Meleg párt tett óriásplakátjára a GAP

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Dolce & Gabbana és az Abercrombie & Fitch után a GAP is beállt az azonos neműekkel kampányoló divatcégek sorába.

Barack Obama a napokban történelmet írt kijelentésével, miszerint támogatja az azonos neműek házasságát: ő az első amerikai elnök, aki ilyen nyilatkozatot adott közzé. Ezzel eljött a márkák ideje is, hogy felfokozzák a hangulatot és bemutassák az azonos neműekkel készített kampányaikat.

Néhány évvel ezelőtt az olasz Ra+Re divatáruház a botrányos reklámfotóiról ismert Benetton egykori reklámfőnőkével, Oliviero Toscanival készítette el kampányát, melyen egy ismert fotós egy publicistával kerül intim kapcsolatba. A betiltott fotók a csókolozó férfiakról volt Toscani első olyan reklámfotó-sorozata, amelyben melegek a főszereplők.

A RaRe betiltott kampánya

Amerika egyik kedvenc boltja a JCPenney a hetekben jelentette meg leszbikus párokkal, többek között Ellen DeGeneressel készített Anyák napi katalógusát, amiben még egy kifestett körmű kisfiú is felbukkan, de idén már az Urban Outfitters is szerepeltetett két csókolózó női modellt lookbookjában.

Homoszexuális párokat tett már plakátjára a Dolce & Gabbana is, akit most a GAP követ a sorban, a divatcég Los Angeles egyik leglátogatottabb sarkára helyezte „Be Bright” elnevezésű óriásplakátját, amelyen az ír-amerikai színész, Rory O'Malley és barátja, Gerold Schroeder egy szürke GAP pólóba összebújva pózolnak. A musicalszínész az egyik társ-alapítója egyébként melegjogi aktivistaként a Broadway Impact csoportnak is.

Galéria ikon

6

Galéria: Meleg divatreklámok
Fotó: dailybillboard.blogspot.com
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.