Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy szülőnek borzalmas érzés, ha megtudja, hogy a gyerekét bántják az iskolatársai. Ám a zaklatók anyja, apja sincs könnyű helyzetben.
Az UNICEF Magyarország tavaly hozta nyilvánosságra a magyar középiskolások körében készített felmérése eredményét. A kutatás aggasztó számokat közölt: a fiatalok 66 százaléka arról számolt be, hogy tanulmányai során rendszeresen érte vagy éri fizikai, lelki vagy verbális erőszak. Sajnos, a bullying sokszor nem áll meg az osztályteremben, hanem még otthon sincs nyugta a diáknak; az online térben is megtalálják a zaklatók. Kevesebb szó esik azonban a másik félről; azokról a gyerekekről, akik bántják a másikat.
Érzi, hogy működik a család
Gyakran igazi sokkhatás, amikor a szülő azzal szembesül, hogy a gyereke zaklatta a társát. Az első reakció általában a tagadás vagy a támadás, hiszen nehéz beismerni, hogy talán valamit elrontottunk.
„Ha a szülő rájön, hogy a gyerekét bántották, és úgy dönt, megpróbálja megbeszélni ezt a bántalmazó diák szüleivel, az sokszor konfliktust szül – mondja Standovár Sára gyermekpszichológus. Ebben az esetben nem arról érdemes beszélni, hogy miképp kellene a gyereket nevelni, mert ez nem jó stratégia.”
A szülők nagy százalékának általában pozitívabb a képe a gyerekéről, mint a valóság, és nagyon nehéz azzal szembesülni, hogy ez csorbát szenved.
„Az viszont jó példa lehet a diákoknak, ha azt látják, hogy a szüleik éretten tudják kezelni a problémát.”
Azt belátni, hogy esetleg valamit változtatni kellene a viselkedésünkön, a nevelésünkön, nagyon nehéz és fájdalmas. Előfordul ugyanis, hogy a gyerek valamilyen családi minta miatt kezdi el szóval vagy tettel bántani a társát.
„Az esetek jelentős részében azért szerencsére nem azt látják a gyerekek otthon, hogy a szülők pofonokat osztanak egymásnak – veti fel a gyermekpszichológus. De előfordulhat, hogy érez a család működésében egy olyan dinamikát, amelyre az alá-fölé rendeltségi viszonyok, a másik leuralása a jellemző. Ezt a feszültséget pedig kiadhatja akár úgy, hogy az óvodában odacsap – mert akkor még nem szabnak számára határt a kognitív gátak – később pedig esetleg szavakkal félemlít meg másokat.”
Nincs más eszköze, hogy felhívja magára a figyelmet
Ha a családi mintát kizárhatjuk, és valószínűleg nem ez az oka annak, hogy a gyerek bántalmaz másokat, akkor érdemes végiggondolni az egyéb lehetőségeket.
„Előfordulhat, hogy a személyiségéből adódik – például hirtelen haragú –, vagy szenzorosan érzékeny, azaz sokkal erősebb hatással vannak rá a hangok, szagok, a látvány. Ebben az esetben megeshet, hogy ezekre az ingerekre erősebben reagál. Ám nem csak a gyereket érdemes önmagában vizsgálni. Egy jó iskolapszichológus például segíthet abban, hogy az osztályközösség jobban tudjon működni. Megtörténhet például, hogy a zaklató gyerek valójában nem tud érvényesülni, és ez az eszköze ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet.”
Minden közösségben vannak hangadók és visszahúzódóbb személyiségek, de ez nem lehet indoka annak, hogy egyik vagy másik diák perifériára szoruljon, vagy bántsák.
Előfordulhat, hogy a legjobb megoldás, ha kiemelik a zaklatót a közösségből, ugyanakkor, ha az alapprobléma, ami kiváltotta belőle ezt a viselkedést, nincs megoldva, akkor sajnos, jó eséllyel a következő osztályában is probléma lesz vele.
„Sok szülő viszont attól tart, hogy ha egy ilyen eset után az osztályában marad a diák, akkor ott lesz rajta mindig a bélyeg – folytatja a szakember. Ehhez nagyon fontos, hogy az osztálytársak és a pedagógusok hajlandóak legyenek látni a változást, a belefektetett energiát, és el is ismerni azt.”
A zaklató gyerek nem szörnyeteg
A szülők sok esetben megrettennek, ha kiderül a gyerekükről, hogy zaklatta a társát, hiszen hajlamosak önmagukat okolni, vagy feltenni a kérdést; valóban egy szörnyeteget neveltem?
„A legritkább, hogy a gyereket a bántás, a rombolás motiválja – szögezi le Standovár Sára. Éppen ezért a szülőnek sem kell azt gondolnia, hogy bűnöző lesz belőle. Természetesen soha nem szabad elbagatellizálni egy ilyen esetet, de nem azt kell levonni következtetésnek, hogy a gyerek önmagában rossz, hanem egy adott helyzetben nem viselkedett jól, amin változtatni kell. Ezenkívül gyakran előfordul, hogy egy élethelyzet hozza ki belőle a nem megfelelő viselkedést; például válnak a szülők, testvére született vagy gyászol.”
A híradásokban beszámolnak azokról a szörnyű esetekről, amikor egy diákot addig bullyingolnak, hogy végzetes tettre szánja el magát. Felmerül, hogy egy-egy ilyen eset bemutatása visszatartó erő lehet-e a zaklatónak.
„Fontos megmutatni, hogy mi lehet a következmény, ugyanakkor ez önmagában nem gondolom, hogy elegendő – mondja szakértőnk. Ebben az állapotban nem valószínű, hogy empatikus tud lenni. Sokkal inkább kiskortól kell a gyereket arra nevelni, hogy lássa, a tetteinek következménye van, és előfordulhat olyan eset, hogy ha valamit elront, az nem visszafordítható.”
