Leárazás mindenhol: taposás és mínusz 30 százalék

Olvasási idő kb. 3 perc

Csütörtök délelőtt elkezdődött a nagy leárazási roham, minden bolt megtelt vásárlóval, pedig egyelőre csak pár ezer forintot lehet spórolni.

Az Inditex boltjaiban –Bershka, Zara, Pull and Bear, Stradivarius, etc.– június 28-án, csütörtökön kezdődött a nagy nyári leárazás. A legtöbb helyen azonnal az 50%-os táblákat tették ki, semmi 30 százalékolás, ezzel rögtön be is érték a már korábban akcióba kezdő Mangót például.

A kiírásoktól függetlenül azonban sok helyen még csak 1-2 ezer forintot tudunk spórolni: a Bershkában például kedvenc ingünk 6995 forintról 4595-re van leárazva, a ruháknál pedig úgy néz ki az árváltozás, hogy ami eddig 8995 forint volt, az most 6995, ami 6995 volt, az 4595 forint lett. A nadrágoknál ugyanez a helyzet, az igazán nagy olcsóságra –amikor végre 3000 forintért lehet farmert venni– még várni kell.

Azt viszont meg kell jegyezni, hogy bár az árak még nem a legkedvezőbbek, a vásárlók már lerohanták a boltokat: gyakorlatilag nyitásra megtelt a Bershka, olyan tömeg volt csütörtök reggel 10-kor a próbafülkékben, mint leárazási időszakon kívül a munkaidő utáni –este 6-7 órás– csúcsidőben.

Galéria ikon

15

Galéria: Leárazás a boltokban - 2012 nyár
Fotó: divany.hu

A Stradivariusban ugyanez a helyzet, de a ruháknál van pár, ami 8995 forintról ment le 4595-re. A blézerek közt tudunk igazán jó példányokat kifogni 13559 forint helyett 4595-ért, a mi kedvencünk a fekete alapon apró pöttyös zakó volt. itt is pörögtek a próbafülkék, a kasszához szolid sor állt, de a cégek javára legyen mondva, mindenhol több eladót láttunk, mint egy átlag délelőttön. Ha már hárman álltunk sorba a pénztárnál, beállt még egy kasszás, így igazából csak válogatás közben volt kellemetlen a tömeg és lökdösődés.

A Stradivarius után a H&M-be mentünk, ahol szokás szerint nem százalékban mérik az olcsósítást, és nem 999-re végződik minden. Az ingek nagy része 3-4000 forint (poliészter mind!), és elég nagy a választék leárazott szoknyákból is. Sajnos mind mini, vagy oltári feltűnő és műanyag, de legalább tényleg olcsó. Kicsit olyan a hangulat, mint egy turkálóban, egyedinek kinéző, furcsa szabású és anyagú göncök között lehet kutatni, de sokminden nincs leárazva, és ahogy a jó árairól híres H&M-et ismerjük, nem is lesz.

Fotó: Stockfresh

A Zarát hagytunk körutunk végére, mert tudtuk, hogy ott mindig oltári taposás van, és féláron is kétszer annyiba kerül minden, mint a H&M-ben. A kirakatban 50%-os plakát díszeleg, ennek ellenére a legtöbb dolog alig 30%-kal olcsóbb, mint fénykorában. A tömeg persze garantált, a leárazott darabokért kétségbeesetten küzdő nők taposnak egymáson, izzadnak a próbafülkében, majd állnak hosszú sorokban a kasszákig. A ruhák jellemzően 22995 forintról 15995-re, illetve 17995-ről 12995-re vannak leárazva. A szoknyák 10 helyett 8 ezer forintba kerülnek – azért ez nem 50%, ezt még számológép nélkül is tudjuk –, kedvencünk egy piros, peplumos darab lett, mely 14 ezer helyett 10 ezer forintért vásárolható meg. Azért még ez is kicsit sok. Akárcsak a menő mintás, szolidan szegecselt poliészter ingek ára, melyek eredetileg 10 ezret, most 8 ezer forintot kóstálnak. A táskáknál már inkább beszélhetünk közel 50%-os leárazásról, a 36 ezer forintos bőrök most 20 ezer forintba kerülnek, a 20 ezresek 10-13 ezer forintba.

Összefoglalva: aki jót akar magának, és megteheti, hétköznap délelőtt menjen leárazást nézni, mert el sem akarjuk képzelni, mi lesz az üzletekben hétvégén, vagy munkaidő után (emberhalál…). Aki pedig még jobbat akar magának, az vár még 1-2 hetet, míg lemegy a nagy roham, és az árak is tovább csökkenek. Még nem jött el a tényleges 50-70%-os leárazások ideje.

Van egy érdekes bolti élménye?

Elment a leárazásokra, és olyat látott, amit eddig soha? Különlegesen olcsó darabot, valami elképesztően ócskát, vagy röhejest? Esteleg atrocitás érte az üzletben? Megvette a ruhát, hibás volt, és nem vették vissza? Tönkrement az új szoknya egy mosás után? Írja meg bolti rémtörténetét, küldjön képet, panaszkodjon bátran! Vagy épp dicsekedjen kicsit a legújabb szerzeménnyel, vagy keltse jó hírét kedvenc boltjának! Ide várjuk levelét!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.