőzzel, vagy UV sugárral sterilizált eszközök a megbízhatóak, ugyanis ezekkel a módszerekkel lehet a leghatékonyabban kiírtani minden nemkívánatos organizmust. A szakember szerint a folyékony sterilizáló nem elég alapos, ha ilyet használ a pedikűrösünk, kérdezzünk rá, hogy a használt vegyszer mire képes, meddig kell az eszközön tartani és mikor kezelte le vele. A székeket is illik áttörölni az ügyfelek között, ezt is gyakran elhagyják, hiszen olyan sűrűn jelentik be a vendégeket, hogy nincs rá idő.

Lábfürdők, pezsgőfürdők

A lábunk áztatására és mosására használt lábmasszírozós, pezsgőfürdős, melegvizes lábáztatók komoly veszélyforrások. A szakember szerint szuper táptalajt jelentenek a szemölcsöket okozó vírusoknak, gombáknak, HPV-nek, sertésinfulenza vírusnak és egyéb borzalmaknak. Ezek mind remekül megélnek a meleg, nedves környezetben, ezért itt is alapos tisztításra, szárításra és fertőtlenítésre lenne szükség, de erre szintén gyakran nem jut idő két ügyfél között. Érdemes rákérdezni, mit használnak az áztatók tisztítására és menekülni, ha még csak ki sem mossák azokat.

Rendetlenség

Kosz, zsúfoltság, régi vezetékek, állott levegő, kézmosás hiánya, szészórt eszközök. Magyarázat nélkül is egyértelmű, miért meneküljünk fejvesztve minden olyan helyről, ahol ilyen környezetben állnának neki szikével faragni a sarkunkat.

Egyszerhasználatos eszközök

A nem fertőtleníthető reszelőket, spatulákat, gumikesztyűket használat után ki kell dobni és a következő vendégnél újat kell elővenni. Ha úgy látjuk, ilyen holmit használna újra a pedikűrös, szintén jobb ha még időben felvesszük a nyúlcipőt és lelépünk.

Tehát az otthoni lábápolás mellett járjunk pedikűröshöz is, de legyünk körültekintőek, mert egy ügyetlen, kapkodó lábápoló szakember komoly fájdalmat és bajt is okozhat. Ne szégyelljük kérni a pénzünkért cserébe elvárható tisztaságot, de ha úgy látjuk, hogy valami nem stimmel, inkább keressünk olyan helyet, amiről megbízható forrásból tudjuk hogy nem jelent veszélyt, csak ápolt lábakat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ladypinkman
ladypinkman
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!