Alig kétszázezer forintért miénk lehet a hamburgerruha

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Joy Kampia O’Shell kiállításokra készít horgolt ételeket és ruhákat, de jó pénzért bárkinek meghorgol bármit.

Nagyjából kilencszáz dollárba, körülbelül 180 ezer forintba kerül Joy Kampia O’Shell horgolt hamburgerruhája, amiben szinte bármilyen eseményen akkora feltűnést kelthetünk, hogy garantáltan egy hétig az öltözékünkről cikkeznek majd mindenhol. Ennyi pénzt simán megér egy ilyen ruha, de inkább válasszuk sundae – fagylalt tejszínhabbal, sziruppal és gyümölccsel a tetején - horgolt ruhaverzióját.

Joy Kampia O’Shell egy amerikai művész, tevékenységének meghatározó részét képezi, hogy szinte bárminek elő tudja állítani a horgolt verzióját. Magától ételeket horgol szívesen, de készít horgolt, ételeket formázó ruhákat is.

Galéria ikon

12

Galéria: Hordható, divatos ruhák

A legextrémebb ruhája a hamburgerruha, ez viszont nem annyira szép. A barna, piros, sárga színösszeállítású ruha nehezen szerethető, különös tekintettel a szezámmagokra. Sokkal előnyösebb a fagyiruha, ami világoszöld és fehér egy kis csokiöntettel meg eperrel a dekoltázsban. A horgolt ételruha-kollekció legjobb darabja talán a fánkokból készült sál.

O’Shell egyedi műalkotásokat készít, tehát a ruhákat nem sokszorosítja, kiállításokra jár vele, de tisztában van azzal, hogy van olyan, aki ilyen ruhát szívesen hordana, ezért akinek van rá pénze, meg néhány hónapja, hogy O’Shell elkészítse a kívánt darabot, nyugodtan rendelhet tőle. A művésznő óradíja a honlapja szerint 30 dollár. A ruhák viszont elég időigényesek, így a hamburgerruha nagyjából 900 dollárba kerül, mire elkészül.

O’Shell azt is írja, hogy nyugodtan kérjünk tőle bármilyen horgolt terméket, szívesen elkészít mindent, csak legyen türelmünk kivárni. Egy átlagos darab elkészítési ideje 3-4 hónap.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.