A csodás Natalia Vodianova visszavonul
A csodaszép, orosz származású modell Valentinóval együtt búcsút intett a divatbemutatóknak. A Vogue szerint Vodianova számára a párizsi divathét volt az utolsó, amit a kifutón töltött, mintegy tízéves divatszakmabeli ténykedés után. Állítólag egy esetben újra modellkedne: ha valaki megszerzi neki azt a rózsaszín gyémántot, amit kinézett magának. De ki is ez a Vodianova?
Hasonlóan a nemrégiben visszavonult, szudáni születésű Alek Wekhez, Vodianova története is Hamupipőke sorsfordulására emlékeztet. A SuperNova becenevű modell 25 évvel ezelőtt Nyizsnyij Novgorodban született, hatalmas szegénységbe és az anyja erőszakos férfibarátai közé. Már 11 évesen dolgozott, gyümölcsárusítással járult hozzá a szűkös családi kasszához, aztán 15 éves korában elköltözött otthonról. Nem sokkal ezután beiratkozott egy modelliskolába, válogatásokra járt, és egy párizsi modellügynök hamar fel is figyelt rá. Az ő hatására Vodianova három hónap alatt megtanult valamennyire angolul, Párizsba költözött, és 17 évesen a Viva modellügynökség tagja lett. Innen már egyenesen ívelt felfelé a karrierje: a Gucci parfümének arca lett, divatbemutatókon dolgozott, többek között Calvin Klein kollekciójában is. Olyan divatcégek kampányaiban jelent meg, mint a Louis Vuitton, a L’Oreal, Marc Jacobs, a Miss Sixty vagy a Pepe Jeans. A Forbes szerint 2007-ben Natalia Vodianova volt a hetedik legjobban fizetett modell a világon. Mindeközben pedig három gyereket szült, akiknek apja egy brit arisztokrata ingatlanbáró, Justin Portman. Az emberben felmerül a kérdés, hogy ha Vodianova eddig remekül össze tudta egyeztetni a karriert és a magánéletet, akkor miért mond búcsút a kifutónak ilyen fiatalon. A divatlapok egy, a modellhez közel álló forrást idéznek, aki szerint „lehet, hogy fog még modellkedni, de minimum 500.000 dollárért vagy azért a nagy darab rózsaszín gyémántért, amit kinézett magának”. Ebből a 2006-os videóból viszont nem egy anyagias, hanem egy szeretnivaló Vodianovát ismer meg az ember.
- Címkék:
- divat hírek,
- divattervezők,
- divatbemutatók,
- fashion,
- hírek,
- modell



KOMMENTEK
2008.01.30 18:40:41heart-shaped.box
csodaszép. cuki. és három gyerek - ez igen! :)
2008.01.30 19:18:15gibson
ezen mi a csodaszép nektek, lányok? érdekes arca van, de annyi, amúgy tipikus csontváz-modell test, mindehhez pedig gondolom minimum 180 centi magas. a hideg is kirázott tőle, komolyan... :)
(a múltkori kopasz négernél mondjuk még mindig szebb...)
2008.01.30 19:36:36heart-shaped.box
nah, megint jön a csontvázazás... én nagyon messze állok a csontváztól, de ez már engem is idegesít.
2008.01.30 19:43:45theba
szerintem az a szép benne,hogy most 26 évesen is úgy néz ki,mint egy gyereklány,valamiért olyan üde az arca,mintha mindig ragyogna.amúgy 176 cm magas,és 87-63-89 a többi mérete,szóval annyira nem csoffadt,de ez a téma úgy veszem észre minden cikkből kijön valahogy.
2008.01.30 19:46:34heart-shaped.box
hát igen, egyetértek. olyan kislányos, gyönyörű a bőre, a haja... és szerintem nem anorexiás fajta, főleg, hogy tudjuk, hogy három gyereket szült. valószínűleg ilyenek az adottságai. én egyébként a telt kategóriát képviselem, de mégis zavar, hogy folyton anorexiásozzák a vékony nőket. a vékony nők között is vannak gyönyörűek és szexik, a normál alkatúak között is, és a teltek között is. az egészségtelen külső pedig mindkét végletnél gáz, de Vodianova nem az.
2008.01.30 19:49:43bêla
ah megszakad a szivem; jo csaj.
2008.01.30 20:49:13nafretiti
Honnan tudjátok megállapítani a smink és photoshop mögül kinek milyen a bőre??
A csúnya nőkre mondják, hogy érdekes arca van :)
Lehet,hogy kislányos (26évesen nem nagy művészet),de torz a feje, számomra messze van a pozitív csodától...
2008.01.30 20:54:02heart-shaped.box
torz a feje? hajjaj...
2008.01.30 21:34:05Nekroteka
Nekem annyira nem tetszik, fura a szája és a szeme :S
2008.01.30 21:34:56katjana
te jóh ég, natalia torz???
olyan gyönyörű...
nefretiti(??),gibson, nektek viszont mindenki csúnya, torz és főleg nem szép, akinél erős egyéniség párosul a szépséggel és jól is űzi az ipart.
ki a szép? jessica simpson? :DD
2008.01.30 22:02:26busuloo
Ez a nő tényleg gyönyörű.
2008.01.30 22:08:30arwen
szerintem is nagyon szép lány. és tök jó hogy az interjúban mosolyog.
olyan elf-feje van, nem? :)
2008.01.30 22:11:59heart-shaped.box
szerintem is tünde-szerű :)
2008.01.30 22:16:22Strix
Ó, ő szerintem is csodaszép. Egy bájos, emberarcú lány.
2008.01.30 23:04:00petrezselyem0001
Szerintem nagyon aranyos az interjúban.Az meg külön kuriózum,hogy mosolyog a kifutón, legalábbis volt egy pár pillanat,ahol mosolygott,nem sokat látni ilyet! Mindenhol a faarcú zombik vonulását láthatjuk...Eznem feltétlenül baj,csak úgy mondom.
Amúgy visszatérve a vékony-kövér vitára, az a lényeg,hogy legyen kit fikázni és szidni mindig és minden körülények között. Valami mindig szar. Ez a lényeg,nem az,hogy mi konkrétan a téma.
2008.01.30 23:04:57petrezselyem0001
javítás: "Ez nem" külön, és körülmények.
2008.01.30 23:22:28heart-shaped.box
és boldog a lovagjával meg a három csemetéjével, és nem kokózik valamelyik los angelesi bárban. nekem ez is tetszik benne.
2008.01.31 08:57:27mormota20
nekem nagyon tetszik, nagyon szimpatikus is. Az is, ahogy az életét látja, azt, ahonnan eljött, a családját, a jövőjét. és sokkal alkalmasabb a fiatalok példaképének, mint pl kate moss.
2008.01.31 09:15:51cena
Persze, hogy szép. Nekem amúgy a vékony nők sokkal jobban tetszenek, mint a teltebbek. Utóbbi típusból nem láttam még fürdőruhában is szépet és magabiztosat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a sovány nők mind szépek, sőt. Ők meg nem szexik, dehát valamit valamiért...
2008.01.31 09:41:49noodle
Nekem is szimpi, szerintem nagyon szep no. Valoban egzotikus arca van, nem az tipikus mindennapi szepseg, de a "highfashion" modelnek tokeletesen beillik. Na es a brit arisztokrata egy bonusz az eleteben. En orulok a sikerenek.
2008.01.31 10:45:01-Micimackó-
Nekem nagyon tettszik minden nő, akinek ilyen távol ülő szemei vannak. A modellek kb 90%-a igy néz ki (úgy értem, hogy ilyen távol ülő szemük van). A régi topmodellek miért nem voltak ennyire egyformák? Talán Kate Moss óta ilyen egyhangú a felhozatal...
Azért szeretek Victoria' Secret bemutatókat (is) nézni, mert ott olyan szupermodelleket vonultatnak fel, akik teljesen különböznek egymástól. Vékony formás test, nagy cicik, karakteres szép arc... :-)
2008.01.31 15:21:45Verbalis Inkontinencia
3 gyerek után is így néz ki?
Csak gratulálni tudok neki.
Tényleg olyan tünde-szerű..
2008.01.31 17:01:01cseresznye
Nagyon bájos!
És mókás, ahogy pakolgatja a pálcáit!
Mit vártok egy modelltől, hát persze, hogy magas és vékony!
Feltehetőleg azért vonul vissza, mert ilyen normális. Bárcsak több lányon látnék ilyen mosolyt! Éljenek a csibész tündérek!
2008.01.31 18:49:49nafretiti
katjana,a fikázás az amit te csinálsz,nem az,ha vki vállalja a véleményét.A szépség nagyon is szubjektív és azért beszólsz,mert van aki ellentmond az itt jelenlevők ízlésének? ostobaság!Igen is vannak nagyon szép nők, ill. olyanok akik az én ízlésemnek megfelelnek,de ez a csaj nem ide tartozik.Nem a személyiségét,munkásságát kritizáltam,egyszerűen csak a csodálatos jelzőt tartom nagyon nagy túlzásnak. A kislányos képen olyan,mint vmi höri aki teletömte a pofazacskóit, vagy egy foghúzás után..
2008.01.31 19:27:02firstlady
Kedves es aranyos leanyka, szereny es megmaradt normalisnak, nem kokszol stb. A harom gyerekhez kulon gratula! Azonban szepnek en sem mondanam. A homloka es szemoldoke olyan fura, ufo-s, zombis, elf-es, nem tudom... Bar a modellszakmaban a szepseg foleg a sminkesen, fotoson es a photoshop-os grafikuson mulik. Szoval megcsinalva, kikeszitve szep. De hat ugy ki nem lenne?!?!
2008.01.31 22:17:37Strix
Érdekes, nekem pont az tetszik benne, hogy minimálsminkben is nagyon bájos és szép. A videóban vagy 20 különböző sminkkel látható, és egyik-másik nagyon bizarr, de amikor alig kifestve, belőtt frizura nélkül kb. tréningben nyilatkozik, hát, szerintem akkor sem úgy néz ki mint egy semmilyen nő, akin csak a fotósopp "segít".
2008.01.31 22:56:29Gladia Delmarre
Nekem is azért tetszik, mert smink nélkül is szép! Vagyis főképp úgy szép igazán! Sztem van kisugárzása, és ebben benne van, h kislányos, h visszafogottnak és őszintének tűnik. A szemében sok minden van, ami miatt "hiteles" a csajszi.
Én úgy gondolom, h azért vonul vissza, mert már mindent elért, amit akart, akkor meg már minek? Bebizonyított magának valamit, mostmár kiélvezi az életét.
Az meg, h ennyiért és ennyiért jönne vissza... hát, sztem sokan mondjuk azt olykor, ha vmi olyasmire kérnek bennünket, amihez nem fűlik a fogunk, h "egy zsák pénzért, talán!":-) Talán így van vele ő is.
2008.02.01 15:11:48ddevil
25 évesen 3 gyerek modellként... hogy??
2008.02.01 20:49:23bepara
nem minden a smink, kell az alap hozzá!
higgyétek el, tényleg nem lehet mindenkiől szupernőt csinálni
natalia édes, kedves, normális, szeretnivaló
bárcsak több ilyen ember lenne
2008.05.16 17:21:35pet1113
lehet, hogy vannak nála szebbek, de akkor sem lehet eltekinteni a felett, hogy még mindig ennyire szép főleg 3 gyerek után. Gratula neki
2008.07.03 18:45:36Lisbeth91
Egy gyakorló fotós haverom mondta hogy dolgozott vele, közel a legértelmesebb és legegyüttműködőbb modell.
nem ien szétéhezett, öntelt akárki. Töri a magyart és szereti a gulyást.. :) magát sminkeli ha teheti. Sztem ez nem egy negatívum. és igen, sztem szép. Olyan az arca ami egy egy nagy cégnek a kampányaihoz kell, akit nem felejtenek el mert nem egyszerűen szép hanem valamiért megragad. Távol vannak a szemei, sebaj :)
2008.07.03 23:01:19Ronja
az erdekes nem egyenlo a csunyaval
2008.07.04 08:32:27Picinger
Egyébként nem 25, hanem már 26 múlt :)
2008.07.04 14:30:04boszor
Szerintem ez nem Hamupipőke-történet: 26 éves korára három gyerek...tizenakárhány éves kora óta hajt, mint állat...mikor fog ez a lány élni?
Olyan gyönyörű kék babaszemei vannak, úgy megsajnáltam. Még akkor is, ha pénze, mint a pelyva, és utolérte a nagy szerelem is.
2008.07.04 14:33:21boszor
"Én úgy gondolom, h azért vonul vissza, mert már mindent elért, amit akart"...
Gladia Delmarre, sztem az nem jó úgy, hogy 26 évesen már úgy érezd: mindent megcsináltál...karrier csekkolva, elkövetkező húsz évre meg ott vannak a gyerekek.
Lehet közevni, de akkor is sajnálom.
2008.07.04 15:36:06Gladia Delmarre
Boszor, én sem úgy gondoltam:-) Hanem, h most már a nagy hajtáson kívül lazásabban is eléldegélhet! Biztos, h nem úgy van az, h mostantól semmittevés és havaj a sírig. Épp azt írtam a fentuiekben, h mostmár ÉLHET! Vagy kiélvezheti az életet! Én nem sajnálom emiatt! Tisztelema smunkáját, az életetét! De azért sztem ő magára sem gondol úgy,a hogy Te rá.
2009.10.26 22:07:41?..Kaata.¿
hehh. egy a lényeg, amit elért az sztem lenyűgöző! és nem jutott volna el oda ha nem lenne szép és tehetséges! ennyi...