A H&M retushuszárjai megint gyanútlan modellekre csaptak le. Ránk meg a bikinidepresszió támad.
A H&M bikinikollekciója megérkezett a cég honlapjára is, aminek már tavaly is örültünk – akkor bordák nélküli modellekkel hirdették a napozócuccokat. Most a modellek csontváza többé-kevésbé épnek tűnik, a testtömegindexük azonban egy sáskáéhoz hasonlatos, bőrszínűk pedig ahhoz a nőéhez, aki ötéves lányát küldte a napgépbe. Kattra jön több.
A kollekció többi elemét már kevésbé szenes bőrszínnel, viszont helyenként szuperintenzív utómunkázással oldották meg. Persze lehet, hogy csak mi látjuk így, kattintson, és döntse el.
A H&M-nek beszólni nem cél, megtették ezt már joggal és anélkül is. Ez a természetellenes bőrszín, amelyet a fentebbi galériánkban mutattunk, viszont valóban irreális elvárásokat ébreszthet azokban a nőkben, akiknek amúgy nem sötét tónusú a bőrük – és nem is lesz ilyen soha. Akkor sem, ha a szoláriumot napozással és önbarnítóval kombinálják, egészen a bőrrákig. Nem ilyenek, és kész. Erre még rátesz a digitális utómunka, amellyel leszedik a nagymellű modell fele csípőjét, a slank kismellűre meg rádobnak két kosárméretet, aztán kezdődhet a játék: kinek maradt annyi önbizalma, hogy bikiniben mutatkozzon bárki előtt?
Bikinidepresszió
A Daily Mail nemrég ismertetett egy ausztrál felmérést, amelyből az derült ki: a nők levertek lesznek attól, ha bikinit kell próbálgatniuk. A kutatás, amelyet a dél-ausztráliai Flinders University hallgatói
körében végeztek pszichológusok, arra az eredményre jutott, hogy már attól romlik a kedv, ha csak elképzelik, hogy fürdőruhába bújnak egy próbafülkében. A gondolkodási folyamattal együtt jár az is, hogy a nők tárgyként gondolnak saját testükre, hogy testtudatuktól eltávolodva, külső szemlélőként ítéljék meg önmagukat, megjelenésüket.
A kísérletben résztvevőknek el kellett képzelniük négy jelenetet: hogy fürdőruhát próbálnak, hogy azt egy strandon viselik, majd ugyanezeket a helyzeteket nadrággal és pólóval. Ezek után be kellett számolniuk arról, mennyire tudták önmagukat kívülről szemlélni, és hogyan érezték magukat. Természetesen a legtöbb nőnek a bikinipróbálgatás volt a legtárgyiasítóbb elképzelés, mert "a próbafülkék számos, pontenciálisan tárgyiasító elemmel rendelkeznek, így például számos tükörrel, éles fényekkel, és azzal a helyzettel, hogy a nők kénytelenek tüzetesen végigbírálni testüket".
Az egyik kutató, Marika Tiggemann kifejtette: "minden nap viselünk és választunk ruhákat, ezek életünk irányítható aspektusai, sokkal inkább, mint testünk mérete és formája. [...] Kerüljék el a tükröket, és a másokkal való összehasonlítgatást". A gondolatkísérletért remélhetőleg nem kapott külön anyagi juttatást a Flinders University, mert ugyanerre mi is rájöttünk volna: ha még nem adtuk le a tél során felszedett felesleget, és egy percet sem napoztunk, meg amúgy sem érezzük jól magunkat mások előtt bugyiban-melltartóban, akkor nyilván nem szívesen próbálunk fel egymást után tizenöt különböző méretű és fazonú bikinit, hogy azt nézzük, mennyire nem áll jól. Még.
