Embertelen munkakörülményekért perlik Alexander Wangot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két kirúgott alkalmazottja már adja a nevét az ötvenmillió dolláros perhez. Eközben egy másik cégtől az a tinimodell követel milliókat kurvás fotói miatt, aki korábban pornósokkal pózolt.

Már két exalkalmazottja is névvel vállalja, hogy perli Alexander Wang tervezőt, amiért New York-i műhelyében embertelen körülmények között dolgoztatja a munkavállalókat – írja a Huffington Post. Az ötvenmillió dolláros (több mint 11 milliárdos) pert több (egykori) munkatársával Wenyu Lu és Flor Duante indította a tervező ellen. Duantét a perirat szerint arra kényszerítették, hogy heti kilencven órát dolgozzon, amikor pedig Luval jelezték hogy munkahelyi baleset érte őket, és a munkáltatónak ki kellene fizetnie a kezelésüket, mindkettejüket kirúgták.

Galéria ikon

8

Galéria: Alexander Wang és ruhái
Fotó: Henry Lamb/photowire / Beimages / Northfoto

Wang, aki egyébként most mutatott be sikeresen egy kollekciót a New York-i divathéten, úgy nyilatkozott az ügyről: "cégünk minden szempontból megfelel a törvényes előírásoknak, így a bérek összegében, a munkaidő meghatározásában, és a túlórák elszámolásában, illetve, hogy az alkalmazottaknak teremtett biztonságos munkakörülményekben is. Minden ellenkező híresztelést tagadunk".

Más

Hailey Clauson épp csak egy kicsit több, mint a fenti összeg felére perel egy másik céget, és mostanában kezdhet a bíróságra járkálni. Az akkor (2011) tizenöt éves modell fotóit az Urban Outfitters nyomta pólókra és más termékekre.

A baj csak az, hogy a képeken elég kihívóan pózol: nagyterpeszben, melltartó nélkül, a ciciket éppenhogy takarva, de egy kicsit így is kilátszanak.

Clausont a szülei tudtával fotózták így tizennégy évesen, de a képek ilyen felhasználásába nem egyeztek bele.

Álláspontjuk szerint az efféle képek azt az illúziót kelthetik, mintha a lány más jellegű szolgáltatásokat nyújtana. Jókor esett le.

Diane von Furstenberg egyébként tavaly már tematizálta a "ne engedjünk már kifutóra túl fiatal modelleket"-kérdéskört, pechjére ő maga is bekasztingolta a lányt a 2011-es őszi divatshowjára. Clauson karrierje egyre csak épül, szerepelt már a japán és az ausztrál Vogue-ban, a Harper's Bazaarban, és mit ad isten, a Pop magazinban, pornósokkal, és egy torkára kulcsolódó kézzel is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.