Lady Gaga húsdressze volt idén a legnagyobb dobás a divatban

Olvasási idő kb. 2 perc

A Time szakemberei Lady Gaga húsruháját választották 2010. legnagyobb divatszenzációjának.

Lady Gaga

A Time szakemberei Lady Gaga húsruháját választották 2010. legnagyobb divatszenzációjának. Mondjuk tetőtől talpig húsban érkezni az MTV Video Music Awardsra tényleg sokkal eredetibb, mint egy muffin-melltartó vagy egy szegecselt szemöldök, ráadásul rengeteg kérdést felvet a divatkritikusokban: miért ezt vette fel Gaga? Mit jelenthet egy ilyen ruha? Miből készülhetett?

Arról bizonyító erejű fotó is készült, hogy a 8 díjat besöprő Lady Gaga valóban nyers húst viselt, még cipőjét, táskáját is hús borította – az öltözetet Franc Fernandez állította össze, az alapanyag tulajdonosa Sam Sparro (szintén zenész) volt.

A miértekre pedig maga Gaga adott választ egyik interjújában: „Több vagyok egy darab húsnál” – mondta Ellen DeGeneres műsorában az énekesnő, aki ezzel is azt akarta hangsúlyozni, hogy mindig ki kell állnunk azért, amiben hiszünk, harcolnunk kell a jogainkért.

A húsdressz egyébként már most szinte legendává vált, időről időre előkerül: Bruce Willis húsparókával viccelődött, Halloweenkor pedig keresett jelmez lett a húsruha. Lelkes hentesek az eredetinél jobbat készítettek, ám a budapesti rajongók közül senkin nem láttunk hasonlóan ötletes ruhát sem (ők talán az olasz Vogue véleményét osztják).

A további helyezettek között volt M.I.A., aki burkában ment el egy díjkiosztóra, a kicsapongó Rihanna és a renitens Taylor Momsen. Egy biztos: ki kell tennie magáért annak, aki jövőre fel akar kerülni a Time divatlistájának élére, mert egy csillagszórós melltartó már nem lesz elég a sikerhez.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.