Tíz mondat a Crocs védelmében

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Esküszünk mindenre, nem szedjük többet elő ezt a Crocs témát, de még egyszer muszáj.

Esküszünk mindenre, nem szedjük többet elő ezt a Crocs témát, de még egyszer muszáj. Megtaláltuk ugyanis a magyar forgalmazó honlapján a Crocs védelmében írt tíz frappáns mondatot, és ha már annyi rosszat hordtunk össze ezekről a papucscipőkről, leközüljük a pozitívumokat is (persze zárójelben a saját tíz mondatunkkal). A forgalmazó szerint az alábbi tíz ok miatt midnenkinek be kell szereznie egy Crocs-ot:

1. Semmi sem puhább és kényelmesebb (hát azért lenne egy-két ötletünk a puhaságra)
2. Alig észrevehető (ez csak szimplán nem igaz, feltűnő és rikító színű)
3. Szellőzőnyílásai hűsen tartják a lábat (hm, ebben lehet valami, bár ha nem lenne zárt, nem kéne rá lyuk)
4. Nem hagy nyomot a padlón (tehát betörőknek ideális)
5. Ellenáll a baktériumoknak és a szagoknak a barátaid legnagyobb örömére (tehát a barátaid nyugodtan nyalogathatják a lábad)
6. Ultra-hip, olasz stílus, anatómiailag formált kialakítás (csakúgy, mint a lentebb található, olasz kakastoll szoknyák)
7. Csúszásmentes kiképzés (ez a beszámolók szerint igaz)
8. Fertőtlenítő és víz keverékével sterilizálható (mint minden műanyag)
9. Könnyen tisztítható (mint minden műanyag)
10. A nyílásoknak köszönhetően a víz és a homok könnyedén távozik belőle, vágj csak neki bátran a folyónak! (ahol valami könnyen kimegy, ott könnyen be is jön, például kisbéka, vagy pióca)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.