Bódis Boglárka győztes fehérneműje kétrészes lett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Triumph magyar győztes tervezőjének fehérneműje a boltokba kerülve megváltozik, nem lesznek rajta hosszú szalagok, és nem body lesz, hanem két részes valami.

A minap a Triumph budapesti showroomjának megnyitóján jártunk, ahol a cég nemzetközi tervezőversenyének idei győztese, Bódis Boglárka is ott volt. Ahogy arról már korábban is írtunk, jövőre kerül a boltokba a galériánkban is látható boltokba a nyertes, Charles Baudelaire ihlette pályamű kereskedelmi változata.

Galéria ikon

24

Galéria: Triumph Showroom
Fotó: Szécsi István

„Miután megnyertem a versenyt, arra kért a cég, hogy készítsek terveket arra vonatkozólag, hogyan is képzelem el a fehérnemű kereskedelmi változatát. Ezt a verseny után egy héttel megtettem. A Triumph-nál a hongkongi tervezőcsapat foglalkozik a kereskedelmi adaptációval, így hozzájuk kerültek a terveim. Múlt héten kiutaztam Heubachba - ez a márka bölcsője, és megmutatták nekem az első prototípust, amit a terveim alapján készítettek el” – nyilatkozta a Velvetnek Bódis Boglárka.

A boltokban kapható változat nem egy body lesz, mint az eredeti terveken, hanem egy kétrészes összeállítás. A színeket egyébként megtartják, de a karra rögzített szalagok eltűnnek, hiszen ezek csak a show részei voltak.

„Kíváncsi voltam, hogyan a hímzésnél hogyan helyettesítik majd a kézimunkát. Nem egy hagyományos hímzésről van szó, de sikerült megtalálni a megfelelő technológiát. A tervezési folyamat ezzel még nem zárult le, október második felében lesz egy újabb találkozó - ezúttal Svájcban ül össze a csapat. Ekkor látom meg, hogy azok a változások, amelyeket kértem, illetve amelyeket közösen találtunk ki, hogyan is néznek ki a valóságban. A tervezési folyamat ezzel lezárul, jövő nyáron, legkésőbb ősszel pedig a boltok polcaira kerül a kész fehérnemű” – tudtuk meg a tervezőtől.

A showroom megnyitóján az egyik modell bemutatta azt a bodyt is, amely a tavalyi tervezői verseny győztesének nyertes tervéből készült. A bolgár Nikolay Bojilov pályaművének kereskedelmi adaptációja Magyarországon nem került forgalomba, de Bódis Boglárka esetében nyilván más lesz a helyzet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?